a kormány 1,8 milliárd forinttal támogatta a Márka beruházását

Varga Mihály: a kormány 1,8 milliárd forinttal támogatta a Márka beruházását

A Márka Üdítőgyártó Kft. 3,6 milliárd forintból újabb palackozó gyártósort telepített és egy raktárral bővítette telephelyét Felsőlajoson, amelyet a kormány a Nagyvállalati Beruházási Támogatási Program keretében 1,81 milliárd forinttal támogatott - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter kedden Felsőlajoson.

    Varga Mihály elmondta: a támogatási programot 2015-ben azért hozták létre, mert egyre több az olyan magyar cég, amelyik kiszorul az uniós támogatásokból, viszont ha nem kapnak segítséget a magyar gazdaságpolitikától, akkor lemaradnak a versenyben.
    Hangsúlyozta: az elmúlt év végéig 240 támogatási szerződés révén a magyar adófizetőknek köszönhetően jelentős összeggel, több mint 200 milliárd forinttal támogatták a vállalkozások fejlesztéseit, amelyek nyomán mintegy 4 ezer új munkahely is létrejöhetett.
    Salacz László Bács-Kiskun megye 1. számú választókerületének fideszes országgyűlési képviselője az eseményen elmondta: a hosszútávú gazdasági növekedés alapját a magyarországi vállalkozások sikere képezi. A Márka megtalálta azokat a kitörési pontokat, amelyek hozzájárultak a versenyképesség és a fenntarthatóság növeléséhez.

 

 

MTI