"Süti" információ ezen a weboldalon

Azért, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk "sütiket" használunk weboldalunkon. Ha továbbra is a beállítások változtatása nélkül marad a honlapon, azt feltételezzük, hogy Ön elégedett azzal, hogy minden "sütit" megkap a honlapján. Ha szeretné, bármikor meg tudja változtatni a cookie beállításokat. Viszont ez esetben nem tudjuk garantálni weboldalunk megfelelő működését. 

Kereskedelem

A Westend a Gyermekétkeztetési Alapítvánnyal együttműködve nehéz körülmények között élő gyermekeket látott vendégül megújult ételudvarában, a Food&Friends-ben. Az eseményen átadták az alapítványnak azt az ötmillió forintos céges támogatást is, ami a megnyitást követő első héten történt vásárlások után felajánlott pénzből jött össze.  Egyúttal hangsúlyozták, hogy az ételudvarban kihelyezett kioszknál szeptember 22-ig van bárkinek lehetősége a GYEA munkájának támogatására.

Szalmonellával fertőzött német sertéshús miatt indított eljárást az egyik hazánkban is jelen lévő külföldi üzletlánc ellen a Nébih. Az eset is rámutatott arra, hogy megéri a magyar termékeket választani a boltokban, hiszen a hazai beszállítóktól származó áruk szigorú élelmiszer-biztonsági ellenőrzésen esnek át, ráadásul a gyártást követően rövid időn belül a vásárlók kosarába kerülhetnek. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Húsiparosok Szövetsége bízik abban, hogy egyszeri esetről van szó, a kiskereskedelmi láncok pedig a jövőben az alacsony beszerzési árú kétes minőségű külföldi termékek helyett a megbízható magyar beszállítói kapcsolataikra hagyatkozva, biztonságos hazai termékekkel töltik fel a polcaikat.