Húsvét előtt minden évben jelentősen emelkedik a forgalom a szupermarketekben és az online webáruházakban. Noha érezhetően megfontoltabban vásárolnak a fogyasztók, a hagyományos húsvéti termékek, élelmiszerek mellett játékokat is szeretnek az ünnepek előtt vásárolni.
A szupermarketek már készülnek
Az elmúlt egy-két évben főként a koronavírus-világjárvány és a gazdasági válság nyomta rá bélyegét a húsvéti nagybevásárlásokra, idén már a gáz és üzemanyag áremelkedések, valamint az ukrán-orosz válság is nehezíti a kiskereskedelem és a gyártói szektor helyzetét.
Színes kínálat az üzletekben, hosszú sorok a pénztárak előtt, járókelők, nézelődők a sétányokon – a szupermarketek, diszkontláncok és bevásárlóközpontok tárt kapukkal várják a vásárlókat, és húsvét körüli rohanásra számítanak. A nagyobb üzletek csütörtökön és szombaton szokás szerint este hétig lesznek nyitva, az online webáruházak pedig folyamatosan várják a vásárlókat.
Az emelkedő jövedelmek és a magas infláció kereszttüzében alakul a háztartások fogyasztása az idei év első felében, a legfrissebb adatok szerint januárban még inkább a kivárás volt jellemző, a következő hónapokban viszont a kiskereskedelmi forgalom élénkülése várható - így kommentálták a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatait.
Húsvéti sonkától a játékokig
Az Auchan az elmúlt hetek, illetve napok alapján kiegyensúlyozott forgalmat vár, zsúfoltságra nem számítanak, mert áruházaik nagy alapterületűek; a legerősebb nap a csütörtök lehet. A hagyományos húsvéti termékeket most is keresik a vevők, az Auchan az alkohol kivételével minden kategóriánál növekedést tapasztal az előző évhez képest. Népszerűek a sonkák, a csokoládék, a kalácsok, a nem-élelmiszer termékeknél pedig nagyobb bővülést látnak a tavalyihoz képest.
Húsvétkor a tömény italok és a borok fogyasztása is emelkedik, népszerűek a hazai pincészetek friss borai. A húsvét előtti utolsó héten is rendkívül széles sonka- és tojásválasztékkal várja az Auchan a húsvéti bevásárlásra érkezőket. Idén a tojások közül várhatóan a kedvező árúak a legkeresettebbek, de megnőtt az igény a tálcás kiszerelésű és az extra tojások iránt, ez utóbbiak például az extra sárga, mélyalmos és XL méretű tojások.
A húsvéti szezonban az alkoholfogyasztás 20–30%-kal emelkedik. Az áruházlánc ezért friss borokkal és prémium kategóriás tömény italokkal is készül a vásárlói rohamra.
„A vásárlók biztosak lehetnek abban, hogy az áruellátás biztosított, és a higiéniai szabályok betartásával a húsvéti ünnepeket rendszerint megelőző biztonságos vásárlásra lesz lehetőség” – közölte az Auchan kommunikációs osztálya. Ugyanakkor arra kéri a vásárlókat, hogy lehetőség szerint még a nagycsütörtök előtti napokat használják vásárlásra. Az online vásárlás előnyeit kihasználók számára alternatív átvételi és szállítási szolgáltatásokat is kínál az üzletlánc.
Minőségi termékek az ünnepi asztalra
„A SPAR Magyarország ebben az esztendőben is széles árukínálattal várja a húsvéti időszakot, s jelentős forgalomnövekedésre számít az ünnep előtt. A Regnum és SPAR enjoy. convenience üzemek felkészültek az idei húsvétra” – közölte lapunkkal Maczelka Márk, a SPAR Magyarország Kft. kommunikációs vezetője.
Mint megtudtuk, az idei szezonban is számos újdonsággal rukkol elő a SPAR Magyarország. Míg tavaly a Regnum húsüzem perbáli gyártóegységében készült, csemegepultos és előre csomagolt füstölt hátsó csülök, addig idén a szintén saját húsüzemből kikerülő sült fűszeres termékcsalád lesz a különlegesség. A bicskei és perbáli húsüzemben összesen több mint 720 tonna főtt füstölt húsáru készül a húsvéti szezonra.
„Mint minden ünnep előtt, így húsvét környékén is megnövekszik a saláták iránti kereslet és 30%-os forgalomnövekedéssel lehet számolni az érintett termékek tekintetében. Éppen ezért a kényelmi termékeket gyártó SPAR enjoy. convenience üzem idén is készen áll szendvics- és salátakészítményeivel a húsvéti bevásárlásokra” – ismertette Maczelka Márk, megemlítve, hogy a tavaszi, húsvéti szezonban elsősorban a majonézes saláták iránti kereslet növekszik meg. A legnagyobb forgalmú kimért saláták 1 kilogrammos kiszerelésben is elérhetőek lesznek és a kiszolgáló pultokban, valamint az enjoy. hűtőkben is megtalálhatják ezeket a vásárlók.
A non-food termékek piacán is megnő ilyenkor a forgalom, a kerti bútorok, kiegészítők, dekorációs elemek, játékok és a főzéshez, sütéshez nélkülözhetetlen eszközök iránt élénkül meg leginkább a kereslet. „A SPAR bővített árukészlettel várja a vásárlóit az ünnepi élelmiszer-választéktól kezdve az édességeken, a kreatív ajándékokon, húsvéti dekoráción, világításon át a játékok széles kínálatáig” – tette hozzá a kommunikációs vezető.
A SPAR Online Shop a húsvét időszakában is a megszokott idősávokban várja a vásárlói megrendeléseket a házhozszállítási és az áruházi átvételi szolgáltatás keretében. A várhatóan jóval nagyobb forgalomra a vállalat webshopja teljes kapacitással készül, de a húsvéti menü biztosítása érdekében az időben történő rendelést és a gondost tervezést javasolják a vásárlóknak. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a húsvét előtti forgalom a karácsonyi időszak után a második legkiemelkedőbb az online shopban is: a legnagyobb forgalom közvetlenül az ünnep előtti napokon érzékelhető, jellemzően szerdán és csütörtökön.
A SPAR Magyarország húsvétkor a hagyományos választékát minden esztendőben megújítja, idén is több árukategóriában alkalmilag elérhető, exkluzív termékkel gazdagítja. A vásárlás megtervezését egy szezonális, ínyenc-katalógus is segíti.
Nem csak a húsvéti kínálat számít
„Az ALDI mindig tudatosan készül az ünnepi időszakok – így a húsvét – környékén jelentkező nagyobb keresletre” – közölte az ALDI, hozzáfűzve, hogy ennek a felkészülésnek egyik eleme, hogy a húsvéti asztal elengedhetetlen termékeit nagyobb mértékben vonja be akciós kínálatába, így a vásárlók mindig kedvező, akciós áron juthatnak hozzá ezekhez a termékekhez. „Az ünnepi időszakok mindig kiemelt forgalmat hoznak a kereskedelmi vállalkozásoknak az áruházakban és online egyaránt. Húsvét előtt a forgalom folyamatosan növekszik, az online csatornán már egy nagyobb ALDI-áruház forgalmának megfelelő árbevétel folyik be. Sokéves tapasztalata alapján az ALDI készen áll erre a megnövekedett keresletre, amelyre megfelelő áruházi készlettel, személyes bevásárló asszisztenseket biztosító partnere, a ROKSH pedig megfelelő futárkapacitással készült fel, így a vevői igényeket maximálisan ki tudja szolgálni” – ismertette az ALDI.
Az ALDI vásárlói a húsvét közeledtével leginkább sonkát, friss tojást, kalácsot, friss pékárut vásárolnak. Az ALDI nemcsak húsvéti sonkából, hanem a szezonális pékárukból is széles választékkal várja vásárlóit. Az ünnepi időszakban a megszokott kínálaton túl a húsvéti ünnep kellékei – édes és sós kalácsok – várják a vásárlókat. Az ünnepi készülődéshez szükséges alapanyagok egy részét a vásárlók már a húsvét előtti hetekben beszerzik, ahogy az ünnepi sütéshez-főzéshez elengedhetetlen kiegészítőket is. Ebben az időszakban nagyobb mennyiségű alkoholos italt is vásárolnak, valamint közvetlenül az ünnep előtt veszik meg – a húsvéti fogásokhoz szintén nélkülözhetetlen – friss zöldségeket és a húsvéti édességeket.
Az élelmiszereken kívül az ALDI áruházakba betérők számos ajándék, húsvéti dekorációs elem, játékok és elektronikai cikkek gazdag kínálatából választhatják ki az ünnephez szükséges kellékeket és ajándékokat. Az ALDI gondosan kialakított, gazdag választékú szezonális kínálata tökéletesen illeszkedik a húsvéti készülődéshez. A pandémia kapcsán egyértelműen látszik, hogy az otthoni sütés-főzés kifejezetten hangsúlyossá vált, ami természetesen az ehhez kapcsolódó termékek iránti kereslet növekedését eredményezte. Így ez a fokozott érdeklődés, a nagyobb kereslet feltehetően a húsvéti időszakra is érvényes lesz. Az árstoppal érintett termékek iránt is a korábbinál nagyobb kereslet mutatkozik, ugyanakkor ezeket a termékeket a fogyasztók várhatóan már korábban, az árstop bevezetésével beszerezték, ezért a húsvéti forgalomra kisebb hatást gyakorol majd az intézkedéssel érintett termék iránti kereslet változása.
A húsvét egyik elengedhetetlen kelléke a sonka, az időszak pozitívan befolyásolja az értékesítést – hangsúlyozták. Mint megtudtuk, az áruházlánc sonkából kiemelt mennyiség értékesítésével számol, amelybe mind a kiváló minőségű és alacsony árú saját márkás, mind a márkatermékek beletartoznak. A legnagyobb értékesített mennyiség a vállalat számítása szerint füstölt combból és füstölt tarjából lesz. Az ünnepi időszakban minden húskészítményből több fogy, jelentős szezonalitást azonban a húsvéti sonkák és a füstölt csülök mutatnak.
Mint mondták, az üzletekben már hat héttel húsvét előtt elérhetők a sonkatermékek, de az igazán kiemelkedő kereslet csak egy héttel az ünnep előtt várható. Ebben az időszakban a szezonális termékeket hosszabb-rövidebb időre le is árazza az áruházlánc. Mindemellett a speciális termékeket keresők is találnak ínyencségeket az ALDI kínálatában, többféle füstölt comb és füstölt tarja lesz kapható változó kiszerelésben, illetve diósonka és füstölt csülök is elérhető lesz.
Az áruházlánc tapasztalata szerint a klasszikus húsvéti csokoládék töretlen népszerűségnek örvendenek. Az üreges figurák (nyulak, csibék, bárányok) és a tojások (töltött, tömör, üreges) a legnépszerűbbek, de mindig van igény újdonságokra.
A vállalat úgy tapasztalja, hogy fokozódik az igény a saját fogyasztásra szánt húsvéti édességekre. Ennek az igénynek a kiszolgálására a gyártók évről évre újabb és újabb termékfejlesztésekkel rukkolnak elő. Egy másik jellemző trend, hogy a gyártók az egész évben kapható termékek csomagolásán megjelenő tavaszi, húsvéti motívumokkal teszik vonzóbbá a terméket az ünnepek előtt. „A vásárlók nagyon nyitottak az újdonságokra, főleg, ha azok az általuk jól ismert minőséget jelentő márkák – például az ALDI szezonális édességeinek saját márkája, a Monarc – neve alatt érhetők el.
„A pandémia hatással volt az otthoni konyhai tevékenységekre. A karanténidőszakok alatt sokan megtanultak és megszerettek sütni-főzni, és ez a gyakorlat sokaknál az ünnepek esetében biztosan meg is maradt. A szezonális sütési kellékek és alapanyagok külön display-en kaptak helyet, így a vásárlók számára még egyszerűbb beszerezni a húsvéti süteményekhez elengedhetetlen hozzávalókat, eszközöket” – említették az ALDI közleményében, megjegyezve, hogy a sütési alapanyagok közül több termék is a jelenleg érvényben lévő hatósági árszabályozás alá eső alapvető élelmiszer, ezek mindig minden ALDI-üzletben elérhetők.
A margarinok esetében megjelentek a piacon a teljesen növényi, a laktózmentes és a vajas ízű verziók is. Emellett széles tojás portfólióval vág neki az áruházlánc az idei ünnepi szezonnak.
„Az ALDI mindenkori célja, hogy kínálatával a legaktuálisabb vásárlói szokásokat és igényeket maradéktalanul ki tudja szolgálni” – hangsúlyozták. Húsvétkor az áruházlánc teljes alkoholkínálata iránt nagy kereslet mutatkozik, ilyenkor sokkal több sört, bort, pezsgőt és szeszes italt értékesít a vállalat. Kiemelkedő kereslet mutatkozik a likőrökre, pezsgőkre, a fehér- és vörösborokra, illetve a sörökre. Ez a folyamat annak is köszönhető, hogy a vállalat már jóval az ünnep előtt kihelyezi üzletei polcaira a legjobb ár-érték arányú termékeket, illetve folyamatos akciókkal és jelentős kedvezményekkel segíti a vásárlókat, hogy alacsony áron jó minőségű alkoholos italokat tudjanak beszerezni. A „női” likőrök is nagy népszerűségnek örvendenek húsvétkor. Idén is része az ALDI akciós kínálatának a saját márkás tojáslikőr, és a sokak által kedvelt márkatermék, a Bailey’s eredeti ír krémlikőr sem hiányozhat az ALDI polcairól.
Széles választék, növekvő forgalom
A Tescóban akárcsak tavaly, várhatóan idén is hétről-hétre növekszik majd a kereslet az ünnepi hozzávalók iránt. A tavaly húsvéti és karácsonyi forgalommal szemben idén a járványhelyzet gyengülése miatt nem csak az ünnepet megelőző pár napban lesz nagy a forgalom – noha főként erre a néhány napra koncentrálják a nagy bevásárlásokat a vevők.
Mint megtudtuk, a húsvéti időszakban változatlanul a hagyományos termékek – tojás, sonka, torma, hónaposretek, kalácsok, édességek – a legkeresettebbek. Tojásból a húsvét előtti hónapban az éves mennyiség valamivel több mint 10%-át értékesítik, kétszer annyi tojás fogy ilyenkor, mint egy átlagos héten.
A húsvétkor értékesített édességek a teljes éves édességforgalom 20%-át teszik ki. A járvány okozta megváltozott vásárlói szokások miatt a Tesco áruházakban vásárlók körében sokkal népszerűbbek lettek az előre csomagolt termékek, illetve a nagyobb kiszerelések, ez a szokás a jövőben is fennmarad.
Minőség és biztos háttér
A Közért+ szintén élénk forgalomra és jelentős növekedésre számít a húsvétot megelőző néhány napban. A webáruház tájékoztatása szerint a legkeresettebb húsvéti termékkategóriák a húskészítmények (füstölt áruk, sonkafélék), a húsvéti szezonális édességek, hagymafélék, torma, majonéz, kalács.
A Közért+ online áruház küldetése, hogy minőségbiztosított, Magyarországon termelt vagy előállított élelmiszerek ún. rövid ellátási lánc keretében jussanak el a vásárlókhoz.
„A Digitális Termelői Piac részeként vállalatunk alapfilozófiája a hazai termelésű javak piaci elosztása, így több hazai termelő és kézműves manufaktúra terméke szerepel húsvéti kínálatunkban” – árulta el Kalmár Zsolt, a Közért+ beszerzési vezetője. – A vásárlók számára az ár továbbra is nagyon fontos tényező, azonban az elmúlt években előtérbe kerültek egyéb preferenciák is, mint például a minőség, a termék hazai származása, illetve a kézműves/ termelői előállítás” – tette hozzá.
A húsvéti időszakban jelentős mértékben nő a sonka termékkör iránti kereslet, de népszerűek a füstölt áruk is. Az online áruház választékában csak hagyományos eljárással készült, családi gazdaságban előállított kötözött és darabolt sonkák szerepelnek.
A húsvéti csoki nyúl továbbra is slágertermék. A tapasztalat évről évre azt mutatja, hogy a vásárlók egyre inkább a magasabb ár-érték arányú termékeket keresik.
Kalmár Zsolt megjegyezte, hogy a húsvéti időszakban jelentősen növekszik az alkoholos termékek iránti kereslet is. Elsősorban a likőrök (keserűlikőr, krémlikőr), a sör, bor, pálinka, valamint szénsavas üdítőket és gyümölcsleveket keresnek a vásárlók. Az elmúlt években a szörpök iránti kereslet szintén dinamikusan növekedett.
„Húsvéti tematikus termékkínálatunkat a weboldalunkon kiemelt helyen jelenítjük meg, amit online hirdetésekkel és közösségi média kommunikációval fogunk támogatni. Közösségi média felületeinken izgalmas nyereményjátékkal is készülünk, amivel már a meglévő vásárlóink mellett potenciális új vásárlók figyelmét is szeretnénk felkelteni” – ismertette Kalmár Zsolt.
(TERMÉKMIX magazin – 2022. márciusi szám)
Aktuális lapszám elérhető itt:















