Közeledik a TUTTOFOOD kétévente megrendezett találkozója, Európa egyik legnagyobb élelmiszeripari szakvására, ahol a világ minden tájáról képviseltetik magukat az élelmiszeripari szegmens résztvevői.

A 2022-es infláció utóhatásai még mindig megterhelik a fogyasztók pénztárcáját, de úgy tűnik, nem igaz a mondás, hogy aki kevesebbet keres, az rosszabbul eszik. Számos országban, köztük néhány fejlett gazdaságban is várhatón bővülni fog a fogyasztók azon csoportja, akiknek vissza kell fogniuk kiadásaikat, de számos piacon, például Olaszországban, nem hajlandóak lemondani az emberek a minőségről. A Made in Italy mezőgazdaság és élelmiszeripar virágzik: értéke meghaladja az 540 milliárd eurót, és az Istat adatai szerint az olasz GDP mintegy 25%-át teszi ki. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lenne nyitott az innovációra: alig néhány hete jelentették be, hogy Milánóban elkészült az első tücsöklisztből készült hamburger.

Zöld és fenntartható jövő
Ma már elkerülhetetlen, hogy az innováció fenntartható legyen. A gyártók ezt jól tudják: nemcsak a nagy multinacionális vállalatok, hanem a kis- és középvállalkozások is értik, hogy mit jelent a vállalati társadalmi felelősségvállalás. Néhányan közülük a TUTTOFOOD-on is bemutatják termékeiket. Erre a trendre példa, hogy a friss tészták esetében egyre népszerűbbek a monoösszetevőket tartalmazó töltelékek, az ugyanazon a napon feldolgozott nyersanyagokkal együtt, de tartósítószerek és laktóz nélkül.
Megfigyelhető, hogy a fogyasztók diverzifikációt, termékinnovációt és mindenekelőtt a teljes fenntarthatóság biztosítását követelik a márkáktól. Ez azt is jelenti, hogy másképp kell kommunikálni a termékekről a fiatalabb fogyasztók megnyerése érdekében. Ezt teszi a szárított tőkehal olasz importőre és forgalmazója is, amely a fenntartható halászatot védő nemzetközi szervezet által tanúsított első termékeket a TUTTOFOOD-on mutatja be.
Egy másik nagy érdeklődésre számot tartó terület a gyümölcskonzervek, zöldségkonzervek, aszalt gyümölcsök, természetes édesítőszerek és sós snackek jelentik. Ezek esetében a hangsúly a bio- és egészségügyi szempontokon van, hogy a kínálatban a hagyományosabb termékek mellett tiszta természetes gyümölcslében, hozzáadott cukor nélkül vagy 100%-ban természetes bio agavéban és juharszirupban tartósított gyümölcsök is megtalálhatóak legyenek. A trendek azt mutatják, hogy a fogyasztók elvárják a minőséget, a minimális fűszerezést és a lehető legtermészetesebb ízeket. Ennek a kategóriának az új termékeit is bemutatják a gyártók a TUTTOFOOD-on.

Fenntarthatóság és az élelmiszer-pazarlás elleni küzdelem
A hulladékmentesség kérdése egyre fontosabb. A TUTTOFOOD adatai alapján riasztó a valóság: az élelmiszerhulladék évente több mint 1,26 milliárd embert tudna táplálni. Valójában elegendő élelmiszert termelünk ahhoz, hogy az egész bolygót tápláljuk, de jobban kell gazdálkodnunk a természeti erőforrásokkal. Ehhez meg kell erősíteni az ellátási lánc szereplői (gyártók, beszállítók és forgalmazók) közötti együttműködést a termelés és az ellátás optimalizálása érdekében. Azt nem árt észben tartani, hogy ha az élelmiszert pazaroljuk, akkor a termeléséhez felhasznált erőforrások is kárba vesznek.
Az élelmiszer-pazarlás elleni küzdelemben segíthet a TUTTOFOOD, amely a teljes ellátási láncot képviseli. Maurizio Martina, a FAO főigazgató-helyettese szerint már az is elég lenne, ha megtanulnánk, hogyan vásároljunk jól élelmiszert, és ne dobjuk ki, hanem kreatív módon hasznosítsuk újra a maradékokat.

A TUTTOFOOD a teljes élelmiszer- és italágazat nemzetközi és innovatív platformja, amely kétévente a fieramilanói rendezvényen hozza össze az élelmiszer- és italszakma, valamint a kiskereskedelem képviselőit. Idén május 8-11. között tartják. Naprakész információkért látogasson el a www.tuttofood.it, @TuttoFoodMilano oldalra.