Frissen a kenyérpirítóból reggelire, akár magában vagy szendvicsként? A toastkenyér népszerű és sokoldalú. A sütőipar reagált az egészségtudatos fogyasztók igényeire: a klasszikus vajas toast mellett teljes kiőrlésű, valamint magos pirítós termékeket is kínálnak.

A változó fogyasztói trendek alapján ez év elején újította meg toast szortimentjét a kenyérgyártó vállalat, termékei ­puhábbá váltak, a csomagolások pedig egyedi, figyelemfelkeltő designt kaptak – mondta el lapunknak Mikos István, a Ceres ZRt. vállalati igazgatója..
„A család minden tagjának van egy-egy szelet kenyerünk” – hangsúlyozta lapunknak Mikos István, megemlítve, hogy a széles Ceres toast szortimentből pillanatok alatt elkészíthető egy szendvics vagy pirítós. „Friss kenyereink is, egy kis feltéttel kiegészítve, megadják a lendületet a nap indításához” – tette hozzá.
Mikos István szerint észrevehető, hogy az életmód felgyorsulásával egyre több háztartásban szorul háttérbe a reggeli, és egyre ritkábbak a kiadós reggelik. Ennek eredményeként a kenyerek és hagyományos pékáruk is egyre kisebb szerepet kapnak, helyébe a „helyben sütött pékáru”, a gabonapelyhek, illetve kekszek kerülnek előtérbe. „Finom pékáru kategóriában a teljes kiőrlésű, a különböző magvas termékek irányába erősödik a fogyasztói igény. Cégünkre jellemző, hogy folyamatosan fejlesztjük termékeinket, melynek eredményeképpen hamarosan piacra kerül a Ceres teljes kiőrlésű kalácsa is” – jegyezte meg Mikos István, hozzátéve, hogy a kényelmi termék kategóriában is folyamatosan fejleszt a vállalat: a nyári barbeque szezonra egyedi ízkombinációkkal készül idén.
Idén év elején fogyasztói nyereményjátékban vehetnek részt a Ceres termékeket vásárlók, tavasszal pedig több kommunikációs felületen is találkozhatnak a megújult toast szortimenttel.

 

(TERMÉKMIX magazin – 2022. februári szám)