Júliusban az Európai Unió statisztikai hivatalának (Eurostat) adatai alapján az euróövezeti infláció 2,2% volt, ami augusztusra várhatóan közel egy évtizedes csúcsra, 3,0%-ra emelkedhet. Az élelmiszerek júliusban 1,6%-kal, míg augusztusban 2,0%-kal drágultak az egy évvel korábbihoz képest. És itthon? Magyarországon, júliusban az éves összevetésben számított infláció 4,6% volt, ami ekkor már az előző hónaphoz képest 0,7 százalékponttal mérséklődött. Az élelmiszerek ára 3,1%-kal emelkedett. Kíváncsiak voltunk, mi van a statisztikai adatok, a számok mögött. Hogyan élik meg egyes FMCG ágazatok a magas inflációt, illetve az áremelkedéseket, és mit mond a szakértő, minek köszönhető mindez. Nem utolsó sorban pedig keressük a megoldást.














