A világ majd minden részén fogyasztanak tésztát, azonban mindenhol megvan a saját receptje. Van, ahol szimplán csak tojás nélkül, búzalisztből és vízből készítik, míg az ázsiai régióban rizs-, hajdina- vagy mungóbabliszt a tészta alapja. A magyar ételek sokak szerint a 4 vagy 8 tojásos magyar tésztával az igaziak: a húsleves cérnametélttel, a mákos tészta boglyas metélttel. De vajon a kozmopolitizmus és a trendek mennyire vannak hatással a tésztafogyasztási szokásainkra? Még mindig a hazai tészta számunkra az igazi?
EGYRE KÍSÉRLETEZŐBBEK A FOGYASZTÓK
Vaszkó Gábor, a Civita Food Kft. ügyvezetője szerint a közelmúlt pandémiás időszaka szükségszerűen változást kell, hogy hozzon, mert mindenki saját bőrén tapasztalhatta meg, hogy a helyi termékek voltak elérhetők biztonsággal a globális kereskedelem megtorpanása miatt. „Közös felelősségünk, hogy ebből a tapasztalásból tanuljunk és hosszútávú változást érjünk el” – foglalta össze a helyzet konklúzióját, majd a magyar élelmiszerek előnyeit illetően elmondta: „Az tény, hogy a magyar gazdálkodók töredékét használják a növényvédő szereknek, műtrágyának, mint nyugati kollégáik. Ebből kifolyólag is bátran kijelenthetjük, hogy a magyar termesztésű és feldolgozású élelmiszerek nagyobb eséllyel tápanyagban gazdagabbak és ízletesebbek. A magyar fogyasztók érzékenyek a minőségre, hiszen sokunk el lett kényeztetve a nagymama kézzel gyúrt tésztájával. Mi a Civitánál is arra törekszünk, hogy a modern technológia segítségével elérjük a kézműves minőséget. A magyar vásárló abban a szerencsés helyzetben van, hogy a jobb minőségért nem kell többet fizetnie.”
Az ügyvezető elmondta, hogy gluténmentes tésztagyártóként egy résigényt elégítenek ki, és figyelnek a vevői igényekre, hogy minél teljesebb életet élhessenek egészségtudatos fogyasztóik. Úgy véli, a magyar vásárlók is egyre kísérletezőbbek, és most leginkább a legkülönfélébb alapanyagokból készült tészták jelentik az innovációs mezsgyét.
„Kevert alapanyagokkal mi is kísérletezünk, de most augusztusban a palacsinta lisztkevérekkel rukkoltunk elő, mely hamarosan kapható lesz kereskedelmi forgalomban is” – ismertette a Civita újdonságát Vaszkó Gábor, majd a cég legnépszerűbb tésztájának a szarvacskát nevezte meg, talán azért, mert a pörkölt ételekhez köretnek sokkal jobban illik egy kukoricatészta.
A magyarok tésztafogyasztási szokásait illetően hozzátette, hogy hazánkban örök sláger a hagyományos tojásos tészta. Ez olyan mélyen gyökeredzik a szokásinkban, hogy holmi divat nem tudja megingatni.
Az ügyvezető a jelenlegi gazdasági nehézségek ellenére is optimistán tekint a jövőbe: „Most ilyen makrogazdasági környezetben kell gazdálkodnunk. Az alapanyagtól az energiaárakon át a csomagolóanyagig, kivétel nélkül mindennek az ára emelkedik. Ennek lekövetése sok energiát és figyelmet felemészt, amit adott esetben lehet pont az innovációtól veszünk el. De ez sem fog örökké tartani és be fog állni egy egyensúly.”
ÚJ TERMÉKEKKEL ÜNNEPEL A GYERMELYI
Már a pandémiás időszakot megelőzően is egyre népszerűbbek voltak a magyar termékek, a kialakult járványhelyzet azonban tovább erősítette ezt a trendet. A fogyasztók és a kereskedők is megtapasztalhatták, hogy a rövidebb ellátási láncban készülő termékek biztosabb hátteret, ellátást nyújtanak számukra.
Bokros Gábor, a Gyermelyi Zrt. marketing igazgatóhelyettese szerint a száraztészta esetében egyértelműen a Magyarországon készülő termékek élveznek előnyt, hiszen a Kárpát-medencében a tojás hozzáadásával készülő száraztészta a legkedveltebb. Ez eltér az Európa más területein kialakult fogyasztói szokásoktól. Elenyésző az a külföldi gyártó, akinek a kínálatában szerepel a hagyományos búzalisztből, tojás hozzáadásával készült termék. „Hazánkban egyértelműen a mindig friss tojás hozzáadásával készülő, 4 és 8 tojásos termékeink a legnépszerűbbek, ezek adják az értékesítésünk gerincét. Azonban az elmúlt években a durum tészták iránti kereslet is egyre növekszik, így a Vita Pasta termékcsaládunkat is egyre több fogyasztó választja” – vélekedett az igazgatóhelyettes, majd hozzátette: „Egyre fontosabb a fogyasztók számára a tudatos vásárlás és a magyar termékek választása, azonban a fogyasztók nagy része továbbra is árérzékeny.”
Több, rétegigényt kielégítő különleges összetételű tészta jelent meg az elmúlt években a piacon, azonban ezek érdemben nem befolyásolták a hagyományos kategóriák forgalmát.
„Mi inkább a termékek megjelenésének fejlesztésében és új formátumok bevezetésében látjuk a fejlődési lehetőséget. A tavalyi évtől kezdve a teljes Vita Pasta durum és 8 tojásos termékcsaládunkat új, praktikus, visszazárható blokktasakban kínáljuk. A fogyasztói előnyök mellett a megfelelő polckép kialakításában is segítséget nyújtanak ezek a termékek. Az idén ünnepli 50 éves fennállását a Gyermelyi Tésztagyár és ezáltal a Gyermelyi márka. A jubileum alkalmából több kategóriában, több új termékkel is megjelentünk. Egy új prémium termékcsaláddal bővült a kínálatunk, amit durum alapanyagból, friss tojás hozzáadásával, bronz formázó matricával készítünk. Ezek a formájukban is egyedi termékek a száraztészta kategória legfelső szegmensét képviselik, érdes felületüknek köszönhetően jóval több szószt tudnak felvenni. Az új termékcsalád mellett a Vita Pasta durumtésztáink kínálatát is bővítettük, új népszerű formátumokkal. A kínálat nemcsak tészták esetében bővült, a Gyermelyi lisztek is új taggal, a Pizzaliszttel gyarapodtak” – tájékoztatott Bokros Gábor, aki a jelenleg növekvő alapanyag- és energia-áremelkedés kapcsán így fogalmazott: „Az alapanyagárak mellett a csomagolóanyag, az energia és a szállítmányozás költségei is drasztikusan emelkedtek. A gyártási költségnövekményt nem lehet veszteség nélkül kigazdálkodni, így a termékeink ára is emelkedett. Azonban jelen pillanatban még nem látjuk a folyamat végét.”
GYERMEKKORUNK ÍZEIT KERESSÜK
Soós Brigitta, a Soós Tészta Kft. kereskedelmi vezetője szerint a pandémia időszakában a Magyar Termék Nonprofit Kft. edukációs kampányai nagyon sokat tettek annak érdekében, hogy az emberekben tudatosítsák a magyar termék vásárlásának fontosságát.
„Cégünk is rendszeresen részt vett a magyar termékek népszerűsítésében és a vásárlók formálásában. Bízunk benne, hogy munkánk hosszú távon meghozza az eredményét, és az emberek többsége tudatosan fogja a magyar termékeket választani” – vélekedett. Amikor Magyarországon a diszkontok elkezdték forgalmazni a saját márkás, külföldön gyártott termékeiket, az emberek idegenkedtek a nem megszokott ízvilágtól, hiszen gyerekkorunkból még emlékszünk a nagymamáink által készített, háztáji alapanyagokból készült ételek ízére, illatára. „A diszkontok nagyon sokat tettek annak érdekében, hogy a termékeik ízvilágát közelebb hozzák a hazai fogyasztóhoz, például elképzelhetetlennek tartom, hogy egy diszkont a saját márkás 8 tojásos tésztáját külföldön, külföldi alapanyagból állíttassa elő” – fogalmazta meg Soós Brigitta.
A kereskedelmi vezető szerint nem egyértelmű a magyar termék sikere, ha tésztáról van szó, ugyanis az a tészta formájától és fajtájától is függ.
„Egy olasz durum tésztát például a magyar fogyasztó nehezen vált le egy Magyarországon, magyar gyártó által előállított durum tésztára. Azt érezzük, hogy az olasz tészta ebben az esetben erősebb kötődés, mint hogy magyar a termék. Ebben az esetben hajlandó is megfizetni a magasabb árat a fogyasztó. Viszont egy 8 tojásos levesbetétben mindenképpen ragaszkodnak a magyar ízvilághoz, magyar termékhez.”
A 8 tojásos kategória igazán tradicionális magyar terméknek mondható. „A legnépszerűbb termékcsaládunk a 8 tojásos levestészta kategória. Azon belül pedig a boglyas cérna, és a préselt csiga termékünkből adjuk el a legtöbbet” – tudtuk meg.
Rendszeresen jelenik meg a piacon új innováció, pl. durum, tönkölybúza, teljes kiőrlésű, színes, zöldséges tészta, stb.
„Mi úgy látjuk, hogy ezekre az innovációkra valószínűleg szükség van, viszont a piacon még nagyon szűk réteget érint. Emiatt a Soós Tészta Kft. az elmúlt években inkább egy egyedi terméket dobott piacra, Gran Premio márkanév alatt. Ez a termék durum lisztből 8 tojás hozzáadásával készül, és ezáltal egy nagyon könnyű, jól emészthető tésztát kap a fogyasztó. A Gran Premio termékcsalád forgalma bizonyította az elmúlt években, hogy helye van a piacon” – tájékoztatott Soós Brigitta, aki az élelmiszeripar nehéz helyzetére reflektálva elmondta: „Idén tényleg minden összejött: komoly alapanyagár-növekedés, csomagolóanyagár-növekedés és soha nem tapasztalt energiaár-növekedés. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy a munkabérek tekintetében is előre kell lépnünk, annak érdekében, hogy a jelenlegi helyzetben meg tudjuk tartani a dolgozóinkat, és tudjunk termelni. A költségeink növekedése sokkal magasabb volt, mint az előző években.”
A MÚLT TRADÍCIÓJA A JELEN TECHNOLÓGIÁJÁVAL
Kovácsné Nagy Krisztina, a Famíliatészta Kft. marketing vezetője szerint a vásárlók jelentős része már a vírushelyzetet megelőzően is egyre inkább hangsúlyt fektetett a tudatos választásra és ez tovább erősítette a bizalmat a minőségi hazai gyártóktól származó termékek iránt. „A fogyasztók igényesebbek és tájékozottabbak, ám ehhez a minőség egyre magasabb színvonalának biztosítása is elengedhetetlen fontosságú, de úgy véljük, emiatt nem kell többet fizetnie a vásárlónak. Nálunk, a Famíliatésztánál a folyamatos vásárlói közvetlen visszacsatoláson túl mind a „Magyar Termék” védjegy, mind pedig a három évtizedes házias ízvilágot nyújtó professzionális szakmai múlt egyfajta biztosíték a jó döntés meghozatalában” – fogalmazta meg a marketing vezető, majd hozzátette: „A három évtizedes szakmai múlt táplálja a tradíciót a jelenben is. Tiszteljük az alapanyagot, a receptúrát és a készterméket egyaránt. Csak olyan termék kerül ki a gyártásból, amit mi magunk is boldogan és jóízűen fogyasztunk. Ezek nélkül úgy véljük, nem lehet értéket teremteni.”
Dr. Dzodzoglu Sziderisz, a cég üzletfejlesztési és kereskedelmi igazgatója ezt kiegészítve elmondta: „Próbálunk átmenteni minden múltban leledző jót és elegyíteni a jelen kor professzionális elvárásaival, mindezt a haladó technológia felhasználásával, segítségével.”
A tészta kategóriában is folyamatosan változnak a trendek, amelyekhez a gyártók igyekeznek minél hamarabb csatlakozni mind fejlesztés, mind pedig gyártás terén, de a tradicionális tészták sikere töretlen.
„A legnépszerűbb kategóriánk egyértelműen a házias ízvilágot jelentő nyolctojásos termékcsaládunk, melyek közül is kiemelkedően teljesít a cérnametélt, az eperlevél, valamint a pántlika tészta” – tudtuk meg a kereskedelmi igazgatótól.
Kovácsné Nagy Krisztina a szortimentet és büszkeségeiket illetően hozzátette: „A nyolctojásos házi jellegű tésztáink a Békés Megyei Értéktárban regisztrált, kitüntetett termékek. A négytojásos kategóriában a termékkínálatot különleges formátumokkal bővítettük. A teljes kiőrlésű durum kategóriában a legszélesebb portfólióval rendelkezünk, a „Sporttészta” termékcsaládunk pedig, melyet sok éves kutatási és fejlesztési munka eredményeként tudtunk a piacra bevezetni, hamarosan szójamentes változatban tér vissza a polcokra. Ez a tésztacsalád kiválóan illeszkedik mind a sportolók, mind a tudatos vagy életmódváltó vásárlóink étrendjébe, mert 50%-kal csökkentett szénhidráttartalommal, megnövelt fehérje- és rosttartalommal bír.”
Dr. Dzodzoglu Sziderisz elmondta, hogy igyekeznek elébe menni az új irányzatoknak. „Különböző pályázatoknak köszönhetően a gyártósorunkat folyamatosan fejlesztjük, bővítjük logisztikai kapacitásunkat és annak színvonalát is, hogy minden beérkező megkeresésnek és ezáltal bekövetkező bővülésnek gond nélkül tudjunk megfelelni. Komoly célok lebegnek a szemünk előtt, szeretnénk a hazai piacon még több partner polcán megjelenni. Emellett az exportpiaci növekedés is nagyon fontos a számunkra, mert a külföldi partnereink és vásárlóink visszacsatolásai megerősítik ebbéli törekvésünket, különös tekintettel a határon túl élő magyarság bizalma a termékeink iránt” – vallott terveikről a kereskedelmi vezető.
(TERMÉKMIX magazin – 2021. októberi szám)