Számtalan dolgot lehet reggelizni, de a világon a legtöbben a gabonapelyhekre, müzlikre és zabkásákra szavaznak, melyek legalább annyira kedveltek a gyerekek körében, mint amilyen egészségesek.
Egészséges alternatívákkal
„Az iskolakezdés időszakában jelentősen megnövekszik az érdeklődés az egészséges reggeli termékek, köztük az általunk forgalmazott granolák, reggeli ropogós müzlifélék, illetve zab- és rizskásáink iránt” – fogalmazott Vida Róbert, az Úsovsko Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. Hozzáfűzte: a szülők gyakran keresnek gyors, tápláló és egészséges reggelit, amely segíti gyermekeik koncentrációját és energiával látja el őket a nap folyamán és szívesen fogyasztják a gyerekek is.
Vida Róbert felhívta rá a figyelmet, hogy a másik, szintén az iskolakezdéskor érezhetően népszerűbb csoport a szeletes termékek mindegyike. „Úgy gondoljuk, hogy hasonló okok miatt kedveltek, amiért a reggeli gabonafélék, amelyeket akár tejjel vagy joghurttal fogyasztanak (van olyan is, amit önmagukban is kiváló fogyasztani), csak ez esetben a szeletes termékeket egyszerű a tízórais dobozba tenni, ezzel is gondoskodva az energiaszint fenntartásáról.”
Mint megtudtuk, a fogyasztók körében a Fit márka rizs és zabkásái a legkedveltebbek. A termékek nemcsak ízletesek, hanem praktikusak is, mivel gyorsan elkészíthetők, és változatos ízekben érhetők el, így minden korosztály számára vonzóak. „Büszkék vagyunk arra, hogy a NIELSEN IQ tavalyi felmérése szerint a kása szegmensben (rizs- és zabkása) a legtöbb eladott TOP 1 termék a Fit Rizskása-étcsokoládé 60 g volt” – mondta az ügyvezető.
Az élelmiszeriparban egyre nagyobb szerepet kap a tudatos vásárlói magatartás, ezen belül a növényi alapú, alacsony cukortartalmú és magas rosttartalmú termékek. Az egészséges életmódra törekvő fogyasztók egyre inkább keresik azokat a termékeket, amelyek nemcsak ízletesek, hanem tápanyagokban gazdagok is, így várhatóan ezek a trendek tovább erősödnek a jövőben.
Mindemellett a fogyasztók választását több tényező is befolyásolja, beleértve a márka iránti bizalmat, az ár-érték arányt, valamint az ízt és a termékek tápértékét. „Az Úsovsko Hungary a Fit márkával arra törekszik, hogy mindezen szempontoknak megfeleljen, így a fogyasztók számára megbízható, ízletes és egészséges alternatívákat kínál” – egészítette ki.
A vállalatnak idén több izgalmas újítása és termékbevezetése is volt. A Fit zabkása termékcsalád és a Fit Reggeli ropogós müzli csomagolásai és dizájnja jelentős termékfejlesztésen esett át. Az új csomagolás modernebb, letisztultabb grafikával rendelkezik, visszazárható tasakban.
Emellett a Fit rizskása-család idén két ízvariánssal bővült, és jövő év elejére egy termékkategóriával egészül ki. „Célunk, hogy még több lehetőséget kínáljunk a fogyasztóknak az egészséges reggeli összeállításához.”
A fiatal korosztály eléréséhez elsősorban a digitális platformokat, közösségi médiát és influenszerek megjelenéseit használja az Úsovsko Hungary Kft. Ugyanakkor figyelmet fordítunk arra is, hogy a termékek csomagolása és dizájnja vonzó legyen a fiatalok számára. „Rendszeresen indítunk promóciókat és online kampányokat, amelyek célja a márka ismertségének növelése és a termékek kipróbálására ösztönzés” – mondta Vida Róbert.

Gyümölcsös ízekkel
Az iskolakezdés és az azt megelőző időszak kiemelt jelentőségű a Nestlé gabonapelyhek és gabonapehely-szeletek értékesítésében. „Ebben a periódusban a szülők kifejezetten keresik a reggelihez és kisétkezésekhez megfelelő termékeket. A gabonapehely-szeletek akár tízóraira, uzsonnára is egyszerűen elfogyasztható, megfelelő étkezési alternatívát jelenthetnek, friss gyümölccsel fogyasztva” – mondta Márkus-Mangov Viktória, a Nestlé Hungária Kft. Gabonapehely üzletágának marketing managere. Hozzátette, hogy a Nestlé gabonapelyhek és a gabonapehely-szeletek első számú összetevője a teljes értékű gabona, valamint számos termékük ásványi anyagokat és vitaminokat is tartalmaz.
A Nestlé gabonapehely portfóliójából a legfiatalabbak is megtalálják kedvencüket. Mint megtudtuk, a Nesquik kakaós ízű gabonapehely, a Chocapic és Cookie Crisp csokoládés ízű pelyhek, valamint a fahéjas ízű Cini Minis gabonapelyhek után idén augusztustól elérhető vált egy új, gyümölcsös ízű termék is; a TRIX® gabonapehely és gabonapehely-szelet.
„A TRIX ízletes, a természet színeivel színezett reggelizőpehely, amelynek első számú össztevője a teljes értékű gabona. A TRIX termékekkel a gyümölcsös ízek kedvelőit célozzuk meg, illetve lehetőséget szeretnénk teremteni egy teljesen új termék kipróbálására az eddig megszokott és kedvelt Nestlé gabonapehely ízek mellett – említette Márkus-Mangov Viktória. – A célunk továbbá az volt, hogy bővítsük a portfóliót egy olyan új, gyümölcsös ízvilággal, amely eddig nem volt elérhető a Nestlé gabonapehely szortimentjében. A TRIX termékek első ránézésre igazán színesek és vidámságot sugallanak: 6 féle színes, gyümölcsalakú gabonapehellyel.”
A fogyasztók körében továbbra is a növekvő egészségtudatosság van előtérben, az egészséges életmód és a kiegyensúlyozott táplálkozás kapcsán több platformon is tájékozódhatnak a vásárlók, amely segíthet a tudatos fogyasztói döntések meghozatalában. Nem elhanyagolható tényező az ár, amely sok esetben meghatározó szerepet tölt be a kosár összeállítása során.
„A Nestlé Gabonapehely üzletágánál fontosnak tartjuk, hogy termékeink minősége folyamatosan magas minőséget képviseljen” – fogalmazott a szakember.
Mint mondta, a szinte klasszikusnak számító Nestlé gabonapehely márkák mellett a megújulás, a folytonos innovációk is elengedhetetlen részét képezik az üzleti működésnek, akár a csomagolásról, az új termékekről vagy a márkák bevezetéséről van szó. A 2023-as év újdonsága a KitKat gabonapehely volt, idén augusztusban pedig a már említett TRIX gabonapehellyel és gabonapehely-szelettel léptek be a gyümölcsös ízű cereáliák kategóriájába.
A Nestlé termékekkel rendszeresen találkozhatnak a fogyasztók TV reklámokban, valamint digitális kampányok és in-store kihelyezések, kóstoltatások, különböző kooperációk során.
„A TRIX gabonapehely-szeletek bevezetésében az egyik legnagyobb magyarországi cipőkereskedelmi vállalat Back to school kampányában is részt vettünk, aminek keretében az üzletekben a bevezetést követően az elsők között találkozhattak a vásárlók a TRIX szeletekkel” – tette hozzá.
Megújulva és újdonságokkal
„Az iskolakezdés időszaka során azt tapasztaljuk, hogy a szülők keresik azokat a termékeket, amelyek gyorsan elkészíthetőek, táplálóak és a gyerekek is szívesen fogyasztják őket. A Cerbona termékek, különösen a müzliszeletek, ebben az időszakban kiemelkedő népszerűségnek örvendenek. Ezek a termékek nemcsak finomak, egészségesebbek, hanem praktikusak is, hiszen könnyen csomagolhatók és fogyaszthatók az iskolában is” – mondta lapunknak a Cerbona Élelmiszergyártó Zrt. brand managere.
Fürész Aliz szerint a Cerbona szeletes termékei, mint például a zab- és müzliszeletek évek óta az egyik legkedveltebb választások a fogyasztók körében. A változatos ízek és az egyre bővülő kínálat biztosítja, hogy mindenki megtalálja a maga kedvencét.
A tapasztalatok szerint a fogyasztók az elmúlt időszakban érthető módon árérzékenyebbek lettek, amihez igyekszik a Cerbona is alkalmazkodni, és továbbra is a lehető legkedvezőbb áron kínálni a termékeket. Ezen kívül a vállalat figyelembe veszi az egyedi preferenciákat, legyen szó sportolóról, cukorbetegről, vegánról.
„A Cerbona termékei ebben a tekintetben is kiemelkednek, hiszen versenyképes áron kínálnak magas minőségű, természetes összetevőkből készült termékeket széles palettával. A különböző ízkombinációk pedig garantálják, hogy mindenki megtalálja a számára legfinomabbat” – fűzte hozzá.
„Idén több újítással is jelentkeztünk már, de még nem lepleztünk le mindent. A legnagyobb fejlesztésünk egy beruházás során születhetett meg, egy nem hétköznapi müzliszelet formájában, ami a Müzli Max nevet viseli. Ezenkívül a gluténmentes termékcsalád bővült Rudikkal, rizskásákkal, müzliszeletekkel, valamint az alap müzliszeletek közé két új íz érkezett, a Dobostorta ízű és a Málnás sajttorta ízű. De, mint mondtuk, itt még nem ér véget a sor, idén is jelentkezünk limitált termékekkel, valamint egy új családdal is” – ismertette az újdonságokat.
A Cerbona fejlesztései között szerepel, hogy jellemzően már újrahasznosított csomagolást alkalmaz, illetve törekszik arra, hogy a teljes csomagolási portfólióját átalakítsa és fenntartható csomagolást alkalmazzon.
Az idei évben a vállalat több termékének/termékcsaládjának csomagolása és dizájnja is megújult, hogy még vonzóbbá tegye a termékeket a fogyasztók számára. A zab és a sport termékcsalád új csomagolást kapott, amely modernebb megjelenést kölcsönöz a termékeknek. Emellett a cég nagy hangsúlyt fektet a termékek minőségi fejlesztésére is, hogy azok a legmagasabb elvárásoknak is megfeleljenek.
„Kiemelt figyelmet fordítunk a fiatal korosztály elérésére, hiszen tisztában vagyunk vele, hogy ők a jövő fogyasztói” – hangsúlyozta a brand manager. Különböző kommunikációs kampányokkal és kampány üzenetekkel, online marketing eszközökkel igyekszik minél közelebb hozni a gyerekekhez a Cerbonát.
„Büszkék vagyunk a közösségi felületeinkre, amelyeket szintén emiatt hoztunk létre és az elmúlt egy évben hihetetlen gyorsasággal nőttek a követőtáboraink. Ezen kívül igyekszünk követni a trendeket ízek terén is, így hamarosan érkezik az első pisztáciás szeletünk is.”
(TERMÉKMIX magazin – 2024. szeptemberi szám)















