Nagy sikerrel ért véget az első Belvárosi Sörfesztivál a Szabadság téren: a hétvégén közel 25 ezer fesztiválpoharat adtak el. A rendezvényen több, mint kétszáz féle sörből lehetett válogatni, idén az IPA típusú főzetekből, ezen belül a First Craft Beer IPA-jából kelt el a legtöbb.

Először rendeztek idén Belvárosi Sörfesztivált a Szabadság téren, az esemény a már ismert Budavári Sörfesztivál szervezőinek új rendezvényeként mutatkozott be. A fesztivál a szombati rossz idő ellenére is nagyon sikeresen zárult, közel 25 ezer fesztiválpoharat, és több mint húszezer liter sört adtak el a Belvárosi Sörfesztiválon.

„Idén a minőségi, prémium sörfogyasztásra fektettük a hangsúly, ezért a hétvége alatt háromféle, a különböző sörfajtákhoz illő kóstolópohárból lehetett választani. Nagyon örülünk neki, hogy a kezdeményezés nem volt hiábavaló, a közönség nyitott volt az újításra. A talpas söröspoharakból egyetlen darab sem maradt a fesztivál végére, amit reméljük otthon is szívesen használnak majd a sörkedvelők” – mondta el Kurucz Dániel, a Belvárosi Sörfesztivál fesztivál főszervezője.

A legnépszerűbb főzetek idén az IPA típusú sörök voltak, ezen belül a fesztiválon debütáló First Craft Beer IPA-jára voltak kíváncsiak a legtöbben. A szervezők nagyon elégedettek voltak a helyszínnel, így a jövőben is számíthatunk sörünnepekre a Szabadság téren.