A Mintel három, a fogyasztói piacokra 2022-ben hatással lévő trendet fogalmazott meg 2022-re. Kontroll, élmény és etikus márka – ezek az idei év kulcsszavai.
Simon Moriarty, a Mintel Trends igazgatója (EMEA), elárulta, hogy miként alakultak a trendek és milyen hatással lesznek a piacokra, márkákra és a fogyasztókra 2022-ben és azt követően:
„A fogyasztói akarat és a mögötte szereplő okok szakértőiként a legjobb helyzetben vagyunk ahhoz, hogy pontos előrejelzést adjunk a jövőbeli fogyasztói magatartásról, és hogy ez mit jelent a márkákra nézve. 2019-ben egy merész és új megközelítésre szántuk el magunkat a globális fogyasztói piacok előrejelzésében, és látókörünket 10 évre toltuk ki.
A COVID-19 világjárvány terjedésével, amely majdnem minden iparágra hatással volt világszerte, a fogyasztókról meglévő ismereteink és előrejelzési modellünk révén a megfelelő helyzetben voltunk ahhoz, hogy kielemezzük, hogy ez miként fogja befolyásolni a piacokat.”
AZ Idei év trendjei a Mintel szerint Kontroll: Bizonytalan időkben a fogyasztók vágynak arra, hogy úgy érezzék, maguk irányítják az életüket. A márkák olyan információkat és lehetőségeket adhatnak a fogyasztóknak, amelyektől úgy érzik, hogy ők irányítanak. Élmények mindenütt: Miután elviselték a lezárásokat, a fogyasztók alig várják, hogy kitörhessenek a kereteik közül és felfedezzenek, játsszanak, új élményeket szerezzenek, mind virtuálisan, mind a „valódi”, fizikai világban. Etikusság ellenőrzése: Habár számos márka hallatta a hangját ellentmondásos kérdésekben, a fogyasztók mérhető előrelépést akarnak látni a céljaik tekintetében. |
Kontroll
„A világjárvány miatt létrejött bizonytalanság és a pénzügyi törékenység érzete azt jelenti, hogy a fogyasztók szeretnék azt érezni, hogy életük valamennyi vonatkozását ellenőrzik. De a téves információk megnehezítik, hogy a tájékozott döntések meghozatalához szükséges kutatást elvégezzék. A fogyasztók átláthatóságot, rugalmasságot és választási lehetőségeket igényelnek olyan döntéseik meghozatalához, amelyek az egyéni, változó igényeiknek és körülményeiknek megfelelnek.”
„A márkáknak többet kell tenniük azért, hogy megbízható információt nyújtsanak. A leggyorsabb szállításért folyó verseny át fog alakulni, és a hangsúly arra kerül át, hogy ki a lesz rugalmasabb, ki fog nagyobb kontrollt nyújtani a fogyasztóknak azzal kapcsolatban, hogy a termékek az ő napirendjüknek megfelelően érkezzenek meg, vagy hogy megfeleljen egyéb sajátos igényeiknek.
Élmény mindenütt
„A fogyasztók örömforrást keresnek a folytatódó világjárvány és más, helyi és globális válsághelyzetek által kiváltott aggodalmaik és a stressz miatt. A márkák kezdik felismerni, hogy fontos fellelkesíteni az embereket.”
„Habár már nem a világjárvány által okozott stressz áll a központi helyen, a fogyasztók az örömöt és a játékosságot továbbra is keresik. A fogyasztói érdeklődésre válaszul a kampányokban, alkalmazásokban és tranzakciókban a márka interakciók egyre több gamifikált elemet tartalmaznak, várható egy ellenkező irányú nyomás megjelenése, amely ez ellen hat, valamint az általa lehetővé tett azonnali jutalmazás ellen. Ez a tendencia abból fog kialakulni, hogy a fogyasztók egyre körültekintőbben állnak hozzá az élményekhez.”
Az etikusság ellenőrzése
A márkák etikai elkötelezettsége iránti fogyasztói igény, és az erre vonatkozó elvárások, folyamatosan fejlődnek. A fogyasztók túlhaladták azt, hogy a márkáktól egyszerűen csak azt követeljék, hogy „legyenek etikusak”, és mérhető, transzparens és következetes lépéseket követelnek azoktól, akikről úgy döntenek, hogy támogatják. A fogyasztók nem csak a márka eredményeit és erősségeit tekintik majd: a vállalkozásoknak transzparensnek kell lenniük gyengeségeikkel kapcsolatban is, hogy miben és miért voltak sikertelenek, és hogyan kívánnak foglalkozni ezekkel a kérdésekkel a jövőben.