Idén is közel tízezer indulót várnak Magyarország ikonikus és bakancslistás nyári sporteseményére, a 35. Lidl Balaton-átúszásra.

A 35. Lidl Balaton-átúszás időpontja: 2017. július 1. Helyszín: Révfülöp-Balatonboglár

 
Az átúszásra vállalkozó sportemberek a már megszokott módon Révfülöpön szállnak majd vízbe, majd az 5,2 kilométeres táv megtétele után a balatonboglári Platán strandon érnek partot. A távot szabadon választott úszásnemben lehet teljesíteni, és bárki rajthoz állhat, akinek az egészségi állapota lehetővé teszi. Ehhez orvosi igazolás, ennek hiányában pedig a helyszínen megejtett orvosi vizsgálat szükséges.

Az előnevezés elindult (balaton-atuszas.hu), de a helyszíni nevezésre is lesz majd lehetőség. A program egyben az Olimpiai Ötpróbának is fontos állomása. Idén első alkalommal jelenik meg a rendezvény névadó szponzoraként a Lidl Magyarország. A vállalat számára kiemelt jelentőséggel bír az egészséges életmód, melyről termék szortimentje, és társadalmi felelősségvállalás kereti között megvalósuló kezdeményezései tanúskodnak. Ezen törekvéseivel összhangban a Lidl is hozzájárul a sikeres felkészüléshez, hiszen Facebook és Instagram oldalán is különböző tippeket és érdekességeket találhatnak majd a kihívásra jelentkezők.