Erősödni látszódnak a tudatos állattartás kritériumai, valamint a minőségi kutyaeledel iránti igények. Azonban a gazdasági változások erre a kategóriára is hatással vannak, amire elsősorban újdonságokkal és innovációkkal kívánnak felelni az eledelgyártók.
Megcélozva a prémiumot
„A piaci adatokból azt tudjuk, hogy a diszkontok térnyerése továbbra is hódít a magyar piacon az állateledel szegmensben is. Itt főként a nagyobb kiszerelésű termékeket vásárolják, mint a 8 vagy 10 kg-os száraz tápok és a multiboxos alutasakos termékek” – ismertette Szitai Ádám, a Partner in Pet Food Hungária Kft. cégvezetője. A hipermarketekben és a szupermarketekben is jelentős mennyiségben vásárolják az eledeleket, itt azonban már a kisebb kiszerelések is nagyobb szerepet kapnak, ezekben az ágazatokban a konzervek és 4-es csomagban kapható alutasakos termékek mellett az 1–3 kg-os száraz tápok is népszerűek. A snack kategóriánál megfigyelhető, hogy minden boltkategóriában keresik, mivel ez impulzív vásárláson alapuló termék.
„A nedves és a szárazeledelek kategóriák kedveltsége esetében nem mindegy, hogy kutya- vagy macskaeledelről beszélünk” – hívta fel a figyelmet Szitai Ádám. Mint ismertette, a kutyaeledelek piacán még mindig a száraz termékek vannak vezető pozícióban, hiszen az a tapasztalat, hogy száraz terméket azok a gazdik is vesznek a kutyáknak, akik túlnyomó többségében házikoszttal etetik őket. A kutya szárazeledelek mennyiségben abszolút megelőzik a macskát, aminek egyik oka az is, hogy a kapható kiszerelések jóval nagyobbak, mint a cicák esetében. A macskaeledel-piacon azonban már sokkal erőteljesebb a nedves eledelek aránya, amit egyértelműen évek ót az alutasak kategória ural. Mind brand, mind saját márka területen ezek az egyadagos kényelmi kiszerelések a legkedveltebbek a macskatartók között, tudtuk meg.
A Reno kutyaeledel márkával tavaly lépett be a specifikus szájhigiénia szegmensbe a Partner in Pet Food. A piaci adatok azt mutatják, hogy a szájhigiéniára való termékek iránt jelentős az érdeklődés, a gazdik igyekeznek erre odafigyelni és megadni a kutyájuknak, amire szüksége van.
„A Reno kutyamárkánk új jutalomfalatjai között megtalálhatóak a Denta Clean termékek, amely a kutya fogtisztítók kategóriájába tartozik. Ezek a termékek abban különböznek a többi jutalomfalattól, hogy a csillagos kialakításnak és a viszonylag kemény állagnak köszönhetően segítenek megelőzni a fogszuvasodást” – ismertette Szitai Ádám. – A Reno márka további jutalomfalatjai a Yummi strips és Meatasty, amik abszolút a kényelmi kategória termékei, erősitik a kutya-gazdi kapcsolatot és nem utolsó sorban nagyon ízletesek is.”
A cégvezető úgy véli, hogy a humán étkezés tendenciája előbb-utóbb az állateledel piacra is jellemző lesz, és kifejlesztésre kerülnek olyan eledelek, melyek például hozzáadott superfoodokat tartalmaznak, vagy bio alapanyagokból készülnek.
Az állateledel kategóriában elsősorban az energia és az alapanyag áremelkedése vezetett a nagymértékű áremeléshez. Emellett azonban jelentős tényező volt az előző évben a rendkívül kedvezőtlen euró árfolyam is. „Áremelések tekintetében bizonyos kategóriáknál már 50% felett vagyunk a múlt év hasonló időszakához képest, mivel főként az energia, a gabona és a konzervdobozok ára emelkedett jelentősen” – mondta Szitai Ádám, megemlítve, hogy az inflációnak jelentős hatása van az állateledel kategóriára is.
Az idei évben az egyik innovációs termék a PreVital Farm Selection termékcsalád, ahol a „háztáji” világ volt az inspiráció. Az izgalmas ízkombinációknak köszönhetően a húsok mellé különböző zöldségeket és fűszereket párosított a gyártó.
„Emellett idén kezdjük el a szélesebb körű disztribúció építését a Shelma prémium kategóriás macskaeledel családnak, ezek a termékek már meg is találhatóak a retail boltok polcain” – hívta fel az újdonságra a figyelmet Szitai Ádám. – Ezen kívül a Reno márka száraz portfóliója teljesen megújult, egy magasabb hústartalmú receptúrát kapott és új külsőt is, valamint bevezetésre került a Reno Optimal Life 5 név – fűzte hozzá.
Pozitív válaszokkal
„A Covid időszakban vizsgáltuk kiemelten, hogy mi történik az állateledel kategóriával egy krízis időszakban. Ekkor a történelemből vett összes krízis/válság esetén azt tapasztaltuk, hogy az állateledel kategória folyamatosan pozitív növekedési tendenciát tudott felmutatni, sokszor egyedüliként az FMCG szektorban” – fogalmazott Balogh Bence, a Nestlé Purina category managere, hangsúlyozva, hogy a mostani inflációs környezet a Covid-időszakhoz képest sokkal jelentősebb változásokat hozott a vásárlói szokásokban és trendekben.
Balogh Bence megjegyezte, hogy a piacon tapasztalható állateledel árak drágulásához a gyártók és a kereskedelmi partnerek egyaránt hozzájárulnak, de a magas százalékos emelkedést részben az állateledelek korábban nagyon alacsony árszintje is magyarázza. „Gyártói részről az alapanyagok, a csomagolóanyagok és az energiaárak megnövekedésével elengedhetetlené vált minden gyártó számára a termékek árainak növelése. Átlagosan 40% körüli emelkedést látunk az előző év hasonló időszakához képest a teljes állateledel piacon” – ismertette. Hozzátette, hogy a kereskedelmi partnereket is érintik az infláció okozta extra terhek, és ők is tudatában vannak vele, hogy az állateledel kategória válságállóbb, mint a többi FMCG termékkör. „Emiatt tapasztaljuk, hogy esetenként a kulcstermékeken a kereskedők nagyobb árrést alkalmaznak.”
Balogh Bence szerint Magyarországon kiemelkedően magas a saját márkás termékek értékbeli részesedése (55-60% között mozog), ami jól mutatja, hogy a kedvezőbb árú saját márkás termékek közkedveltek a kiskereskedelmi láncokban. A növekvő inflációs hatásra a vásárlók nagy arányban a diszkontok felé fordulnak, amely tovább erősítheti a saját márkás termékek forgalmát, hiszen ebben a csatornában jelennek meg legnagyobb arányban.
„A magas infláció és áremelések hatására az elmúlt 12 hónap eredményeit nézve a korábbi évektől eltérő tendenciák tapasztalhatóak (Nielsen által felmért csatornákban)” – említette Tuyaerts Anna, a Nestlé Purina senior brand managere. Mint ismertette, a teljes piac (+28%), és minden kategóriája külön-külön is, továbbra is kétszámjegyű értékbeni növekedésben van, viszont mennyiségben egyedül a macska jutalomfalatok szegmense tud szignifikánsan növekedni (MAT TY vs LY). Az összes többi kategória komoly mennyiségi csökkenést mutat.
Tuyaerts Anna szerint a macskagazdikat nagyobb árrugalmasság jellemzi, az egy állatra jutó fajlagos összköltség alacsonyabb értéke miatt is. Az egyadagos nedves macskaeledelek kategóriájában a szuperprémium termékek növekedése meghaladta a kategória átlagos növekedését. „A szuperprémium márkáink között továbbra is több márka (Gourmet, Purina ONE eledelek) a piaci dinamikát meghaladó mértékben nő, a számunkra kedvezőtlen piaci változások ellenére” – ismertette.
Továbbra is növekvő érdeklődés figyelhető meg a különböző speciális igényre, élethelyzetre vagy életkorra specializált termékek iránt (indoor, steril, junior, senior, stb), amely a gazdik növekvő tájékozottságának köszönhető. Tuyaerts Anna hozzáfűzte, hogy az emberi táplálásban „felkapott” tendenciák általában rövid időn belül megjelennek az állateledelek piacán is.
„Az állateledel piacon is ugyanazok a nagy trendek figyelhetőek meg, mint általánosságban a többi FMCG márka esetében. Ilyen a fenntarthatóságra való törekvés, a digitalizáció, vagy az egyre inkább előtérbe kerülő perszonalizáció is” – jegyezte meg Vágó-Molnár Zsófia, a Nestlé Purina brand managere.
Ebben a mai kiélezett gazdasági helyzetben a jutalomfalat kategória egy kiemelten árérzékeny kategóriává vált. Egy jutalomfalat kiválasztásakor az ár az elsődleges meghatározó szempont, a minőségi összetevők keresése és az egészségre való törekvés csak azután következik. Vágó-Molnár Zsófia megjegyezte, hogy maga a kategória is csökkenő tendenciát mutat, hisz a folyamatosan növekvő piaci árak mellett a kényeztető szegmens az, amiről elsőként lemondanak a vásárlók.
„Ma már rengeteg különféle megoldás elérhető a piacon, kezdve a különböző kutyafogkeféktől, fogkrémektől egészen a speciálisabb játékokig. A Purina e célból fejlesztett DentaLife fogápoló jutalomfalata, egyedülállóan a piacon, rágás közben természetes úton tisztít” – ismertette a terméket a brand manager. A termék amellett, hogy a fogkőképződést csökkenti, ízletes teljes értékű összetevőket, D-vitamint és kálciumot is tartalmazó jutalomfalat, mely nem tartalmaz mesterséges ízanyagokat vagy színezéket.
Mint megtudtuk, 2023 első negyedévében két, kategóriájában kiemelkedő termékinnovációt vezet be a Purina. A Purina ONE Difficult Appetite eledelt az igazán válogatós kedvencek számára fejlesztette a gyártó. Az új termék száraz és nedves változatban is elérhető, és mindkét változat kétféle húst tartalmaz. A cicagazdik számára a „bűntudat nélküli” jutalmazást és a közösen töltött időt szeretnék segíteni. A Felix Tasty Nuggets a piacon egyedülállóan magas fehérjetartalommal rendelkező új macska snack termékcsalád.
Új termékekkel a polcokon
Fincsi és Cattos kutya- és macskaeledeleivel a Holland Unió Kft. jelenléte a független élelmiszerboltokban a legnagyobb, de éppúgy elérhetők az INTERSPAR üzletekben, mint az eMAG és a Kifli.hu webáruházakban. Balogh Barnabás, a Holland Unió Kft. kereskedelmi vezetője szerint bár eltérőek a vásárlási szokások ezekben a csatornákban, a cég márkáinak szortimentje olyan széles, hogy minden retailer megtalálja a vásárlói számára ideális kiszerelést.
„Elmondható, hogy az első 4 hónap statisztikája alapján továbbra is vonzóbbak a nedves eledelek a márkán belül, de a fókuszunk is erre a kategóriára tolódott, hiszen itt két kategóriában is már saját gyártásból kerülnek ki a termékek” – mondta.
Mint említette, az infláció jelentős hatással volt a fogyasztásra. Az árérzékeny vásárlók, akik a belépőáras termékeket vásárolják, folyamatosan keresik az olcsóbb termékeket, melyek negatívan befolyásolták az eladott volumeneket. Balogh Barnabás hozzáfűzte, hogy a márkahű prémium vásárlók kitartanak a kedvelt márkájuk mellett, „de akiknél nincs ilyen típusú elköteleződés, azok keresik a kedvezőbb ár-érték arányú minőségi termékeket”.
„Elértük az infláció tetőzését, ami jó hír a vásárlóknak, hogy komolyabb drágulás már nem várható a piacon” –jegyezte meg a kereskedelmi vezető. Mint magyarázta, a gyártók számára a kiszámíthatóság igen fontos elvárás a beszállítóktól, így még a magasabb, de fixált árakon vannak a lekötéseik, melyek szorításából csak fokozatosan tudnak szabadulni. Az, hogy az állateledelek az élelmiszereknél is nagyobb mértékben drágultak, több mindenre visszavezethető. A legmeghatározóbb az, hogy a termékek előállítása nagy energiaigényű, illetve az árfolyamingadozás miatt mára csak euróalapon szerezhető be minden alapanyag, ami a gyártáshoz szükséges, és ez is felfelé húzta az árakat – tudtuk meg.
Balogh Barnabás hangsúlyozta, hogy a felelős állattartók igyekeznek a legjobbat adni kedvencüknek, tudatosan vásárolnak és kellően edukáltak, megfogadják az állatorvos tanácsait, olvassák az összetevőket a csomagoláson. „Minden körülményt figyelembe véve pozitív az egészséges és preventív termékekhez való hozzáállásuk a gazdiknak. Ezt a fogyasztói magatartást támasztja alá az is, hogy például az állatok szájhigiéniáját erősítő termékek iránt nem csökkent a kereslet, sőt, talán ez az egyetlen kategória, aminek töretlen a forgalma az infláció ellenére” – mondta.
Ebben a kategóriában a legfontosabb jellemzők között szerepel, hogy a termékek jó minőségű fehérjéket tartalmazzanak magas arányban, illetve olyan funkcionális tápanyagok, melyek elsősorban zöldségekben, gyümölcsökben és gyógynövényekben találhatók, no meg persze kerülve legyen a gabona. Továbbra is hódítanak a hipoallergén termékek a kutyáknál és a sterilizált macskákra fejlesztett formulák.
„Mi szerencsésebb helyzetben vagyunk a frissen vásárolt gyár miatt, tavaly augusztus óta, saját fejlesztésben közel 20 új terméket hoztunk létre, melyek egy része már megtalálható a piacon, illetve hamarosan indulnak, valamint portfólióbővítés miatt több mint 12 új bérgyártott termék kerül ki hamarosan az üzletek polcaira. A célunk, hogy a kezdő áras termékektől a prémiumig tartson a kínálatunk” – árulta el Balogh Barnabás.
(TERMÉKMIX magazin – 2023. májusi szám)