Egy kutatás szerint a brit és a német fogyasztók szívesen vásárolnak kartondobozos háztartási és tisztálkodási termékeket.

A Nagy-Britanniában és Német­országban végzett fogyasztói felmérés azt mutatja, hogy a vásárlók többsége szívesen vásárol különböző, kartondobozban lévő háztartási és tisztálkodási terméket (például mosószert, öblítőszert, szappant).
Az Elopak megbízásából az Absolute Research által végzett kutatás szerint a megkérdezettek 65%-a szívesen vásárol olyan öblítőszert, amelynek elsődleges csomagolása kartondoboz. 59% mondta ugyanezt a mosószerekről és a folyékony felülettisztító szerekről.

Pozitív megítélés
Az adatok hasonlóan pozitívak voltak, sőt néhány esetben még magasabbak, amikor a fogyasztóktól azt kérték, hogy a leggyakrabban vásárolt ­háztartási termékek esetén a kartondobozt utántöltő csomagolásnak ­tekintsék. Ebben az esetben 64%-uk örülne, ha karton­dobozba csomagolt öblítőszert vásárolhatna, valamint 61% azt mondta, hogy vásárolna mosószert, 59%-uk pedig venne padlótisztító folyadékot, ha azok kartondobozos utántöltő csomagolásban lennének. Ezen felül a válaszadók ­57%-a azt mondta, hogy szívesen vesz kartondobozos utántöltő csomagolásban kézmosó szappant, tisztítószert, habfürdőt vagy mosószert.
A kutatást az Elopak, világszerte jelen lévő, csomagolással foglalkozó cég számára az Absolute Research végezte el online 2023 decemberében. Egyenlően elosztva Nagy-Britannia és Németország között, 1025 olyan felnőttet kérdeztek meg, akik azt mondták, hogy főként ők intézik a háztartásuk bevásárlását.
„Ez nagyon izgalmas hír az FMCG cégek számára. Több életciklus-értékeléssel foglalkozó tanulmány azt mutatta, hogy a kartondoboznak kisebb a karbonlábnyoma, mint a műanyag palacknak, és ebből az okból ezeket már széles körben használják különböző élelmiszeripari terméknél. Most már tudjuk, hogy a fogyasztók örömmel választják ugyanezt a környezettudatos lehetőséget a ­takarító- és tisztálkodási szereik esetén is.” – mondta el Martin Shaw, az Elopak kereskedelmi vezetője.

Kedvelt az utántölthető
A kutatás számos érdekes felfedezést árult el az utántölthető csomagoláshoz fűződő fogyasztói viselkedésről általánosságban. A háztartási termékek választékából sokkal valószínűbb, hogy a fogyasztók előretöltött utántöltő csomagokat vásárolnak, mint választják a bolti utántöltőket, 54%-uk előretöltöttet vesz kézmosó szappanból és 25%-uk felülettisztítóból.
Jelenleg kevés fogyasztó vásárol utántöltőket olyan boltban, ahova a saját palackot kell vinni, a megkérdezetteknek csak 5%-a választja ezt a módszert a kézmosó szappan, 4%-a a mosogatószer és 2%-a a sampon utántöltésére.
Arra a kérdésre, hogy miért részesítik előnyben az előretöltött csomagolást a bolti utántöltéshez képest, a válaszolók gyakran kényelmesebbnek és kevésbé körülményesnek tartották, mint a palack boltban történő megtöltését. Azt is mondták, hogy ez nagyobb mennyiség vásárlását teszi lehetővé, így pénzt és bevásárlóutakat spórolnak meg.
Az utántölthető csomagolásról általánosságban a brit és német fogyasztók 91%-a véli úgy, hogy a műanyag csökkentése fontos számukra, amikor utántölthető csomagolást választanak. Mindeközben, ­75%-uk szerint fontos, hogy az utántölthető csomagolás lehetővé teszi, hogy csökkentsék a karbonlábnyomukat és 90%-uk tartja fontosnak, hogy az előretöltött utántöltő csomag teljes mértékben újrahasznosítható legyen.
Martin Shaw elmondta: „Ez a kutatás azt mutatja, hogy a kartondobozok természetesen illeszkednek a fogyasztók igényeihez, mind kényelmi, mind környezetvédelmi szempontból. A kartondobozok újrahasznosíthatók, könnyen és kényelmesen levehetők a polcokról, valamint sokkal kevésbé járulnak hozzá az üvegházhatású gázok kibocsátásához, mint a műanyag palackok. A kutatás azt mutatja, hogy a fogyasztók többsége már értékeli ezeket az előnyöket, és hajlandók a kartondobozt több általuk kedvelt termék esetén kipróbálni.”