Sebtapaszok és ragtapaszok szinte minden háztartás gyógyszeres fiók­jában előfordulnak. Az intelligens egészségügyi tapaszok innovatív meg­oldásait gyorsabban és a környezettudatosság elveit követve hozzák piacra a gyártók.

Sebtapaszok a polcokon
„A vásárlók elsősorban funkció vagy probléma alapján választanak sebtapaszt. Tehát az alapján döntenek, hogy mekkora sebről beszélünk, illetve hol is helyezkedik el. Ha ez megvan, utána már márka és ár alapján hozzák meg a végső döntést” – fogalmazott Zabán Ferenc, a dm Kft. szortiment menedzsere.
Mint mondta, szezonális termékekről van szó, hiszen a nyári hónapokban egyértelműen és látványosan megugrik a seb- és ragtapaszok iránti kereslet, az év többi részében egyenletesen oszlik meg a termékek forgalma. Ilyenkor kimondottan keresettek a különböző vízálló tapaszok, melyek a nyaralások során vízben is stabilan maradnak az érintett bőrfelületen.
Zabán Ferenc megemlítette, hogy a polcokon a gyógykategóriában előretoló rendszerrel ellátva helyezkednek el a sebtapaszok. Mint mondta, a dm szortimentjében nagyon erős részt képviselnek a saját márkás sebtapaszok, de a legfőbb márkatermékek is megtalálhatóak. „A klasszikus sebtapaszokon kívül a teljesség igénye nélkül tartunk még sportkötéseket, kineziológiai tapaszt, csukló/térdrögzítőket, valamint különböző sebápoló krémeket, spray-ket” – sorolta a kínálatot. Hozzátette: a gyerek sebtapaszoknál ­egyértelműen a mintázat a fő szempont a vásárlás során. Nagyon jól látszik, hogy az épp aktuális rajzfilmek figuráival (pl. A Mancs őrjárat) díszített termékek a leginkább keresettek.
A dm speciális tapaszok választékában olyan jól ismert problémamegoldó termékek szerepelnek, mint például a vízhólyag-, tyúkszem- és szemölcs tapaszok, valamint bőr­keményedést eltávolító tapaszokat is kínál a drogériahálózat, ezenkívül megtalálhatóak a portfólióban a zselés tapaszok is, amelyek láthatatlan védelmet nyújtanak a lábnak azokon a pontokon, ahol a cipő dörzsöli vagy nyomja a lábat.
„Olyan kategóriáról beszélünk, melyre leginkább az in-store jellegű kommunikáció van hatással, ilyenek például a bliszteres kihelyezési lehetőségek” – egészítette ki a szortiment menedzser.

Sebtapaszok minden bajra
A kötszerek vagy sebkötözők, és általában a kisebb karcok, sebek elfedésére szolgáló, különböző méretben és színben kapható, klasszikus és vízálló tapaszok széles kínálatából ­választhatnak az Auchan áruházakba betérő vásárlók. Mint ismertették, a gyors sebtapasz alapvetően egy ragasztószalagon lévő borogatás. Kisebb sebek fedésére szolgál, így véd a ­környezeti hatásoktól, a mechanikai irritációtól és a kiszáradástól. Ez felgyorsítja a gyógyulási folyamatot és megakadályozza a sebfertőzéseket. A ragasztószalag általában speciális szövetből készül, amely különösen szakadásálló és bőrbarát. Ugyanakkor nem hagyhat maradékot a bőrön, és sterilizálhatónak kell lennie.
Mint megtudtuk, bár a hagyományos seb- és ragtapaszok kedveltsége nem csökken, az innovatív, az életminőséget ­segítő termékek iránt egyre nő a kereslet. Például a vízálló és/vagy átlátszó, rugalmas tapaszok a tavaszi-nyári ­szezonban különösen kedveltek. „Mindemellett egyre többen keresik azokat a saját márkás Auchan Kedvenc és a gyártói márkák különböző kínálatában megtalálható gyorssebkötözőket, amelyek antibakteriális anyagokat tartalmaznak, és a bőr ­regenerálódását segítik elő. A sebtapasz típusától függően különböző méretek is léteznek, akár egyedi csomagolásban, akár tekercsben a rugalmas kezelés érdekében”.

Rendhagyó kampánnyal erősítve
A sebtapaszok kiemelt keresleti időszaka azonos arányban emelkedik a szabadban töltött órák számával, mondta a Maresi Foodbroker Kft. brand managere. Monori Anett szerint a sebkezelési termékekre való érdeklődés tavasztól őszig erős, így a Salvequick márkához kapcsolódó aktivitások nagy részét erre az időszakra időzítik.
„Az idei évben viszont már februárban rekordot értünk el az előző év azonos időszakához viszonyítva, bízunk benne, hogy ez a tendencia folytatódik nemcsak a szezonban, hanem egész évben” – árulta el lapunknak a 2024-es év ­eleji sikerüket.
A Salvequick 1947 óta áll a sebgyógyítás gyors és hatékony szolgálatában, termékei megoldást jelentenek az egész családnak, minden esetre és mindenki számára. A Salvequick termékválasztéka folyamatos fejlesztésével és újításával garantálja, hogy a sebkezelő termékek széles, minden igényt kielégítő választékát nyújtja.
„Sebtapaszaink közül a vízálló és vízgátló, valamint a gyermektapaszok örvendenek a legnagyobb érdeklődésnek” – hangsúlyozta a brand manager, hozzáfűzve, hogy a vízálló és vízgátló tulajdonság ma már alapvető elvárás a vásárlók részéről.
Mint említette, két évvel ezelőtt vezették be a Salvequick MED termékcsaládot, amely használatával már a nagyobb sérülések otthoni elsődleges ellátása sem okozhat gondot. A termékcsaládból a legkeresettebb termék a steril sebzáró csík, amely nemcsak gyors segítség, de könnyen ­használható, mindenki számára megfelelően illeszkedik és jól tapad.
Mindemellett az egyik legkeresettebb termék a tyúkszemtapasz. A Salvequicknél külön figyelmet kap a lábápolás kategória, ahol megtalálhatók a szemölcstapaszok, a különböző méretű vízhólyagtapaszok, lábápoló krémek, bütyök- és talpvédők is.
„A dm üzleteiben a lábápolási termékekre fókuszálunk, de rendkívül büszkék vagyunk arra, hogy a tavalyi évben A Mancs őrjárat gyermektapasz is listázásra került, ezáltal nagymértékben tudtunk növekedni éves szinten” – említette Monori Anett.
A vállalat a tavalyi évhez hasonlóan 2024-ben is kiemelt fókuszt biztosít a gyermektapaszainak, azon belül is A Mancs őrjárat hőseivel, valamint a Pokémonokkal mintázott tapaszokkal jelentkezik. Mint mondta, korábban nem volt rá példa, de idén május-június között egy 360 fokos izgalmas kampány is várható, amelynél bevonják a mesterséges ­intelligenciát is. A kampány koncepciójának kidolgozásban a Positive Adamsky ügynökség segített. A kampány során a márka egy AP-kódos, vásárlásösztönző promóció mechanizmusába integrál be kiegészítő aktivitásként egy rajzpályázatot.
„A gyerekek utánzással kezdenek el saját dolgokat ­alkotni, mi pedig ennek szeretnénk terepet is adni. Az AP-kódos feltöltést és a rajzpályázatot úgy kapcsoljuk össze, hogy a rajzpályázat kifutását beemeljük a díjazásba is. A felhívás lényege, hogy keressük a legegyedibb figurákat, akik méltó helyen lehetnek a promócióban is látható mesefigurák mellett. A beküldött rajzokból hetente egyet kisorsolunk, ­AI-jal digitalizáljuk és „életre keltjük”, illetve 3D nyomtatóval ki is nyomtatjuk, majd elküldjük. A legjobb beküldött rajzokból jó néhányat bedigitalizálunk, és kitesszük promóciós anyagokként (citylight, social media)” – ismertette a kampányt Monori Anett.

 

(TERMÉKMIX magazin – 2024. áprilisi szám)

Digitális szám elérhető ITT: