A húsvéti ünnep nemcsak a hagyományos sonka és tojások ideje, de a prémium és szezonális alkoholos italok kedvelői is több izgalmas újdonságra számíthatnak. A húsvéti szezonban a forgalmazók és gyártók is igyekeznek kielégíteni a fogyasztók igényeit, a különleges sörök, borok és szeszes italok tökéletes kísérői lehetnek az ünnepi ételeknek.

Minőségi sörök a húsvéti asztalon
Spiegel György, a Borsodi Sör­gyár Kft. ­marketingigazgatója szerint a húsvéti időszak mindig nagyon izgalmas a söripar tekintetében. „Ugyan már nem mondhatjuk, hogy a sör kizárólag a nyári szezonhoz köthető termék, hiszen az év minden időszakában megtalálhatják a fogyasztók az alkalomhoz illő söröket a kínálatunkban, mégis ettől az időszaktól érezhetőbb a kereslet növekedése. Köszönhető ez annak is, hogy jellemzően ilyenkor kerülnek a piacra az újdonságok is. Újdonságokban idén sem lesz hiány, megújult FRISS portfóliónk pont e sorok megjelenésekor debütál. Bízom abban, hogy ezek is a korábbi termékbevezetéseinkhez hasonló népszerűségnek fognak örvendeni a sörbarátok, valamint partnereink körében” – fogalmazott lapunknak.
A tapasztalat szerint jelenleg a prémiumizáció a piac egyik domináns trendje. A vásárlók egyre inkább a minőségi termékeket részesítik előnyben. Emellett még mindig releváns jelenség az egészségtudatosság, így akiknek ez fontos szempont, azok sörvásárlásnál is keresik azokat a termékeket, melyet beleilleszthetnek az életmódjukba. „Az alkoholmentes termékek iránti kereslet jelentősen növekszik és emellett a termékek funkcionalitása, például az alacsony kalóriatartalom, vagy az, hogy természetes forrásból származó össze­tevőkből készüljön. Ezt a fogyasztói igényt a Borsodi Friss termékcsaládunk, illetve a Stella Artois 0,0%-os termékünk is támogatja, amik az alkoholmentesség mellett alacsony kalóriatartalommal is rendelkeznek” – említette a szakember. Hozzátette, a húsvéti időszak a családi- és baráti találkozókról szól, amikor nemcsak az egészségtudatosság, hanem a felelős alkoholfogyasztás is egyre nagyobb fókuszt kap, így ezen időszakban is szívesen választják ezeket a termékeket a fogyasztók.
„Büszkén mondhatjuk, hogy portfoliónk széles termék­kínálata szinte minden fogyasztói igényt kielégít és a hagyományos húsvéti ételek mellé is illenek az általunk forgalmazott termékek. A húsvéti kalács mellé tökéletesen passzol a Borsodi Világos, a tojásos ételekhez pedig a Staroprament ajánljuk. A füstölt sonka mellé a Borsodi IPA tökéletes ­választás lehet” – hívta fel a termékekre a figyelmet.

Nemcsak fogyasztásra, ajándékozásra is kiváló
„A Szent András Sörfőzde az idei húsvéti szezonban is mérsékelt, de érzékelhető keresletnövekedésre számít, amely az elmúlt évek tapasztalatai alapján 15-20% közötti bővülést jelenthet az ­előző hónaphoz képest. Ter­mé­sze­tesen az időjárás továbbra is kulcsszerepet játszik a fogyasztási szokások alakulásában – egy korai tavaszi meleg akár jelentősen megdobhatja a sörfogyasztást. Az inflációs nyomás és a vásárlóerő csökkenése miatt ugyanakkor a fogyasztók egyre tudatosabb döntéseket hoznak, így az ár-érték arány egyre kiemeltebb szerepet kap” – fogalmazott lapunknak Bukovinszky Béla, a Szent András Sörfőzde egyik ügyvezetője.
Mint említette, a húsvéti szezonban mindig ­megfigyelhető elmozdulás a prémium és szuperprémium termékek irányába, különösen az ünnepi asztalra szánt sörök esetében. Emellett az alkoholmentes sörök iránti kereslet is emelkedik, mivel egyre többen keresik az autóvezetés mellett is fogyasztható alternatívákat. Az ünnepi időszakban a hagyományos, prémium minőségű világos lágerek és búzasörök kereslete ­stabil marad, ugyanakkor egyre nagyobb érdeklődést tapasztalunk az innovatív sörkülönlegességek iránt is, így az IPA-k és a könnyedebb, citrusos aromákkal rendelkező sörök húsvétkor is népszerűek maradnak.
„A szezon már ­visszatérő újdon­sága a Nyúlon Innen-Nyúlon Túl páros (utóbbi: ribizlis-áfonyás-kakukkfüves IPA) amely várhatóan a gyümölcsös és friss ízekre vágyó fogyasztók kedvence lesz. Hagyományainkhoz hűen idén is elérhető lesz a limitált kiadású Nyúlon innen – Nyúlon túl-csomagunk, amely két válogatott sört és egy ­egyedi Szent András poharat tartalmaz. Ez az ajánlat nemcsak a gyűjtők körében népszerű, hanem kiváló ajándék lehet a sörkedvelők számára.”
Bukovinszky Béla szerint a Szent András sörei jól illeszthetők a hagyományos húsvéti ételekhez is: a friss, citrusos IPA-k remekül kiegészítik a füstölt sonkát és a tormát, míg a gyümölcsös IPA-k, mint az új ribizlis-áfonyás-kakukkfüves kiadás, izgalmas párosítást kínálnak az édesebb kalácsokkal vagy gyümölcsös desszertekkel.
„A gazdasági helyzetre reagálva idén külön figyelmet fordítunk arra, hogy vásárlóink számára elérhető árakat kínáljunk” – árulta el lapunknak az ügyvezető. Mint mondta, a partneri együttműködéseken keresztül akciós ajánlatokkal és promóciókkal támogatják a húsvéti időszak értékesítéseit, főként a hipermarketekben és webshopos csatornákon keresztül.

Széles borválaszték minden korosztálynak
„A tavasz kezdetével és a húsvét közeledtével minden évben elkezd a forgalom felpörögni, ezzel idén is így kalkulálunk. Ugyanakkor az első két hónapból kiindulva nem számolunk kiemelkedően magas húsvéti értékesítéssel, inkább csak hasonlóval, mint tavaly márciusban és áprilisban” – mondta lapunknak Frittmann Tamás.
A Frittmann Testvérek Kft. borásza szerint nem maga az ünnep hozza a forgalomváltozást a különböző bortípusok között, sokkal inkább az időjárásváltozás. Általában minél jobb idő van, annál inkább tolódik el a vörös borok irányából a könnyedebb fehérek és a rosék felé a kereslet.
„A tavalyi évben kihoztunk egy teljesen új termékcsaládot: előre palackozott dobozos borkoktélt 2-féle ízvilágban, kifejezetten a huszonéveseket megcélozva. A termék több nagyáruházba is bekerült, így ennek a fogyásával is tervezünk” – egészítette ki.
Míg a bortípusokat tekintve a húsvéthoz köthetően nem tapasztalható fogyasztói igényváltozás az év más időszakaihoz képest, a forgalmat nézve általában év elejétől egészen húsvétig bezárólag folyamatos növekedés tapasztalható. Minél közelebb van az ünnep, annál inkább megszaporodnak a webshopos rendelések is. „Elég széles szortimenttel dolgozunk, így a választékunkból gyakorlatilag bármilyen húsvéti menühöz – kezdve a salátákon, tojásokon keresztül a szalonnán át a bárányig – megtalálható a megfelelő borfajta” – ajánlotta kínálatukat Frittmann Tamás.
A Frittmann Testvérek borászat minden évben készül promócióval és marketinggel kifejezetten az ünnepekre, így ez idén sem lesz a korábbi évektől eltérő.

„A húsvéti menühöz számos italkategória illeszthető”
„A karácsonyi időszak után a húsvét az egyik legfontosabb szezon az italfogyasztás szempontjából, hiszen ilyenkor sokan választanak különleges italokat a családi és baráti összejövetelekhez” – fogalmazott Martonfalvay Dorina,WhiskyNet Kft. szenior márkamenedzsere. Hozzáfűzte, bár a tavalyi húsvéti forgalom visszafogottabb volt az azt megelőző évhez képest, idén növekedésre számít a cég, amit a változó fogyasztói preferenciák és az iparági innovációk is alakítanak.
A piacot jellemző egyik kiemelkedő trend a szezonális különlegességek iránti növekvő kereslet. A tapasztalat szerint a fogyasztók előszeretettel választanak olyan italokat, amelyek ízvilágukban vagy megjelenésükben illeszkednek az ünnepi időszakhoz. A húsvéti szezonban a fűszeres, aromás karakterek, a lágyabb, virágos vagy gyümölcsös jegyek egyaránt népszerűek lehetnek, attól függően, hogy milyen italkategóriáról van szó.
Martonfalvay Dorina szerint az idei szezonban a no- és low-ABV italok térnyerése meghatározó tényező lesz. „Egyre többen keresik az alacsony alkoholtartalmú vagy teljesen alkoholmentes italokat, lehetővé téve a mértékletes, de mégis ízélményben gazdag húsvéti koccintást – ismertette. – A prémium italok iránti igény is erősödni látszik, ezzel párhuzamosan tovább növekszik a ready-to-drink (RTD) ­italok népszerűsége. A fogyasztók egyre inkább ­keresik ­azokat a kényelmes és minőségi megoldásokat, amelyek azonnali ­fogyasztásra alkalmasak.”
Mint említette, a húsvéti menühöz számos italkategória illeszthető. „A fűszeres rumok remekül párosíthatók sonkával és füstölt húsokkal, míg a könnyedebb, citrusos jegyekkel rendelkező alkoholmentes italok kiválóan harmonizálnak a tavaszi salátákkal és friss sajtokkal. Az édes desszertekhez, például a kalács­hoz vagy répatortához a vaníliás, karamellás jegyekkel rendelkező italok, például egy prémium bourbon vagy rum kiváló választás lehet.”
„A Whiskynet.hu széles körű kedvezményekkel és különleges húsvéti válogatásokkal készül, hogy a vásárlók számára még vonzóbbá tegye a szezonális kínálatot” – árulta el Martonfalvay Dorina, megemlítve, hogy az időjárás is szerepet játszhat a fogyasztói szokásokban: egy hűvösebb tavasz a testesebb italoknak kedvezhet, például a whiskyk és rumok eladásainak, míg a melegebb időjárás a frissítőbb, könnyedebb italoknak.

Prémium termékek élénk kereslettel
Baranyay Barnabás, a Sáppusztai Pálinkafőzde egyik tulajdonosa szerint az egyre erősödő fogyasztói tudatosság ünne­pek alkalmával még inkább előtérbe kerül. Mint mondta, a húsvét mindig kiemelt időszak a prémium pálinkák ­piacán, hiszen ilyenkor megnő az érdeklődés az ünnepi asztalra és ajándékba szánt minőségi italok iránt. Ezért idén is élénk kereslettel számol.
„Általánosságban elmondható, hogy a klasszikus ízek fogynak a legjobban az ünnepekkor, de idén a díjnyertes újdonságainktól várunk magasabb számokat, köztük a Top Cuvée Szilvánktól, ami egy különleges és egyedülálló szilva­házasítás a piacon. Ezen kívül a hölgyek nagy kedvence mostanában a Deep Citrom és Deep Grapefruit párlatunk is, amikből nagyon finom koktélok is készíthetők. Hamarosan debütál a Quintessence legjobb Ginjének választott Flying Emu Ginünk, ami már most hatalmas érdeklődésre tett szert, tehát őt is az élmezőnybe várjuk. De a különlegesebb tételek, mint a Vadalma, Málna és Berkenye, szintén népszerűek lehetnek a különlegességeket keresők körében” – ismertette a választékot. A tapasztalat szerint egyre kevésbé divatosak a magas alkohol­tartalmú pálinkák. Az átalakult pálinkakultúra és az egyre kifinomultabb fogyasztók egyre jobb termékeket követelnek meg. „Mi a kezdetektől erre tettük le voksunkat, a minőségi pálinkafogyasztást népszerűsítve. Azt tapasztalom, hogy egy átlagos fogyasztó főként az elsődleges gyümölcsös jegyeket keresi, míg egy már tapasztaltabb kóstoló sokkal többet »lát« egy-egy pálinkában. Minden pálinka más, nincs két egyforma évjárat ugyanabban a főzdében sem, és pont ez az, amitől szép ez az ital, mindig más arcát tudja mutatni, nem tudjuk megunni” – fogalmazott Baranyay Barnabás.
Mint említette, a húsvét előtti hetekben az értékesítés jellemzően jelentős növekedést mutat, akár 20-30%-kal is meghaladva az év többi időszakát. Az ünnepi időszakban a prémium pálinkák ajándékozási és vendéglátási célú vásárlása is megnő, különösen a limitált és exkluzív tételek iránt. A Sáppusztai Pálinkafőzde vendégvárásra gyakran ajánlja a mini pálinkáit, amelyekkel a hölgyek különleges ajándékként lephetik meg a felnőtt locsolkodókat. A ­viszonteladóink is számítanak a magasabb forgalomra az ünnepek ­miatt, így előre felkészülnek a nagyobb kínálattal.
„A pálinka kiválóan párosítható a tradicionális ­húsvéti ­fogásokhoz is. Sokan aperitivként, néhányan degistivként fogyasztják, de egy jó pálinka az étkezés közben is kiválóan tud harmonizálni az étellel. Az erősebb, fűszeresebb ételekhez testesebb pálinkák illenek, míg a könnyű ételekhez lágyabb, illa­tos ­pálinkákat válasszunk. Például egy gombás vadhúshoz ­javasolnám az erdei somot, egy könnyedebb ­csirke mellé egy citrom vagy irsai pálinkát. A pálinkák sokszínűsége miatt a ­lehetőségek tárháza szinte végtelen” – ­hívta fel rá a figyelmet a pálinkafőzde tulajdonosa. – Itt hívnám fel a háziasszonyok figyelmét arra, hogy egy minőségi pálinka az ételek alapanyaga­ként is szolgálhat, amivel a húsvéti asztalra rendkívül különleges fogások helyezhetők.Pácoláshoz, flambírozáshoz is használhatjuk, de készülhet belőle kiváló alaplé, szósz, mártás, vagy az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő pálinkás desszertek is.”
Mint megtudtuk, a Sáppusztai Pálinkafőzde idén célzottabb marketingaktivitással készül. Exkluzív húsvéti ajánlatokkal, prémium csomagokkal és online kampányokkal ­erősíti termékei láthatóságát. „A digitális térben történő jelenlétet is fokozzuk, hogy minél több vásárlóhoz eljuttassuk az üzenetet: a Sáppusztai Pálinkafőzde termékei a húsvéti asztalon is kiemelt helyet érdemelnek” – egészítette ki.

 

(TERMÉKMIX magazin – 2025. márciusi szám)

AKTUÁLIS LAPSZÁM ITT: