Szinte már rutin, ha vendégek jönnek a házhoz, kiteszünk az asztal közepére valami finom rágcsálnivalót. Igazából vendégek sem kellenek hozzá, mert ki az, aki az esti filmnézéshez nem nyit ki szívesen egy csomag chips-et vagy éppen sós mogyorót?
Ma már azoknak sem kell lemondaniuk ezekről a finomságokról, akik egészségesen táplálkoznak, hiszen a gyártók odafigyelnek, hogy minél egészségtudatosabb nassolnivalók kerüljenek ki a kezeik közül. …na és persze egyre többféle ízben és változatban.

Szekérkerék és Röfi Ropi – a magyarok kedvencei
A Liza Snack Kft. extrudált kukoricapelyheket, extrudált snackeket és sertésbőrből speciális eljárással készült ropogtatnivalókat gyárt és forgalmaz. „Első három TOP termékünk között megtalálható a kukoricapehely, a ma már retro formának számító szekérkerék, és a sertésbőrből készült Röfi Ropi is, ebben a sorrendben. A sós tekinthető a legkedveltebb alapíznek, valamennyivel maga mögé utasítva a hagymás-tejfölös ízesítést. Mögöttük jelentősebb szakadék van az egyéb ízeket illetően, baconos, sonkás, sajtos, paprikás, igaz manapság a gyümölcsös ízvilág is egyre trendibb, ­egyre népszerűbbé kezd válni.
Egy-egy jelentősebb sportesemény abszolút pozitív hatással van a keresettségre, és segíti is a tervszámok könnyebb teljesíthetőségét. Természetesen a tömegeket megmozgató fesztiválok is rendkívül jó marketingeszközei a termékek fogyasztókkal történő megkedveltetésének.
A Liza Snack Kft. szortimentjének egy része nélkülözhetetlen kelléke kerti partiknak, baráti meccs nézéseknek. Ilyenek a burgonyaszirmok, akár szekérkerék formában is, de a Röfi Ropi sós termékünk is kiváló sörkorcsolya és a kulturált borfogyasztás „köztese” is egyben” – tudtuk meg Sebők Istvántól, a Liza Snack Kft. értékesítési vezetőjétől.
A fogyasztói társadalomnak van egy szűkebb rétege, akik abszolút nyitottak az újdonságokra, viszont ezek az új ízek a már beváltak mellett csupán epizódszereplők lehetnek. A ­forgalmi számok alapján kell eldöntenie a gyártónak, hogy hosszútávon sikertermékké teszi-e az újítást, vagy új irányvonalak keresése szükségeltetik.
„A Liza Snack Kft. törekvése a ropogtatnivalók minél zöldebbé tétele. Fontos, hogy legyenek olyan termékeink, amik fogyasztása beilleszthető az egészséges ­életmódba. Mindemellett korunk egyik népbetegségének számító, ételintoleranciát okozó összetevők elhagyása gyártásunk során eltökélt szándékunk. Célunk a szortimentünk bővítése a rostban gazdag, fehérjében dús, ugyanakkor energiában, zsírban és szénhidrátban szegény termékekkel. Hiszünk benne, hogy a tudatos táplálkozás iránti egyre nyitottabb vásárlói kör folyamatosan bővül és lehetőséget biztosít a Liza Snack Kft. számára is, hogy úttörőként részt vehessen az egészséges rágcsálnivalók minél tágabb körben való elterjesztésében” – árulta el Sebők István, aki a fogyasztók snack választási szokásait illetően elmondta: „Tapasztalatunk szerint az ismertség a legbefolyásolóbb tényező. Ezután következik a magyar ízlésvilágnak megfelelő ízesítés, sós, hagymás-tejfölös, és valamilyen húsos, sonkás, baconos, vagy paprikás. Ezek után az ár már harmadrangú tényező. Az ár a beszerzői oldal fajsúlyos kérdése, ami akár gátat is szabhat egy-egy gyártó termékeinek, vagy újdonságainak megjelenésében, még annak ellenére is, hogy a fogyasztói oldalról igény mutatkozik rá.”



Jöttek, láttak, győztek a focizós macik!
Magyarországon nagyjából egyformán kedvelt a négy nagy sós snack kategória, a burgonyachipsek, a lisztből sütött snackek, a puffasztott snackek és a snack-magvak.
„A burgonyachips és a puffasztott snackek esetében évtizedek óta a sós, sajtos, hagymás-tejfölös, paprikás ízek a kedvencek. A lisztes termékeknél vezet a sós, de néhány márkának vannak népszerű ízesített változatai, pl. a Chio Stickletti-k közül nagy kedvenc a burgonyás változat. A sós snack minden évben nyári és november-decemberi felfutást mutat, tehát nyaraláskor és a téli ünnepekre készülve szívesebben ropogtatunk sós finomságokat. A nagy sportrendezvények közül a labdarúgó EB és VB mozdítja meg igazán a keresletet. A fesztiváloknak értelemszerűen lokális keresletnövelő hatása van” – avatott be Szabó Gábor, az Intersnack Magyarország Kft. vállalati kapcsolatok és piac­kutatási vezetője.
A burgonyachipsek és puffasztott specialitások fogyasztói fogadják leglelkesebben az új ízeket. Sokan szívesen ­kipróbálják a korlátozott ideig elérhető ízváltozatokat is, például a foci EB alkalmából bevezetett Smoked Beef és Hot Pepperoni ízesítésű Chio Chips-eket. Az EB/VB alkalmával a snack macik is nagyon népszerűek, ezért az idén különleges foci motívumos Pom Bär kiadással jelentek meg az EB-re.
„A már említett EB-s limited edition chips-eken és Pom Bär-en kívül új, joghurtos ízváltozattal jelenik meg a Chio Light Chips termékcsaládunk, a Nutline márkánk alatt ­pedig nemrég vezettük be a fémdobozos Mézes Mogyorót. Továbbá már kaphatóak a nyári utazások hangulatához ­illesztett Greek Tzatziki, Italian Pizza és USA Ketch&Mayo Style limitált kiadású Chio Vacation Chips-eink is” – ismertette az újdonságokat a vezető.
Érezhetően nő a kereslet az alacsony zsír- vagy sótartalmú, zöldség-, rizs- , zab/rozs alapú, teljes kiőrlésű snack-ek, a különlegesebb magfélék iránt.
„A Chio Light Chips termékünk éppen ennek a piaci, vásárlói igénynek felel meg. A magyar piacon – legalábbis az ismertebb márkákat tekintve – jelenleg ez az egyetlen egyetlen burgonyachips, ami 30%-kal csökkentett zsírtartalommal, de valódi szeletelt burgonyából készül” – mondta el Szabó Gábor, hozzátéve, hogy „továbbra is a televízió a legfontosabb kommunikációs csatornánk. Az idén tv kampányokkal támogatjuk a kemencében sütött (Oven Baked) lisztes termékeinket, a Chio Light Chips-et, és a Chio Intense Chips-et, amelyhez digitális média támogatás is kapcsolódik. Az idén 30 éves Pom Bär televíziós imázskampányával is találkozhatnak a nézők.”

A természet kincsei aszalva, pörkölve és natúrban
A Tündérkert „kertjében” aszalt gyümölcsök és olajos magvak teremnek. No jó, ez nem mese, a cég ezeket a termékkategóriákat forgalmazza. Az aszalt gyümölcsökön belül a magyar vásárlók kedvencei évek óta az aszalt sárgabarack, az aszalt szilva, az aszalt áfonya, illetve az utóbbi évek egyik slágerterméke a kandírozott aszalt gyömbér, mely egyedi édes és csípős ízével nagy kedvenccé vált. A többi aszalt termék (ananász, papaya, pomelo) esetében nem ilyen erős, inkább stagnáló a kereslet.
„A másik kategória, az olajos magvak tekintetében nálunk a kedvencek a kesudió, a mandulabél és a törökmogyoró. Mi eddig natúr termékekkel foglalkoztunk, a sós-pörkölt termék­család új a mi kínálatunkban. Igaz még csak az elmúlt egy-másfél hónapban kezdtük el csomagolni és gyártani ezeket a magvakat, de én azt gondolom, hogy ­ebben a termék­kategóriában nagyon jó kereslet van a sós pörkölt ­mandulára, mogyoróra és kesudióra – a snack kategóriában méltán népszerűek ezek a termékek. A sós-pörkölt mogyoró nekünk is – mint a magyar vásárlók körében a sós magvak kategóriában – a legnépszerűbb termékünk, illetve árkategóriában is a legolcsóbb. Ahogy egyre több a társasági esemény (pl. foci EB közvetítések, kerti partik) és a házigazdának kell az asztalra tenni valami finom rágcsálnivalót – úgy érezhetően növekszik a kereslet az olajos magvak iránt is” – ­mondta el Szűcs Zsolt, a Tündérkert ügyvezetője.
A minőség itt is nagyon sokat számít, mint minden forgalmazott termék esetében, illetve az ismertség, hogy ki mennyit költ marketingre. „Mi is ebbe az irányba tartunk, megpróbáljuk a saját márkánkat egyre jobban népszerűsíteni és persze tartani a minőséget, mert ha egyszer véletlenül alacsonyabb nívójú termék kerül a vásárlóhoz, akkor nem biztos hogy lesz abból később viszont vásárlás” – vélekedett az ügyvezető.
Az egészségtudatos táplálkozás egyre inkább előtérbe kerül ebben a szegmensben is. „Próbálunk a reformtermékek kapcsán, azon belül is a pehely termékekben fejlődni, mert az emberek egyre egészségesebben és tudatosabban táplálkoznak. A pandémia fölerősítette, de évek óta trend, ­egyre nagyobb a kereslet az ilyen jellegű termékek iránt, főleg ami nem tartalmaz hozzáadott cukrot, és minden mesterséges adalékanyagtól mentes. Az egészségtudatos vásárlók natúrban szeretik fogyasztani az olajos magvakat, úgyhogy a szortimentünkben találnak a fent említetteken kívül paradiót, pekándiót és makadámdiót is, igaz, ezek magasabb ár­fekvésű termékek, amiket csak lédigben forgalmazunk” – tudtuk meg Szűcs Zsolttól.

 

(TERMÉKMIX magazin – 2021. július–augusztusi szám)