Olcsó vagy drága a tojás? Mi sem egyszerűbb, mint erre válaszolni: kinek, hogy. A termelőnek olcsó, a vásárlónak drága.
A témával kapcsolatban nemrég sajtóközleményt adott ki a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége, melyben azt írták: növekedni kell ősztől az áraknak a hazai étkezésitojás-piacon, mert az utóbbi időszak árcsökkenései miatt fenntarthatatlanná vált a termelés.
„Nem tartható fenn tovább a jelenlegi körülmények között az étkezésitojás-termelés, annyira alacsony termelői és csomagolóhelyi árak alakultak ki mára a hazai piacon” – szögezte le a szakmai szervezet. Úgy fogalmaztak: bár inputoldalon az inflációs nyomás a tojáságazatban is mérséklődhet, a termelési költségek csökkenésére sajnos nem lehet számítani, miközben bevételi oldalon a tojásárak az utóbbi időszakban jelentősen estek. Ezért ősztől áremelésekre lesz szükség a tojáspiacon. Ezt indokolhatja az is, hogy a termelőknek a következő időszakban kell megvásárolniuk, illetve lekötniük takarmányszükségletük nagy részét, melynek beszerzési és finanszírozási költségei a szélsőséges időjárás miatti terménydrágulás hatására érzékelhetően emelkedhetnek.
A szövetség szerint a tojástermelők helyzetét rontja, hogy a kormány hiába helyezte hatályon kívül a közelmúltban azokat a rendeleteket, amelyek direkt módon szabályozták a kínálattal és az árképzéssel kapcsolatos kereskedői magatartást, a fogyasztói tojásárak ennek ellenére sem nőttek. Így mára az a helyzet állt elő, hogy a termelői árak csökkenésével a kereskedők hasznát tulajdonképpen az állattartók fizetik meg.
„Az elmúlt évek tapasztalatai megmutatták, hogy az árak jelentős ingadozása egyértelműen káros a hazai tojásszektorban. Ezért minden ágazati szereplő érdekeit az szolgálná, ha a termelők és a kereskedők között olyan hosszú távú megállapodások születnének, amelyek hullámzás helyett árstabilitást teremtenének és garantálnák a hazai termelés kiegyensúlyozottságát a tojáspiacon” – húzta alá a szövetség.
A közleményre, pontosabban annak tartalmára reagált Facebook-oldalán Dr. Raskó György agrárvállalkozó, közgazdász is.
A következőket írta:
„Kinek a szemszögéből olcsó a tojás? A termelők szerint igen, a fogyasztók szerint meg nem. Segítek a kérdés eldöntésében: a tojás önköltsége jelenleg 45–48 Ft/db körül van, az átadási ára meg 55-70 Ft/db (mérettől függően). A bolti árak 65–90 Ft/db (mérettől függően).
Ha tudjuk, hogy a bolti árban benne van 27% áfa és 4,5% kiskereskedelmi büntetőadó, akkor a tojáson a kereskedő nem keres semmit. A termelőnek azért tisztes nyeresége van rajta. Ne hivatkozzon a szövetség drága takarmányra, mert nem drága és főleg nem drágult. A szójadara például semmit sem, de a búza és a kukorica sem. Talán a premixek? Persze tudom, hogy több haszon jobb lenne, de nincs pénze az embereknek, még tojásra sem nagyon. Azaz lehet kísérletezni a tojás árának emelésével, de keresleti oldalról nagy a fék, így kicsi a valószínűsége az áremelésnek.”
Kíváncsiak lettünk volna ennek kapcsán a Tojásszövetség véleményére, érdeklődésünkre azonban Pákozd Gergely alelnök csak annyit mondott: nem kívánnak reagálni a Dr. Raskó György által írottakra, annyit azonban fontosnak tart kiemelni az agrárközgazdász posztjából: a tojás esetében nem 27, hanem csak 5 százalék az áfatartalom már jó ideje. Dr. Raskó György hamarosan módosította is posztja szövegét a helyes adattal.
Megkerestünk termelőket is a témával kapcsolatban. Sajnos, a nyilvánosságot egyikük sem vállalta, mondván, nem szeretnének személyesen bekapcsolódni a diskurzusba, azt viszont mindannyian kijelentették: a haszon nem náluk landol.
Az egyik gazda elmondta: nem az a lényeg, hogy a vásárlók mennyiért vehetik a tojást az üzletekben, mert egy áruházlánc adhatja akármilyen olcsón, nem jelent számára problémát, hiszen a kieső bevételt úgyis ráteszi más árucikkekre, tehát az számára nem veszteség. A csomagolóhelyi ár a lényeg, azaz, hogy mennyit kap a tojásért a termelő, ezzel viszont komoly problémák vannak. A mostani árszint már a megélhetéshez sem elegendő, a szükséges fejlesztéshez meg pláne nem. Ez viszont veszélyezteti a hazai tojástermelés versenyképességét. Ugyanakkor az is gond, hogy mindenki elvár mindent, a mélyalmos tartástól kezdve a „házi” kategóriához közelítő minőségű tojásig, azt viszont senki nem akarja elfogadni, hogy mindezt illene megfizetni is.
Egy másik, Békés vármegyei termelő azt mondta: való igaz, hogy a szemestakarmányok ára jelentősen visszaesett, de az ipari eredetű takarmányok ára az elmúlt időszakban a háromszorosára nőtt – s a szárazságra való tekintettel előbbiek sem sokáig maradnak ezen a szinten.
„Az energia áráról már ne is beszéljünk, a külvilág nem tudja, hogy akárcsak a tojástermeléshez is mekkora ráfordítás szükséges. És akkor ez még mindig csak a közvetlen termelési költség, arról nincs is szó, hogy jól megéljünk ebből a tevékenységből” – jelentette ki. – „A munkabérek, illetve a rájuk rakódó járulékok is nagyon magasak, látható, hogy a takarmányár-csökkenés ennek csak egy kis szelete. Negyven forint alatt nem lehet tojást előállítani, ezt senki ne várja ma már. Inkább abbahagyom. Azt gondolom, hogy a reális kereskedelmi ár 80 forint lenne, nekünk, termelőknek pedig 50 forint körüli átvételi árat kellene kapnunk, amiből még maradna valamekkora haszon is.”
A termelő szerint egyébként a mezőgazdasági termelőket külön kellene választani: van, aki a termelésből él, és van, aki a támogatásokból. Utóbbi könnyen alá tud menni a többieknek árakban, s ez jelentős mértékben torzítja a piacot.
Egy zalai termelő pedig azt mondta: a tojás árát részben a nagy áruházláncok, részben a hazai nagytermelők törik le, akik az Ukrajnából Lengyelországba szállított, majd onnét lengyel áruként érkeztetett olcsón hazánkba érkező tojással a saját készleteiket kiegészítik és jelentős extraprofitra tesznek szert.
Körkérdésünk után megkerestük Dr. Raskó Györgyöt is, aki készséggel válaszolt kérdéseinkre.
„Pontosan ismerem az előállítás költségeit, tudom, mennyibe kerül egy tojás a termelőnek – szögezte le. – Azt is el tudom fogadni, hogy a termelők nagyobb jövedelmet szeretnének a munkájuk után, ez teljesen érthető, emberi törekvés. A tojástermelés napi költsége egy közepes, 5000 darab tojást előállító termelőnél nem magasabb darabonként 45 forintnál. És ez egy közepes termelő, egy nagyüzem termelési költsége, ahol akár több tízezres tojóállományról beszélünk, ennél csak alacsonyabb lehet, hiszen ezeknél már jelentős mértékű az automatizálás, a takarmányt, ha nem maga termeli meg, nagy tételben olcsóbban tudja beszerezni, szóval van egy csomó olyan tényező, ami csökkenti a termelés költségét. De számoljunk átlagosan, egységesen 50 forint költséggel. Ha az átadási ár 65 forint, akkor az ötezer darabos termelő is keres tisztán naponta 75 ezer forintot. Az egy hónapban 2 millió, egy évben pedig 25 millió forint bruttó jövedelmet jelent. Úgy vélem, ebből már meg lehet élni, sőt, akár fejleszteni is, főleg, ha rendelkezésre állnak uniós pályázatok. Ha ez nem így lenne, sokkal kevesebb termelő működne az országban, tojáshiány lenne – erről azonban szó nincs. S akkor még nem beszéltünk az importáruról, ami jóval olcsóbban érkezik az országba. Miért teheti ezt meg? Azért, mert például Lengyelországban az elmúlt években hihetetlen forrásokat költöttek automatizálásra, a precíziós technológiai megoldások bevezetésére, a költségek csökkentésére. Nálunk is erre lenne szükség. Azt gondolom, a lakosság hazánkban oly mértékben elszegényedett, hogy nem szabadna megterhelni újabb költségnövekedéssel, adott esetben a tojásnál áremeléssel. Ami egyébként, valljuk be, nem reális vágy, ha nincs megfelelő kereslet, ráadásul importból olcsóbban is beszerezhető ez a fontos árucikk. Én is szeretném, ha a sertéseimért többet fizetnének, de tisztában vagyok a realitásokkal és inkább a költséghatékonyságomon próbálok javítani. Ezt a filozófiát kellene érvényesítenie mindenkinek és akkor fel sem vetődne az áremelés gondolata egy európai szabadpiacon”.
A szakember szerint sokat javítana a termelők helyzetén az is, ha együttműködnének, szövetkeznének egymással, nem pedig egymás ellen dolgoznának. A lengyelek ezért lehetnek sikeresebbek nálunk: a kistermelők értékesítési, termelési, vagy éppen feldolgozó szövetkezeteket hoztak létre – mi ezzel a lehetőséggel nem élünk, gáláns módon átengedjük a kereskedelemnek. Ami nagy hiba.
(TERMÉKMIX magazin – 2024. szeptemberi szám)
