A magyar konyha híres a gazdag fűszerezéséről, ami grillezési hagyományainkra is kihat. Ennek megfelelően a grillfűszerek eladása a késő tavaszi-nyári hónapokra koncentrálódik.

Fűszerezés évezredek óta

A konyhaművészet globalizációjának egyik legmarkánsabb példája, ahogy egyes régiók, nemzetek jellegzetes fűszerei, ízvilága bevonul és keveredik más nemzetek étkezésébe, áruforgalmába.
Az Európában élők már hatezer évvel ezelőtt is fűszerezték az ételeiket. Az őskori konyhán ízletesebb ételek készültek, mint gondolnánk, de azért távolról sem volt változatos a fűszerezés. A fejlődéssel a fűszerek szerepe is egyre nagyobb teret kapott, állítólag a nagyobb vendég­fogadások alkalmával Mátyás király személyesen is benézett a konyhába, kedvenc ételeit megkóstolta, és véleményt mondott a fűszerezésről.
Ma pedig megszokott látvány, hogy hétvégeken családok, baráti társaságok a jó időt kihasználva a kerti grillezést választják a konyhai sütés helyett.  Ma már a grillezés sem kizárólag a hús megsütéséről szól, éppen ezért a háziasszonyok számos fűszert és fűszerkeveréket tesznek kosarukba, egy-egy bevásárlás során.
A kiskereskedelmi forgalomban fellelhető változatos fűszerkombinációk használata nemcsak gasztronómiai élvezetet jelent, hanem az egészségre is jó hatással lehet. Ennek oka a fűszerek antioxidáns tulajdonsága.

Megfűszerezett grillszezon

A Nielsen Piackutató felmérése szerint az elmúlt évben jelentősen nőtt a grill fűszerkeverékek kiskereskedelmi forgalma, az előző hasonló időszakhoz viszonyítva. Azonban a grillezés szezonalitása erősen hat a grillfűszerek és grill fűszerkeverékek kiskereskedelmi forgalmára: a teljes formalom 55 százaléka esik a főszezont jelentő hónapokra.
„Természetesen tavasszal érezhető a megnövekedett érdeklődés, de elmondhatom, hogy fűszerkeverékeink az év teljes egészében népszerűek” – ismertette a Házi Piros Paprika Kft. kereskedelmi munkatársa. Julis Zsanett hozzáfűzte, hogy márciustól kezd emelkedni a kifejezett grill keverékek forgalma és egészen szeptem­berig tart.
Julis Zsanettől megtudtuk, hogy a grillszezonban a vásárlók nagy kedvence a Grill, az Amerikai Barbecue Grill, a Flekken, a Csevapcsicsa és a Pljeskavica fűszerkeverék. „Az év teljes egészére jellemző, hogy nagy népszerűségnek örvend a Szárnyas, a Fokhagymás, a Fasírt, a Magyaros és Görög gyros fűszerkeverékünk” – egészítette ki a kereskedelmi munkatárs.
A tavaszi-nyári szezonra jellemző termékek a savanyúság­tartósítás kellékei is, a Házi Piros Paprika erre speciális fűszerkeveréket kínál. A Savanyúságtartósító kaporral 200 g kiszerelésben kapható, de ilyenkor kelendő a mustármag, a koriander és tárkony is, illetve erre az időszakra jellemző a citromsav és nátrium-benzoát értékesítése.

Fűszerkavalkád az év minden napjára

A magyar konyhát hosszú ideje az őrölt, piros fűszerpaprika felhasználásával készült ételekkel azonosítják világszerte, pedig ennél jóval színesebb a fűszerpalettánk. A fűszerpaprika őrlemények, fűszerek, fűszerkeverékek és zöldség­szárítmányok feldolgozásával, csomagolásával és forgalmazá­sá­val is foglalkozó Házi Piros Paprika vállalat termékkínálatában a paprika őrlemények mellett fűszerek és fűszerkeverékek, ételízesítők, szárítmányok szerepelnek.
Ennek megfelelően a vállalat fűszerkeverékei széles palettán mozognak, a magyaros ízektől, mint például a Magyaros vagy a Szárnyas fűszerkeverék, Pörkölt alap, Halászlé alap vagy akár az új Tokány alap fűszerkeverék, egészen más nemzetek ízéig, mint például a népszerű Ázsiai Wok, Görög Gyros, Olasz Mediterrán és Mexikói Chilis fűszerkeverék.
„Itt említeném meg Sült Krumpli fűszerkeverékeinket 3 féle ízben (fokhagymás, vöröshagymás és paprikás), amely a grillételek mellé tálalt köretek fűszerezésére alkalmas” – fűzte hozzá Julis Zsanett, aki elmondta, hogy ezenkívül magyar fűszerpaprikát, petrezselyem és kaporlevél szárítmányokat kínálnak, valamint rengeteg egyéb fűszer megtalálható a mindennapos használatban lévő fekete borstól a kurkumáig.

Változó fogyasztói igények

Egy fűszerpiac mindig maga a varázslat, a több, akár százféle színes őrlemény és levél rabul ejt minden vásárlót. Nehéz ellenállni a köménynek, amelyet salátára, káposztás ételekre, de húsokra is szívesen szórnak, az őrölt piros paprikának, amelynek a fogyasztói vélemények szerint jóval határozottabb az íze, mint egy külföldön vett terméknek, hiszen az itteni ízvilágot sehol nem tudják előállítani. A magyar fűszernövények különlegességét ugyanis a talaj és a klimatikus viszonyok adják. A változatosan, jól fűszerezett grillételek azonban nemcsak élvezetesek, hanem jó esetben egészségesek is.
A fűszerpaprika hazájában felmerül a kérdés, hogy a jellegzetesen hagyományosan magyaros ízesítésű ételeket kedvelő magyar fogyasztók mennyire kedvelik, részesítik előnyben az újdonságokat, új ízharmóniákat? „Azt gondolom, nem feltétlenül lehet mindenre elcsábítani a fogyasztót” – válaszolt Julis Zsanett, aki úgy látja, hogy a hazai piacon szeretik és előnyben részesítik a hagyományos ízeket a fogyasztók.
Mint megtudtuk, ennek a tendenciának megfelelve az elmúlt években nem is kifejezetten új termékek fejlesztésére, hanem azok egészségesebbé tételére helyezte a hangsúlyt a fűszerfeldolgozó. Az egészségtudatos fogyasztói igények, illetve az ételintoleranciában szenvedők igényeit szem előtt tartva a Házi Piros Paprika vállalat az összes fűszerkeverékéből kivonta a nátrium-glutamát ízfokozót, és a már meglévő hagyományos és tengeri sóval készült ételízesítők mellé létrehozott egy nátrium-glutamát mentes ételízesítőt.
„Dolgozunk egy sómentes ételízesítőn a már meglévő Vito ételízesítő család legújabb tagjaként” – fűzte hozzá a Jullis Zsanett, aki megjegyezte, hogy termékeik alapanyagát, amennyi­ben elérhető, igyekeznek magyar és európai termelőktől fel­vásárolni, és a gyártás során törekszenek a kiváló ízvilágra és minőségre.

 

(TERMÉKMIX - 2017. áprilisi szám)