Az infláció Németországban is gyengítette a vásárlási kedvet, ennek következtében számos üzlet bezár az országban. Most egy újabb ismert márka tűnik el a sétálóutcákról.

A francia Yves Rocher kozmetikai cég bejelentette, hogy fokozatosan bezárja németországi, ausztriai és svájci üzleteit. A lépés mintegy 140 fiókot és 350 munkahelyet érint, az alkalmazottakat márciusban tájékoztatták a döntésről – írja a Der Speigel.

A kozmetikai cég gazdasági problémákkal indokolta a bezárásokat. Szóvivőjük szerint az elmúlt két év óriási gazdasági kihívások elé állította a vállalatot, és a jelenlegi üzleti modelljük alapján már nem képesek fenntarthatóan és sikeresen működni.
A márka azonban nem tűnik el teljesen a három országból, mivel termékeik online továbbra is megrendelhetőek honlapjukról.

A több márkát birtokló kozmetikai csoport németországi leányvállalata irányítja az online kereskedést és a németországi, ausztriai és svájci fiókhálózatot Stuttgartból. A Groupe Rocher nemzetközi szinten több mint 15 000 alkalmazottat foglalkoztat, éves forgalma pedig meghaladja a 2,3 milliárd eurót. A cégalapító, Yves Rocher a natúrkozmetikumok úttörőjének számít. A céget 1959-ben alapított Bretagne-ban. A márka ma többek között krémeket, tusfürdőket és parfümöket árul.

Az elmúlt hónapokban több ismert üzletlánc is teljesen vagy részben kivonult a német piacról. Számos Galeria-Karstadt-Kaufhof áruház bezárt, a Görtz és a Reno cipőkereskedők, az Adler Modemärkte textillánc, illetve a Gerry Weber divatmárka több üzlete is bezárt, vagy hamarosan bezár. A bezárásokat vélhetően a tartósan magas infláció indokolja, amely hónapok óta csökkenti a fogyasztók vásárlóerejét. A Német Kiskereskedelmi Szövetség (HDE) szerint sok kiskereskedelmi vállalat szembesül most nehézségekkel. Stefan Genth, a HDE vezérigazgatója azt mondta, hogy először a koronavírus-járvánnyal és a korlátozó intézkedésekkel kellett megküzdeniük a cégeknek, majd az orosz-ukrán háború következményeivel, ezt követően pedig a magas inflációval és a rossz fogyasztói hangulattal. A HDE arra számít, hogy idén körülbelül 9000 üzlet zár be végleg Németországban. Ha az előrejelzés beigazolódik, a legkisebb vállalkozásokon kívül 311 ezer üzlet marad országszerte, míg 2015-ben 373 ezer volt.

(Az Infostart nyomán. Kép: Facebook/Yves Rocher Magyarország)