A Stühmer az egyik legrégebbi magyar márka. Mára a sokéves fejlesztést, bővítést követően számos termékkör és több tucat ízkombináció található a prémium minőségű brand portfóliójában. A Stühmer-márkát feltámasztó Csóll Péter mesélt lapunknak az ikonikus szaloncukrokról és csokoládékról ismert vállalat terveiről és egyedi választékáról.
Csóll Péter, a Stühmer Kft. tulajdonosa és ügyvezetője elmondása szerint a márkakoncepció alapjait még maga a márka alapítója, Stühmer Frigyes fektette le az 1800-as években.
„Ő volt az az ember, aki elsőként meghonosította Magyarországon a minőségi csokoládégyártást. Annak is nagy szerepet szánt, hogy a termékek külcsíne a lehető legmagasabb színvonalú legyen. A kor legnevesebb képzőművészeit bízta meg a csomagolások tervezésével. Tudta azt, amit én is fontosnak tartok, hogy az ember először mindig a szemével vásárol – jelentette ki.
Ez a magyarázata annak, hogy a Stühmer-termékek ma is ikonikus, egyedi külsővel rendelkeznek.
„A koncepció hosszú éveken keresztül az volt, hogy minden ünnepre külön terméket nyújtsunk, legyen szó családi eseményről, vagy más alkalomról, amikor jó ajándékot adni. Nem azt a koncepciót követtük, amit más gyártók, hogy minden termék egyforma legyen. Mi inkább sok különböző terméket készítettünk, és ezt a csomagolásban is megjelenítettük” – mondta.
Óriási választék, dekoratív csomagolás
A Stühmer-portfólió legismertebb terméke egyértelműen a szaloncukor, amelyből óriási választékkal és dekoratív csomagolással rendelkezik a márka. A szaloncukron kívül a Szilvás Betyár ugyancsak emblematikus termékük.
„A Százszorszép virágmintás doboza a mai napig szinte minden családban megtalálható, sokan varródobozként, képeslaptartóként hasznosítják. A Korfu szelet is nagyon népszerű, az volt az induló termékünk, és sokan szeretik a Melódia szeletet is” – sorolta.
A Stühmer cég leginkább a csokoládék gyártására szakosodott, de az édesipar szezonalitása miatt Csóll Péterék más termékköröket is bevezettek.
„Most már cukrászipari termékeink is vannak: a cukrászdáinkban mintegy 40-féle süteménnyel várjuk a kedves vásárlóinkat, illetve kiváló minőségű fagylaltokat is készítünk, saját receptek alapján. Mind a sütemény, mind a fagylalt esetében elsősorban a csokoládé-szortiment legismertebb és legnépszerűbb ízkombinációt valósítjuk meg, de vannak más ízek is” – foglalta össze.
A legnagyobb részt a Stühmer-portfólióban a csokoládé-termékek teszik ki, ezen belül is számos kategóriát képviselnek: szeletes, táblás csokoládék, desszertek, szezonális termékek. A sütemények között pedig torták, szeletes termékek, pohárkrémek is megtalálhatóak a szortimentben. Fagylaltban is minden évben legalább 30–40 ízzel jelenik meg a vállalat.
Ikonikus Stühmer-szaloncukrok
A karácsonyi szezonban még mindig a szaloncukor a legnépszerűbb Stühmer-termék. Az idei évben mintegy 45 ízben kapható a márkától a piacon.
„Minden évben van két-három szaloncukor-újdonságunk. Idén lesz például egy igazán különleges, Muscovado cukorral készült, karamellizált fehércsokoládéba töltött, almás-fahéjas szaloncukrunk. Egy új, Eszterházy-szaloncukrot is készítünk, a közismert torta mintájára. Emellett egy fiatalokat megcélzó, szeletes terméknek is lesz egy szaloncukor-változata, de ez egyelőre legyen meglepetés” – sorolta a cégvezető.
Csóll Péter megjegyezte, hogy az édesipari cégek esetében a szaloncukor fő szezonja nyilván az év utolsó negyedéve, és a Stühmer éves forgalmának mintegy 50%-át adja ez az időszak. Mindebből a szaloncukor nagyon jelentős részt, 60-70%-os arányt képvisel.
A szaloncukrokon kívül természetesen más különlegességekkel is készülnek az őszi, karácsonyi szezonra.
„Van egy nagyon magas minőségű termékcsaládunk, amely az Elegance nevet viseli. Ezek nagyon különleges dobozokban kínált, kézi desszert válogatások, amelyek már 80 gr-tól az 520 gr-ig megtalálhatóak a szortimentben” – közölte.
Rangos elismerések sora
Három éve jelent meg a márkán belül a Friedrich-termékcsalád, amely nagyon magas kategóriájú szaloncukrokat tartalmaz, például piemonti mogyorósat és szicíliai pisztáciásat. Csóll Péter szavai szerint ezek többrétegűek, és a rétegekben egész szemű piemonti mogyoró, illetve egész szemű szicíliai pisztácia van. Már megjelenésében is különleges, amit mi sem bizonyít jobban, hogy pár évvel ezelőtt díjat nyert egy csomagolási versenyen.
„Az idei évben pedig a világ egyik legrangosabb élelmiszeripari versenyén, a Great Taste Awards versenyen a piemonti mogyorós szaloncukrunk két csillagot kapott a maximálisan elérhető háromból, a szicíliai pisztáciás pedig egy csillagot. A kétféle ízből (tejcsokoládés birspálinkás és étcsokoládés piros vilmoskörtepálinkás) álló pálinkás desszertünk szintén egycsillagos minősítést kapott az idei megmérettetésen” – sorolta az elismeréseket.
Saját fejlesztésű robottechnológia
A Stühmer új életében az első 14–15 év a folyamatos fejlesztésről szólt, ezalatt főként a gyártás fejlesztésén dolgozott a csapat. Folyamatosan nőtt az üzem, a további bővülést pedig a jelenlegi maklári üzem tette lehetővé.
„Technológiát fejlesztettünk, robottechnológiát is alkalmazunk már, teljesen automata gyártósorokat szereztünk be. Az értékesítést tekintve leginkább a nagyobb hálózatokra, a szakboltokra és a környező országokban lévő exporttevékenységre helyeztük a hangsúlyt” – mesélte a cégvezető.
A karácsonyi szezonban a Stühmer-márka egyik legnépszerűbb terméke a szaloncukor-válogatás. Ebből 7-8-félét kínálnak.
„Ezek olyan népszerűek, hogy már csak robotokkal tudjuk előállítani őket egy saját fejlesztésű, hat robotot tartalmazó egységgel. Szinte hihetetlen a látványa is, ahogyan dolgozik. A szaloncukrok – és általában a prémium termékek – szavatossági ideje viszonylag rövid, ezért muszáj volt bevezetni ezt a fajta technológiát, hogy időben, a lehető leggyorsabban tudjuk teljesíteni a megrendeléseket” – fejtette ki.
Mivel a vállalat folyamatosan fejlődik, a technológiával nem a már meglévő dolgozókat váltották ki, mert ahogy Csóll Péter fogalmaz, szeretik megtartani a dolgozóikat. A technológia a további fejlődésüket támogatja.
Hét márkabolt az országban
Két évvel ezelőtt belefogtak a saját üzlethálózat fejlesztésébe, azóta már hét márkaboltot nyitottak. Kettőt Debrecenben, kettőt Egerben, egyet legutóbb Gyöngyösön, a fővárosban pedig Óbudán és a Fashion Streeten van egy-egy Stühmer-üzlet, emellett Budapesten három partnerüzlet.
A mintaboltok azokat az időszakokat is képesek kiegyenlíteni, amikor a csokoládéfogyasztás nyáron a nagy meleg miatt visszaesik.
„Olyankor a sütemény, a fagylalt, a vendéglátás az, ami elősegíti a forgalmunkat. Két évet dolgoztunk azon, hogy kialakítsuk és egységesítsük a boltok stílusát. Úgy tűnik, jó döntés volt, mert a fogyasztók egyre inkább keresik ezeket az üzleteket is” – jegyezte meg.
Alkalomtól a mindennapok felé
Fő piacuk Magyarország, de a Stühmer már szállít többek között Kanadába, az Egyesült Államokba, Ausztráliába, a Közel- és Távol-Keletre, és természetesen a környező országokba.
A Stühmer-nevet jól ismeri az idősebb korosztály, de Csóll Péterék szeretnék a fiatalabbakat is megszólítani. Várhatóan jövőre piacra kerül egy olyan új Stühmer-termék, amely kimondottan a fiatal, 15+-os korosztályt célozza meg azért, hogy az utánpótlással is megismertessék a márkanevet és minőséget. Ennek része az is, hogy a fiatalok felé úgy pozícionálják a márkát, hogy az alkalmi vagy ajándék termék helyett mindennapi meglepetésként, kényeztetésként gondoljanak rá.
Stühmer Frigyes cukrászmester 1868-ban nyitotta meg cukorkaboltját Pesten. Pár év alatt már csokoládégyár állt a Stühmer-csokoládé mögött. Csóll Péter a 2000-es években határozta el, hogy újjáéleszti az egyik legrégebbi magyar márkát, és 2006-ban megvásárolta az egri édességboltot. Kezdetben a jól ismert Korfu szeletet gyártották, majd később már a novaji üzemben egymás után keltették életre a márka régi termékeit. 2014-ben költöztek Maklárra, ahol ma is található a raktárral, gyártósorokkal kibővült Stühmer-gyár. A márkanév alatt mintegy 150-féle termék található. |
(x)
(TERMÉKMIX magazin – 2023. októberi szám)