A szezonhoz kötött édességek forgalma tavaly húsvétkor a Covid-19-el együtt járó korlátozások miatt drámaian lecsökkent. Most, egy évvel később, a közeledő húsvét
és a csokinyuszik sorsa még mindig bizonytalan. Hogyan tervezhetnek így az édességipar szereplői, mik a kilátások? A válaszokat Sánta Sándor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének elnöke adta meg, aki szerint ebben a helyzetben a kulcsszavak az óvatosság, körültekintés és a felelősségteljes tervezés.
» Hogyan zárta az édességipar a tavalyi évet?
A pontos számokat csak később fogjuk megtudni, amikorra a piackutatók elkészülnek 2020 adatainak feldolgozásával, de forgalmi csökkenés volt, az biztos. Általánosságban elmondható, hogy az édességgyártás nem a válság nyertesei között volt. Minden kategóriánk jelentős esést szenvedett, különösen az impulzustermékek, többek között a desszertek, jégkrémek, csokoládészeletek, s egyes rágók is. Az abszolút vesztesek között szerepeltek a húsvéti üreges figurák. Az általános visszaesésben csak két kivétel akadt, a keksz és csomagolt müzli. (Ez utóbbiból sem a szeletek, hanem az ’ömlesztett’ változat.) A karácsonyi időszak adott némi reményt, mert a szaloncukor és a Mikulással, karácsonnyal kapcsolatos egyéb édességek a kereskedők visszajelzései és rendelései alapján jól fogytak, szinte a ’békeéveket’ idézték.
» A 2020-as pandémiás év a csokoládétermékeket viselte meg a legsúlyosabban. Milyen tanulásággal, tapasztalattal vágnak neki a gyártók (és kereskedők) az új esztendőnek?
Tapasztalatunk egyszerre régi és új, a járvány ebben a tekintetben nem hozott újat, hanem megerősítette régi meggyőződésünket: egyszerre kell őriznünk a legjobb hagyományokat a tradicionális termékek esetén és élen kell járni a termékfejlesztésben, innovációban is. Innováció alatt egyébként nem csak a recepteket értjük, például a csomagolás fejlesztése is ide tartozik.
Tavaly úgy döntöttünk, megalapítjuk az Édességgyártók Szövetsége Innovációs Díját, amelyet tagjaink szavazatával minden évben odaítélünk egy olyan édesipari szereplőnek (nem csak tagjainknak), aki komolyat alkotott az innováció terén. Rövidesen bejelentjük a 2020-as év díjazottját, akiről annyit árulhatok el, hogy ő például egy nagyszerű csomagolási ötlettel állt elő.
» Milyen irányba indul 2021-ben az édességipar, mely területekről várhatók innovációk?
A tagjaink visszajelzése alapján mondhatom, hogy az innováció nem áll meg sem a termékfejlesztésben (funkcionális élelmiszerek, különböző táplálkozási szokásokra választ adó, különböző diétákba illeszthető termékek, új ízvilágok), sem a technológia más vonatkozásaiban. Az édesipar szereplői lehetőségeikhez mérten fejlesztenek, beruháznak, részben saját forrásokra alapozva, részben pályázati segítségre számítva.
» Az előző évekhez hasonlóan várható-e a prémium szegmens további erősödése?
Bízunk abban, hogy az a folyamat, hogy a vásárlók fokozatosan visszatérnek korábbi vásárlási szokásaikhoz, nem szakad meg. Akiket a válság kevésé érintett, azok is tudatosabban költenek most, ugyanakkor meg is engedhetik maguknak, hogy időnként prémium-édességtermékeket vásároljanak.
» Várható-e a „superfoods” kategória, a természetes, ellenőrzött forrásból származó alapanyagokból készült finomságok további térhódítása vagy inkább az élményfokozásban, a különböző ízek párosításában van több lehetőség?
Az eddigi trendek alapján a superfoods további térfoglalása előrejelezhető. Ezt talán még az egyre elterjedtebb otthoni munka is segíti, mert időnként kiválthatja a főzést.
» A nemzetközi statisztikai adatok szerint nem vagyunk egy édesszájú nemzet, a magyar vásárlót milyen édességekkel lehet a legjobban "megfogni"?
Ha felidézem „Az év szaloncukra” versenyt, amelynek közreműködtünk a lebonyolításában, azt láttuk, hogy egy jó minőségű, tradicionális termék, például egy finom zselés szaloncukor szinte kiüthetetlen a nyeregből. Ugyanakkor sokan nyitottak újdonságokra, mert például az újdonság sós-pisztáciás szaloncukor is rengeteg hívet szerzett.
» A vásárlók szeme állandóan kutatja az újdonságokat. Egy hagyományos márka/íz tekintetében a csomagolás megújulása, a limitált szériás kiadás bevezetése profitnövelő megoldás lehet?
Nagyon változó, hogy mi jön be a fogyasztóknak. Nagy sikere volt például a nyolcvanas évek külsejébe csomagolt termékeknek. De sokaknak vonzó egy igazán trendi, korszerű külalak is.
» Mennyire tudatosak a magyar vásárlók?
Magyarország sem kivétel – az általános, egész világra jellemző trendek itt is kifejtik hatásukat, csak esetleg valamivel később, mint például Nyugat-Európában. A fogyasztói tudatosság folyamatosan nő.
(TERMÉKMIX magazin – 2021, februári szám)















