Folyamatosan erősödik a magyar vagy hazai termékek iránti igény, miközben a vásárlók körében a hazai termékek iránti preferencia jelentősen magasabb élelmiszer vásárlásakor, mint más termékeknél. Vásárláskor a hazai termékek preferenciája valószínűleg összefügg a frissesség, a minőség, valamint a helyi gazdaság támogatásának ösztönzése mellett az érzelmi kötődéssel is.
Az Auchan szívügye a hazai
A magyar termékhez a vásárlók többnyire érzelmileg kötődnek, főként tej, méz, frissáru termékeknél mutatkozik ez meg. A GFK 2023-as táplálkozási tanulmánya alapján 2023-ban a lakosság 63%-a számára volt fontos az, hogy a termék magyar legyen, közölte lapunkkal az Auchan. Mint említették, a kiskereskedelmi hálózat évek óta részt vesz a Magyar Termék Nonprofit Kft. Vedd a hazait, vidd a hazait kampányában. „Szívügyünk, hogy a magyar termékeket előnyben részesítsük. Áruházainkban különböző dekorációs elemekkel hívjuk fel a kampányra a figyelmet.”
A magyarországi kiskereskedelmi palettán megkülönbözteti az Auchant a széles választéka, amelyben nemzetközi választék és szezonális termékek is nagy arányban szerepelnek. Az áruházlánc beszerzési stratégiája szerint a beszerzési források kiválasztásánál mindig először a helyit, a lokális árukat keresik, és előnyben részesítik a rövid ellátási lánc nyújtotta előnyöket, mint pl. a minőség, a frissesség, a lokalitás, a fenntarthatóság. A helyi termékek kiemelését célozza a ’Gazdától az asztalig’ program is, amelyben helyi gyártók, helyi termékeit juttatják el vásárlókhoz, ezzel is támogatva a minőségi, hazai termékek és az árarányok együttállását.
Az Auchan kiemelten nagy, vagy akár 100%-os arányban magyar termékeket kínál egyes gyümölcslevek, szénsavas ásványvizek, szörpök, alkoholos italok, borok, állateledelek, ruházat, háztartási vegyiáru, autóalkatrészek, babaápolás, -etetés, felszerelés, egészséges táplálkozás területén.
„Az Auchan üzletpolitikája hosszú távú, ezért a vásárlóerő megtartását tartjuk szem előtt” – hangsúlyozta az üzletlánc sajtóosztálya. Mint említették, ennek érdekében eddig is folyamatos akciók és ajánlatok voltak az áruházakban. „Természetesen a központilag előírt akcióknak is eleget teszünk a megadott paraméterek szerint jól láthatóan és kommunikálva. Mindemellett idén több mint 7 ezer termékünk lett olcsóbb, mint tavaly, ezen felül hetente 3 ezer terméket adunk OkAuchan áron, ahol a kedvezmény mértéke 15%-tól akár 40%-ig is terjedhet. Ez a termékkör hetente-kéthetente változik, hogy mindenki megtalálja köztük a kedvére valót” – fűzték hozzá, hangsúlyozva: az Auchan a fogyasztói igények alapján alakítja ki választékát, és igyekszik a vásárlói trendeknek megfelelni. Míg 2022-ben beszállítóinak 83%-a volt hazai beszállító, ez mára 88,35%-ra nőtt.
A tapasztalat azt mutatja, hogy a Magyar Termék védjegyet a vásárlók jól ismerik, az Auchan 2022-es CSR tanulmányában a válaszadók 79%-a válaszolta azt, hogy figyeli a Magyar Termék védjegyet. Ugyanakkor nem kizárólag ezt követik, hanem sok esetben a márkanév, a termék múltja alapján titulálják magyarnak/hazainak az adott terméket. Az is látható, hogy tudatosan akkor esik a választás egy magyar vagy hazai termékre, ha azok esetében is megfelelő az árszint, azaz a magyar termékek esetében is nagyon fontos a versenyképes ár.
Erős támogatással él a SPAR
„A SPAR átfogó kereskedelmi és fenntarthatósági koncepciójának fontos része a hazai termékek támogatása. Előnyben részesítjük az itthoni vállalatok, családi vállalkozások, gazdák és beszállítók áruit, jellemzően az élelmiszer kategóriában. Ezzel csökkentjük a logisztikai költségeket, időt és üzemanyagot takarítunk meg. Ugyanakkor a vásárlóink számára magas minőségű hazai termékeket biztosítunk – fogalmazott Maczelka Márk, a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. kommunikációs vezetője, hozzátéve: az üzletlánc által forgalmazott összes árucikk több mint 90%-a hazai forrásból származik, a vállalat a saját húsüzemeiben is főként magyar beszállítók alapanyagait dolgozza fel.
Mint mondta, a vállalat elkötelezetten támogatja a hazai árucikkek piacra jutását, segíti a családi és kisvállalkozásokat abban, hogy jó minőségű termékeik eljuthassanak a SPAR és INTERSPAR áruházak polcaira. Többek között ezt igazolja, hogy a SPAR hazai termékek iránti elkötelezettségét számos díjjal jutalmazták: a Magyar Termékekért Kereskedelmi Nívódíjért versenyben 2021-ben és 2018-ban első helyezett, míg 2023-ban, 2022-ben és 2019-ben ezüstérmes lett.
Évről évre nő azon vásárlók száma, akik elkötelezettek a hazai vagy éppen a regionális termékek iránt és fontos számukra, hogy hazai vállalkozásokat, termelőket segítsenek. Maczelka Márk szerint az egyre bővülő választékban megjelenő hazai termékek népszerűségének fontos oka a jó minőség, amelyet tovább erősítenek az olyan kiskereskedelmi üzleti kezdeményezések is, amelyek a magyar termékeket karolják fel.
„A SPAR Magyarország egyedülálló kezdeményezései, a Régiók Kincsei program és a Hungaricool termékverseny révén az áruházakba került hazai termékeket például hangsúlyos megjelenéssel találják meg a vásárlók az üzletekben” – fűzte hozzá.
Tapasztalatok alapján az elmúlt két év az óvatosabb, tervezettebb vásárlások éve volt. Vásárlói számára ezért a korábbiakhoz képest jóval több és jelentősebb kedvezményeket biztosító akciókat indított a SPAR. Az itt elérhető termékek jelentős részben hazai beszállítóktól érkeznek az üzletekbe. Az üzletlánc figyelemmel kíséri a termékek iránti keresletet és számít a vásárlói visszajelzésekre is. Ennek keretében a vállalat folyamatosan monitorozza a vásárlói szokásokat és rendszeresen fogyasztói kutatásokat szervez, amelyeknek eredményei alapján alakítani tudja a szortimentjét.
A kommunikációs vezető felhívta rá a figyelmet, hogy a SPAR Magyarország számára mindig is kiemelt fontosságú volt a feltörekvő, piacbevezetés előtt vagy annak környékén álló hazai vállalkozók felkarolása és a hazai termékinnovációk piacra segítése. Ennek érdekében hozta létre „Régiók Kincsei” elnevezésű programját.
„2021-ben indítottuk el a Régiók Kincsei programot a helyi kistermelők kiváló minőségű, kézműves termékeinek piacra jutását támogatandó. Vállalatunk hat megyei jogú városban – Székesfehérváron, Zalaegerszegen, Hódmezővásárhelyen, Nyíregyházán, Pécsen és Győrben, valamint Budapesten alakított ki olyan központokat, ahol mikro- és kisméretű vállalkozások – termelők, kézműves cégek, kis borászatok és sörfőzdék az adott térség számára értékesíteni tudják termékeiket. A SPAR csak Magyarországon gyártott, lehetőleg hazai alapanyagból készült termékeket keres, amelyeknél fontos, hogy kötődjön az adott régióhoz, értéket teremtsen vele a gyártója” – ismerhettük meg az üzletlánc programját. Mint megtudtuk, a vásárlók a tapasztalatok szerint megkedvelték az egyedi, jellemzően kis darabszámban készülő élelmiszereket.
„A vállalkozásoknak a SPAR pedig lehetőséget teremtett arra, hogy ne csak a kistermelői piacokon, hanem Magyarország egyik legnagyobb hazai üzletláncának partnereként, szélesebb közönség elé kerülve mutathassák be az általuk előállított termékeket” – tette hozzá, megemlítve, hogy a SPAR 100 beszállító több mint 500 termékét forgalmazza ma már.
Közönségkedvencek a PENNY-ben
Kazatsay Eszter, a PENNY magyarországi kommunikációs vezetője szerint a hazai termékek egyet jelentenek a megbízható származási hellyel és háttérrel rendelkező minőségi áruval, így a magyar termékek továbbra is közönségkedvencnek számítanak a PENNY-ben.
„Számos tényező befolyásolja egyszerre egy adott termék forgalmának alakulását. A származási hely csak egy ezek közül a faktorok közül, de a minőséget és a megbízhatóságot is fontos előre sorolnunk. Ezen felül az akciók és kedvezményes időszakok ugyancsak nagy befolyással vannak a termékek népszerűségére” – fogalmazott lapunknak.
Mint mondta, a PENNY számára is fontos, hogy megbízható minőségű és igazolt származási hellyel rendelkező sajátmárkás termékeket biztosítson a vásárlói számára. Ezért a friss termékkategória nagy arányban, illetve a Sissy tejtermék-család pedig teljes egészében Magyar Termék védjegyes cikkekből áll össze. Ugyanígy valamennyi Kedvenc Hentese friss hústermék esetében is a származást a védjegy igazolja. A zöldség és gyümölcs választékban az ’Itthonról válogatva’ jelölésű termékek bizonyosan hazai gazdák termékei. Mindezek mellett a felvágott és pékáru kategóriában is magas a hazai termékek aránya.
„Több kutatás is igazolja, hogy közel azonos ár esetén a vásárlók inkább a hazai termék javára döntenek, ugyanakkor jelentősebb árkülönbség esetén az olcsóbb terméket választják. Saját márkás, Magyar Termék védjeggyel ellátott termékeink azonban pontosan azt hivatottak biztosítani, hogy a vásárlóknak ne kelljen döntenie a minőségi, hazai és az alacsonyabb árú termék közt, hiszen ezeknél a termékeknél valamennyi vásárlási szempont teljesül” – említette Kazatsay Eszter. Mint mondta, a PENNY hisz a Magyar Termék Nonprofit Kft. által képviselt célokban és a vásárlói edukáció fontosságában, ezért is vesz részt évente több alkalommal az általuk szervezett kampányokban, vagy indít kifejezetten a PENNY vásárlói számára elérhető hazai promóciókat.
„Az egyik legfontosabb célunk, hogy megfelelő ár-érték arányt biztosítsunk vásárlóink számára, így ez kiemelt szempont számunkra a gyártók választásánál is. A vásárlóink belénk vetett bizalmának megőrzése érdekében a továbbiakban is az ő igényeiknek változásához igazítjuk majd a termékportfóliónkat” – tudtuk meg.
A kommunikációs vezető hangsúlyozta, hogy a PENNY-nél hisznek a Magyar Termék védjegy erejében. „Szerintünk képes megerősíteni a vásárlót abban, hogy a termék, amit kézhez kap, nem csak jó minőségű, de biztonságos is.”
Számít a hazaira az ALDI
„Az ALDI Magyarország régóta elkötelezett aziránt, hogy vevői számára a lehető legtöbb esetben magyar termelőktől és élelmiszergyártóktól származó termékeket kínáljon, amivel nemcsak a fogyasztói elvárásoknak és környezetvédelmi szempontoknak felel meg, hanem ezzel a beszerzési gyakorlattal támogatja a magyar gazdaságot, és hozzájárul a hazai munkahelyek fejlesztéséhez is” – közölte lapunkkal az ALDI Magyarország Kft.
Az áruházlánc már 2021 vége óta – saját vállalásaként – kizárólag magyar friss húst és tojást kínál szortimentjében, valamint 65 alapvető tejterméke is csak honi forrásból érkezik üzleteibe. Állandó szortimentje jelenleg mintegy 1800 termékből áll, ennek a kínálatnak mintegy 60%-a magyar cégektől érkezik. „Az áruházlánc – beszállítóival közösen – folyamatosan azon dolgozik, hogy tovább növelje azoknak a termékeknek a körét, amelyek hazai forrásból érhetőek el, és ezeket itthonról szerezze be” – hangsúlyozták lapunknak.
Az ALDI tovább folytatta magyar forrásból történő beszerzésének növelését és 2023-ban már 69 alapvető tejterméke érkezik üzleteibe hazai forrásból. Kifejezőbb az az érték, hogy 2023-ben a vállalat tejtermékbeszerzésének és értékesítésének 75%-a magyar forrásból származott. 2022-ben 50, 2023-ban pedig további 18%-kal növelte hazai tejbeszállítói számát az üzletlánc, és szinte minden jelentős tejfeldolgozóval partneri kapcsolatban áll, amely képes teljesíteni a diszkontlánc mennyiségi és minőséggel kapcsolatos elvárásait.
Az ALDI rendelkezik kizárólag honi termékeket forgalmazó márkacsaláddal, például a KOKÁRDÁS termékcsaláddal – összesen 67 KOKÁRDÁS termék –, amelynek szortimentjében a magyar gasztronómiához elengedhetetlen, alapvető tejtermékek mellett kiváló minőségű belépő árkategóriás feldolgozott húskészítmények és savanyúságok is találhatóak. A KOKÁRDÁS ma már fogalom az ALDI vásárlói között. Ez ugyanis a vállalat saját márkája, amelyet az Alföldi Tej fejlesztett ki az ALDI részére.
A zöldségek és gyümölcsök esetében jelenleg az ALDI által forgalmazott termékek a nyári főszezonban mintegy 80 százaléka hazai beszállítású. A szezonalitás és a termékkínálat változása okán a magyar zöldségek-gyümölcsök aránya a szortimenten belül folyamatosan változik.
Az ALDI 2021-ben vállalta, azóta pedig már másodszor erősítette meg a hazai fogyasztók és a magyar húsipar iránt tett vállalását: az áruházlánc az országos kiskereskedelmi láncok közül elsőként vállalta, hogy az állandó kínálatában található valamennyi szárnyas-, sertés- és marhahúst kizárólag magyar beszállítóktól vásárolja, akik csak hazai tartásból, vágásból és feldolgozásból származó friss hússal látják el az áruházlánc valamennyi üzletét.
Mint hangsúlyozták, az üzletlánc, amikor és ahol lehet, magyar forrásból kívánja beszerezni a termékeit – a pékáruk esetében is. Az AZON MELEGÉBEN látványpékségben frissen sütött termékek és a központi raktárból szállított csomagolt termékek kínálata is bővült. 18 hazai pékség egészíti ki az áruházlánc pékárukínálatát.
Az ALDI összesen 392 védjegyes terméket forgalmaz, ebből 219 Magyar Termék, 76 Hazai Termék és 97 Hazai Feldolgozású Termékvédjegy. Az áruházlánc egyetlen év alatt 13%-kal növelte védjegyes termékei számát, így kínálatának több mint ötöde rendelkezik a három védjegy közül az egyikkel.
Teret ad a Kifli.hu
A Kifli.hu Kft. által forgalmazott magyar termékek az első naptári negyedévben értékben jelentősen, több, mint 20%-kal nőttek, 2 éves viszonylatban pedig 60% feletti a növekedésük. A választék kialakításánál az online szupermarket mindig törekszik arra, hogy ügyeljen az aktuális vásárlói trendekre, így míg 2022-ben a magyar termékek piacát a tejek és tejtermékek dominálták, részben az árstop miatt, úgy ma már komoly kihívóként lépnek fel a különféle italok, és a felvágottak is feltörekvőben vannak – tudtuk meg Szalma Rita kereskedelmi igazgatótól. „Ezek közül is nagy fókuszt kapnak a kisebb kézműves vagy tradicionális eljárással készült, nehezen beszerezhető termékek, amiknek a piaca folyamatosan nő. A megbízhatóság, a tradicionális technológia, az ízesítés és a szállítói történet is befolyásolja a termékek forgalmát. A Kifli.hu a kezdetektől dolgozik magyar termelőkkel, támogatjuk őket és teret adunk a fejlődésüknek” – egészítette ki.
A hazai, illetve magyar előállítású termékeket magyar zászlóval és az adott termék nevében vagy a leírásában hazai termékként jelölve jeleníti meg a Kifli.hu. Külön jelöli azt is, ami termelői választék. „Minden esetben szem előtt tartjuk, hogy ha lehet, akár kistermelőktől, kis gazdaságokból származó, akár csak nekünk termesztett és primőr termékeket árusítsunk – ismertette Szalma Rita. – Jó példa lesz erre a hamarosan induló széles magyar spárga választékunk.”
„A vevők külön keresik a szezonban először nálunk megjelenő, kivételes ízű és zamatú termékeket, mint például a veresi epret vagy a spárgát, esetleg a híres vidékekről származó igazi magyar görögdinnyét” – mondta, kiegészítve azzal, hogy a felvágottak vagy a tejtermékek esetében is van lehetőség a termékek alapanyagainak bővebb ismertetésével kiemelni a termékeket a tömegből, ilyenek például a szürkemarha, mangalica vagy vad húsáru termékek, kolbászok, kecske vagy juh sajtok, gomolyák.
A magyar zöldség-gyümölcsök között is különbséget tesz a Kifli. A hazai frissen szedett termékek, a magyar jelölésen kívül egy ’FRISSEN’ szedett jelzővel is el vannak látva. A szezonok indulásakor az újdonságfülön is megjelenítik, illetve érési szezon naptárral kedveskedik a vásárlóinak.
A tapasztalat azt mutatja, annak ellenére, hogy az ár fontos döntési tényező, a Kifli vásárlóinak ugyanúgy fontos a megbízhatóság, a minőség és sokszor a környezettudatosság is. A hazai termékek rövidebb logisztikai útja környezetkímélőbb, kisebb ökológiai lábnyommal rendelkeznek. Szalma Rita úgy látja, hogy a vásárlók fő offline bevásárlóhelyei közt erősen felülreprezentáltak a diszkontok. „Ezért úgy véljük, mi akkor tudunk értékben is hozzáadni a vásárlók életéhez, ha másra helyezzük a fókuszt.”
A kereskedelmi vezető úgy látja, a magyar gyártók nem gondolnak az eladásra: a termék ízére és gyártására fókuszálnak, míg a termék megjelenésére, csomagolására és promótálására lényegesen kisebb hangsúlyt fektetnek. Azonban az, hogy a termék maga jó-e, csak azután derül ki a vásárlók számára, hogy megveszik. „Kapcsolatunk folyamatos a vásárlókkal, az ő bizalmuknak és nyitottságuknak köszönhetően rengeteg direkt visszajelzést kapunk, mitől lennének még elégedettebbek, hogyan tudnánk javítani a szolgáltatásainkon és a választékunkon. Vásárlóinkon kívül nagyon sokat segítenek a kreatív magyar beszállítók, akik adott esetben exkluzív termékek közös fejlesztésével és gyártásával kápráztatják el az újdonságokat és a minőségi magyar termékeket kereső vevőket” – fogalmazott.
(TERMÉKMIX magazin – 2024. áprilisi szám)