Interjú

Átalakuló benzinkutak és nagy célok a Shell Hungarynél

Új külsővel, teljesen megújított termékkínálattal és kényelmi elemekkel találkozhat az az autós, aki betér a Shell Hungary töltőállomásaira. A társaság a tervek szerint 2020-ig a teljes, 190 benzinkútból álló hálózatát megújítja. A Shellnél kiemelt célként kezelik a párizsi klímaegyezményben foglaltak megvalósítását - ehhez a lehetséges megoldási módokat is meghatározta a vállalat –, emellett nagy hangsúlyt fektetnek a társadalmi felelősségvállalásra is.
Bujdosó Andrea, a Shell Hungary Zrt. igazgatósági elnöke volt a beszélgető­partnerünk, akitől azt is megtudtuk, hogy a Shellnél stratégiai cél a női munkavállalók számának növelése.

„Megpróbálunk olyan rést betölteni a piacon, amire a minőség a garancia” - Kaldeneker György, a Lekvárosház Kft. tulajdonosa

Hagyomány és innováció – ezen a két alappilléren nyugszik Kaldeneker György immár hetedik évébe lépett vállalkozása. A Lekvárosház Kft. életképességét mi sem bizonyítja jobban, mint a tavalyi évben elért 67 milliós nettó árbevétele. Az ismert szakáccsal a kézműves termékek reneszánszáról, fogyasztói szokásokról és nem utolsósorban a folyamatos szakmai megújulásról beszélgettünk. 

Az emberek meggyőzésére egyre kevesebb idő áll rendelkezésre -Stein Éva, az Oriflame Magyarország ügyvezetője

Az Oriflame hazai ügyvezetője szerint nemcsak a termékfejlesztéseikkel tudják megszólaltatni a fiatalokat, hanem a pénzkereseti lehetőséggel is. A folyamatos elismerésre és kötetlen munkavégzésre vágyó generációnak a közvetlen értékesítés remek üzleti lehetőséget kínál, ami által a tömegből is kiemelkedhetnek. Stein Évával, a cég magyarországi ügyvezető igazgatójával beszélgettünk.

A márkák a tömegtermeléstől a perszonalizáció felé fordulnak

Ahogy a gyártás egyre rugalmasabb lesz, úgy lehet egyre inkább célcsoportokra igazítani a csomagolást. Ugyanakkor a termékfejlesztés során későn kezdenek el a csomagolásfejlesztéssel foglalkozni, így végül egyszerű és költséghatékony megoldások jönnek létre. Dörnyei Krisztinával, az IBS docensével, alias Csomag Olgával beszélgettünk.