Míg a vásárlók számára a kényelem az elsődleges a fagyasztott félkész termékek választásakor, a gyártóknak egyszerre fontos fejlesztési irány az egészségtudatos, mesterséges anyagok fogyasztását kerülő és az egyedi ízesítésű félkész ételeket fogyasztók elérése.

A fogyasztói elvárások és a gyártói kínálat egyértelműen alátámasztja, hogy a fagyasztott félkész termékek a kényelmi termékek közé tartoznak. Miközben a fogyasztók hajlandók többet áldozni az egészségesebb termékekre, szívesen fogyasztanak hagyományos ízesítésű, vagy egzotikus ételeket, amelyeket gyorsfagyasztott félkész termékek vásárlása esetén könnyebben megtehetnek, mintha maguk készítenék el.

Minőségi jelenlét
„A fagyasztott félkész és késztermékek kereslete és kínálata évről évre dinamikusan nő. A fogyasztók egyre kevesebb időt szeretnének a konyhában tölteni főzéssel, inkább a családnak vagy a hobbinak szentelik az időt” – közölte Tóthné Kecskés Mária, a Hungerit Zrt. stratégiai igazgatója, hozzátéve: a növekvő kereslet és igény következménye, hogy a termékek minősége is növekvő tendenciát mutat. 

Annak ellenére, hogy a tapasztalat szerint ezeket a termékeket inkább a fiatalabb korosztály választja, mégpedig a gyors elkészíthetőség miatt, megfigyelhető, hogy szintén időmegtakarítás okán a családosok, középkorúak és idősebbek hűtőjében is megtalálhatóak. Az is a kategóriát jellemzi, hogy a magas minőségű félkész és késztermékek fogyasztása nem kötődik egyik szezonhoz sem. Ezeket a termékeket egész évben keresik a fogyasztók, tudtuk meg Tóthné Kecskés Máriától. Mint mondta, nyáron a streed food vendéglátók és a gyorsbüfék nagy részében ugyan találkozhatunk ilyen jellegű készítményekkel, a Valdor termékek fogyását nem befolyásolja ez az időszak. 

„Az újdonságokat, a fűszeres ízeket szívesen veszik a fogyasztók, így a legújabb termékünket, a Valdor Sajtos minigolyót és a Valdor Kolbászos-csípős sajtos minigolyót is” – ismertette a stratégiai igazgató. Mint megtudtuk, ezek a gyorsfagyasztott, panírozott, csirkemellhúsból készült, készre sütött termékek néhány perc alatt olaj nélkül is elkészíthetőek akár mikrohullámú sütőben is. A Hungerit kínálatában folyamatosan bővül a magas hústartalmú, szelethús termékek palettája. „A fogyasztók egyre inkább a minőségi termékeket keresik, amely igényeiket minden szempontból kiszolgálja a Valdor Rántott csirkemellfilé és a Valdor Zizu kedvence” – árulta el Tóthné Kecskés Mária.


Növekvő kereslet, sikeres termékek
Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a gyorsfagyasztott félkész termékek iránt egyre növekszik a kereslet. A felgyorsult életvitel mellett egyre kevesebb ideje jut az embereknek arra, hogy több időt töltsenek a mindennapi ételeik elkészítésével.

„Természetesen ez nem azt jelenti, hogy az emberek nem fordítanak időt ételkészítésre, hiszen a gasztrokultúra nagy reneszánszát éljük – köszönhető ez a főzőműsorok, főzővetélkedők egyre nagyobb népszerűségének is –, viszont a mai felgyorsult világban a mindennapok során egyre kevesebb időt tudnak az emberek főzéssel tölteni, így leginkább a gyors elkészíthetőség, egyszerűség lett a fő szempont. A nagyobb főzések, gasztronómiai élmények inkább a hétvégi időszakokra, akár hobbikra korlátozódnak. Éppen ezért az általunk gyártott félkész termékek kereslete igen jelentős mértékben növekedett, mely nem csak a húsos termékeket jelenti, hanem a gyorsfagyasztott tésztás termékeket is” – fogalmazott dr. Losó Adrienn, a MIRELITE MIRSA Zrt. igazgatója.
Tapasztalható, hogy a gyorsan és egyszerűen elkészíthető gyorsfagyasztott félkész termékekre leginkább a fiatalabb korosztály nyitott, hiszen ők a megszokotthoz képest is kevesebb időt fordítanak az ételek elkészítésére. Emellett az egy-két fős háztartások, nyugdíjasok is előszeretettel vásárolják ezeket a termékeket, hiszen az ő esetükben az „adagolhatóság” a fontos szempont.

„Ugyanis, ha megvásárolnak egy nagyobb kiszerelésű, pl. 1 kg-os gyorsfagyasztott szilvatöltelékes gombócot, azt lehet, hogy több alkalommal fogyasztják el, hiszen annyi gombócot készítenek el egyszerre, amennyi az egy-két fős háztartásnál éppen szükséges” – magyarázta dr. Losó Adrienn, hozzáfűzve, hogy ezzel tulajdonképpen a praktikus és hatékony felhasználás kerül előtérbe.

Dr. Losó Adrienn elmondta, hogy a MIRELITE MIRSA Zrt. félkész termékek kategóriájának népszerűsége töretlenül növekszik, ami ösztönző hatással van arra, hogy folyamatosan fejlesszék ezt a termékkategóriát. Néhány hónappal ezelőtt jelent meg a piacon a cég parasztreggeli gazdagon megnevezésű terméke, melynek különlegességét a gombával való plusz gazdagítás jelenti. „Az elmúlt hónapok eladásait elemezve elmondható, hogy jó döntés volt ezt az új terméket piacra vinnünk, hiszen felvette a versenyt a hagyományos parasztreggeli termékünkkel, így szinte ugyanazt a mennyiséget tudjuk eladni mindkét termékből” – árulta el az igazgató.
A kategóriában még mindig a legnépszerűbb „slágerterméknek” mondható a parasztreggeli, a szilvatöltelékes gombóc és a májgombóc. Mint megtudtuk, a trendeknek és a saját kívánalmaknak is megfelelően a gyorsaság és a könnyen elkészíthetőség mellett a MIRELITE MIRSA célja, hogy egészséges termékeket gyártson, figyel a sótartalomra és a hozzáadott termékek értékeire is. Éppen ezért például a vadasmártás termék sótartalmát jelentősen csökkentették, hogy egészséges irányba vigyék el ezt a terméket.

 

Kitűnni a tömegből a polcokon
Nem elég pusztán jó termékeket gyártani, azokat meg­felelő körítésben is kell tálalni – vallja a Marnevall Zrt. A panírozott húskészítmények gyártójaként ismertté vált vállalkozás olyan tradicionális márkát is magáénak tudhat, mint például a Ripp-Ropp, amely már több mint 30 éves múltra tekint vissza.
A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően a Marnevall ma a legkorszerűbb gyártósoron magas hatékonyság mellett állítja elő termékeit, amelyek között akadnak egyedi megoldások is. A gyorsfagyasztott húskészítményeket gyártó vállalkozás külön figyelmet fordít a kényelmi élelmiszerek kategóriájába eső termékek gyártására, és a hatalmas árverseny ellenére is igyekszik a magasabb minőségű kínálatra felhívni a fogyasztók figyelmét. Követve az alapvető trendeket, az innovációk révén a termékek összetétele és csomagolása a fogyasztói igényekre reagál, amit nemcsak a fogyasztók, de számos minősítő szervezet is elismert az utóbbi időben. A Marnevall Zrt. a csomagolási és marketing koncepciós díjak mellett a Magyar Termék Nagydíjat, a Business Superbrands elismerést, valamint üzleti sikerei nyomán a Pegazus Díjat is besöpörte a közelmúltban.


A fogyasztói elvárások változásaihoz alkalmazkodva a cég többek között a termékek ízével, állagával, egyedi jellegével, formabontó csomagolással – akár feltűnő, vibráló színekkel –, az egészségtudatosság erősödésének hangsúlyozásával igyekszik kitűnni. Termékfejlesztésének eredményeként a Marnevall a DIXI esernyőmárka alatt kínálja a Kentucky stílusú, csípős csirkeszárnyakat. A convenience termék megalkotásához a technológiai fejlesztések mellett, a csomagolóanyag biztosításához egy Magyarországon egyedülálló berendezést vásároltak, hogy rugalmasan és gyorsan tudják kiszolgálni a piaci igényeket. A figyelemfelhívó, vibrálóan színes csomagolású, különleges formájú, erős papírvödörben kapható Kentucky stílusú fűszeres, ropogós bundájú, enyhén pikáns csirkeszárnyakat pozitívan fogadták a fogyasztók. A Marnevall a kényelmi élelmiszerkínálatára koncentrálva idén is a fejlesztésekre és kínálatbővítésre koncentrál, azzal a céllal, hogy minden fogyasztó találjon az ízlésének, elképzelésének és életmódjának megfelelő terméket az áruházak kínálatában.

 

Fejlesztésekkel a növekvő forgalomért
A fagyasztott félkész élelmiszerek eladásában éven belül nem tapasztalható jelentős szezonalitás. Ezen kényelmi termékek iránt folyamatos az érdeklődés, forgalmuk nem erősebb valamelyik évszakban vagy nagyobb ünnep idején, a magyar háztartások közel fele rendszeresen vásárolja. Magyar­országon egyelőre árvezérelt termékkör, nagyon magas a saját márkák aránya. Azon fogyasztói igényeket, amelyek a gyors elkészíthetőségre irányulnak, nagyban megkönnyítik a fagyasztott félkész élelmiszerek, a vásárlók a mélyhűtött pultban is olyan húsmárkát keresnek, amelyben megbíznak. Azt látjuk, hogy ebben a kategóriában is nő az igény a magasabb minőségű termékek iránt, ami nagyobb teret nyit a megbízható, minőségi gyártói márkák előtt” – mondta el Szalayné Szilvágyi Erzsébet, a Sága Foods Zrt. kereskedelmi vezetője.
Mint megtudtuk, a Sága Foods fagyasztott, panírozott félkész termékeinek folyamatosan nő a forgalma. A vásárlók körében ezek közül a legkedveltebb termék a fokagymás sajttal töltött Mini Kijev, a Cordon Bleu és a Fasírtgolyó, valamint a kifejezetten a gyerekeknek készülő pulykahúsból készült Fini Mini Dinoszaurusz.
A Sága komoly értékesítési poten­ciált lát ebben a kategóriában, így a fejlesztéseinek is ez az egyik iránya. Ennek eredményeként hamarosan a boltokba kerül a Mini Cordon Bleu, ami egyesíti a Sága két legnépszerűbb félkész termékének az erényeit.
„Arra számítunk, hogy ez a kategória még jelentős fejlődés előtt áll a hazai piacon, ahol a kényelmi termékek kínálata és eladásai még elmaradnak a nyugat-európaitól” – fűzte hozzá Szalayné Szilvágyi Erzsébet.

 

Természetes ízek a család számára
Az Iglo termékei az egészséges és kiegyensúlyozott étrend ideális alkotórészét képezik, ami elengedhetetlen az egészség számára. A termék „arca”, Iglo kapitány is az egyszerű dolgok híve, ennek megfelelően például szereti a 100%-ban vadon fogott tőkehalból halrudacskákat ropogós arany bundában .
Az Iglo a tudatos fogyasztás híve, fontos számára, hogy mind többen kövessék az egészséges, kiegyensúlyozott étrendet – nyilatkozta Benczúr Dóra, a Maresi Foodbroker Kft. brand managere.


A szervezet legfontosabb tápanyagai a vitaminok, ásványi anyagok, fehérjék, szénhidrátok és zsírok. Az egészséges, kiegyensúlyozott étrendhez, amely lehetővé teszi az egészséges testtömeg fenntartását, a gyümölcs, zöldség és keményítő szénhidrát (pl. tészta, rizs és burgonya) elfogyasztása mellett elegendő mennyiségű fehérje (pl. hal, hüvelyes, bab és sovány hús) és tejtermékek (vagy laktózmentes alternatívák) felhasználása kis mennyiségű, kiváló minőségű olajjal (pl. olívaolaj) és kevés édességgel (pl. csokoládé, keksz stb.).
A hal és a zöldség rendszeres fogyasztása elengedhetetlen az egészséges életmódhoz, hiszen kiváló fehérjeforrás. A fehérje szükséges az egészséges szervezet növekedéséhez és fenntartásához. A kiváló minőségű panírból és halból, körültekintő eljárással készült, gyorsan és könnyen kisüthető Iglo halrudacskákat nemcsak a gyerekek, de a felnőttek is szívesen fogyasztják évtizedek óta. A fogyasztói igényekhez igazodva halrudacska-választékát a gyártó az évek során bővítette, így ma már a család minden tagja megtalálja a kedvére való változatot: a klasszikust, a ropogós bundásat és a gluténmenteset is.


A kiegyensúlyozott táplálkozás érdekében ajánlatos naponta gyümölcsöt és zöldséget fogyasztani. A különböző típusú zöldségek eltérő típusú és mennyiségű vitaminokat, ásványi anyagokat és rostokat tartalmaznak, emiatt ajánlott a fagyasztott zöldségek fogyasztása is, hiszen ugyanannyi vitamint és tápanyagot tartalmaznak, mint a friss zöldségek; leszedésük után alig néhány óra elteltével már le is fagyasztják őket. Az Iglo fagyasztottzöldség-kínálatával télen sem kell lemondani a változatos és napi ötszörös zöldségfogyasztásról sem.
Az Iglo választékában számos zöldségtermék található, akár friss zöldségek, mint pl. a borsó, a brokkoli vagy a kukorica, illetve akár előre elkészítettek, mint például a zsenge vagy krémes parajpüré. Az Iglo hal és borsó termékek jó fehérjeforrást biztosítanak a gyerekek számára is. Mivel a halrudak a gyerekek kedvence, így borsó körettel könnyen bevihetik szervezetükbe a szükséges tápanyagokat.

 

Erős a saját márkás jelenlét
„A fagyasztott félkész termékek iránti kereslet kiegyensúlyozott egész évben. Nem látunk kiemelkedően visszaeső vagy megnövekedett forgalommal bíró időszakokat az év során” – áll az AUCHAN Retail Magyarország közleményében. A külön kategóriába eső panírozott húsokon felül az összes fagyasztott termék forgalmának kb. 10%-át adják az Auchanban értékesített félkész fagyasztott termékek.
Mint megtudtuk, a termékkörben a legnagyobb forgalmat a panírozott sajtok generálják, amit a panírozott zöldségek és a panírozott hagymakarika és a derelyék követik kedveltségben. „Újdonságként vezettük be nemrég az áruházakban a családi kiszerelésű, 1 kg-os lasagnét” – ismertette az Auchan, megemlítve, hogy 2019-ben a saját márkás gombócválasztékát bővíti túrós, ízes és szilvalekváros ízesítésben, emellett a legfontosabb saját márkás félkész termékek tekintetében is léteznek már termékfejlesztések.
Az Auchan saját márkás termékei mellett a nagyobb tejtermék-gyártók is előálltak az utóbbi években fagyasztott félkész, illetve késztermék kínálattal, elsősorban a sajtok terén, az egészséges étkezést preferálók pedig főleg frissen leszedett és fagyasztott, így vitamintartalmukat megőrző zöldségeket és gyümölcsöket, zöldségpüréket, valamint különböző halféléket találhatnak meg egész évben a fagyasztóládákban.

 

Fagyasztott félkész termékek télen-nyáron
Az ALDI áruházaiban a fagyaszott húsok, húsfélék, pizzák egész évben egyenlő elosztásban fogynak, mint megtudtuk, a tavalyi évhez képest idén havonta nagyjából 10.000 darabbal adnak el többet árucsoportonként ezekből a termékekből. „Az édesipari termékek fogyása jellemzően november, december hónapban magasabb, a gyümölcsök a téli hónapokban erősebbek, mivel a nyári időszakban a frissek elérhetőek. A fagylalt eladása pedig a nyári hónapokban kiemelkedő” – közölte az ALDI.
Az egész évben kapható fagyasztott félkész termékek kínálatában nem jellemző a szezonalitás, sem a gyártói márkás, sem a saját márkás termékek terén. A termékkör iránti kereslet nem mutat kiemelkedő eladást a nyári hónapokban, a növekedés a fagylaltok területén mutatható ki legerősebben, tudtuk meg az ALDI-tól.
A tapasztalat azt mutatja, hogy a vásárlók körében a legnépszerűbbek a vegán, illetve a gluténmentes és teljes kiőrlésű termékek. Az idei újdonságok között több termék is bővíti a kategóriát: immár édesburgonya hasábok, gluténmentes fagyasztott torták, fagyasztott elsőáras melegszendvics (sonkás és gombás ízben) is kaphatóak az áruházakban országszerte.
Az ALDI nagy figyelmet fordít a minőségre, az élelmiszerbiztonságra és a környezet védelmére. „Ennek jegyében folyamatosan ellenőrizzük termékeinket, és a hagyományos pálmaolajat kiváltottuk a tanúsított, fenntartható forrásból származó pálmaolajjal” – közölte az ALDI.

 

Változatos kínálat egész évben
A kényelmi termékek évről évre egyre népszerűbbek, folyamatosan növekszik a kereslet irántuk. Ezen a területen állandó az innováció. Maczelka Márk, a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. kommunikációs vezetője szerint a vásárlók – a fiatal és az idősebb korosztály is – nyitottak a termékekre és az újdonságokra, többek között azért is szeretik a fagyasztott félkész termékeket, mert megkönnyítik a mindennapokat azáltal, hogy könnyedén elkészíthetőek.  
A SPAR minden kategóriában jelen van saját márkáival, legyen szó általános élelmiszerekről, egészségtudatos és kényelmi termékekről vagy háztartási árucikkekről. „A folyamatos fejlődés ugyanakkor nemcsak a kínálat bővítését, de az összetétel fejlesztését is jelenti: cégünk törekszik az innovatív megoldásokra, hogy a változó vevői szükségletekre, igényekre és a folyton alakuló piaci trendekre gyors válaszokat adhassunk” – hangsúlyozta a SPAR kommunikációs vezetője.


„Egész évben kiegyensúlyozottan többféle fagyasztott pizzát, panírozott húsokat, halrudakat, töltött gombócokat stb. kínálunk a vásárlóknak. Azonban a nyári szezonban a fagylalt termékek, azon belül a csokoládé, a vanília és eper ízek iránt van a legnagyobb kereslet” – árulta el Maczelka Márk, hozzáfűzve: mindemellett megállapítható, hogy a többi félkész termékek iránt is szinte kiegyenlített az érdeklődés az egész évben. A SPAR kínálata idén is több újdonsággal bővül. „Számos új saját márkás terméket fejlesztünk, például fagylalt kategóriában újdonság lesz az S-Budget 1 literes, dobozos kiszerelésű fagylalt, illetve pálcikás fagylaltokat is bevezetünk a – magas minőséget képviselő – SPAR Royal termékcsalád bővítéseként. Emellett a pizza, hasábburgonya, gombóc kategóriákban is készülünk új saját márkás cikkekkel” – ­ismertette Maczelka Márk.


A különlegesebb, vagy speciális táplálkozási igényeknek megfelelő saját márkás árucikkek választéka szintén folyamatosan növekszik: a gluténérzékeny és laktóz intoleranciával élők egyre több termékkategóriában találják meg a polcokon a SPAR free from termékcsalád árucikkeit. A garantált és ellenőrzött minőséget a SPAR szakmai partnereivel (a Lisztérzékenyek Érdekképviseletének Országos Egyesületével, illetve az Európai Coeliakiás Egyesületek Szövetségével) kötött licencszerződések is biztosítják, melyeknek köszönhetően a SPAR free from gluténmentes termékeit a csomagoláson védjegyekkel és egyedi regisztrációs számokkal látják el.

 

(TERMÉKMIX magazin – 2019. májusi szám)