A KSH adatai szerint 2019 januárjához képest az idei első hónapban 2,4 százalékkal nőttek a tojásárak, ez nem mondható jelentősnek. A jelenleg tapasztalható enyhe drágulás a szezonalitásból, illetve a koronavírus miatt kialakult helyzetből adódik. 

Február második felében és március elején tapasztalható némi drágulás a piacon, amit nem annyira a közelgő húsvét, hanem az okozott, hogy jelenleg erős keresleti piac van Magyarországon – mondta lapunknak dr. Kertész Tamás, a Farm Tojás csoport ügyvezető igazgatója. Erre a keresleti piacra rádolgozik a koronavírus járvány. Az látszik, hogy a járvány miatt az emberek nagyobb készleteket vásárolnak fel és nemcsak tartós élelmiszerből, lisztből, cukorból, étolajból, hanem például tojásból is. Az elmúlt két hétben lehet érezni igazán az óriási keresletnövekedést és húsvétig ez várhatóan tovább fokozódik majd.
Dr. Németh Zoltán, a Capriovus Kft. kereskedelmi vezetője a járvány miatti aggodalmakkal kapcsolatban elmondta, hogy a szállodai és éttermi forgalomban érezhető a visszaesés. Ha a pánik tovább folytatódik, akkor az emberek kevesebbet járnak majd éttermekbe, cukrászdákba, márpedig ezek pedig rendszerint nagy tojásfelhasználónak számítanak.

Legfeljebb 2-3 forintos drágulás jöhet
A kereslet növekedéséből adódóan az látszik, hogy az árak is megindultak felfelé, ami erős kereslet idején normális jelenség – tette hozzá az ügyvezető. Drasztikus áremelkedés ugyanakkor nem várható a szakértő szerint, legfeljebb 2–3 forint körüli drágulásra lehet számítani, ez nagyjából 5–10 százalékot jelent. Az ugyanakkor nem tudható, hogy a korona­vírus ­miatti felvásárlási hullám, illetve az esetleges magyarországi karanténok nem hoznak-e gyökeres változást a piacon húsvétig.
Egy ilyen esetben további áremelkedés és ellátási problémák is előfordulhatnak – mondta dr. Kertész Tamás. Amennyiben olyan terület kerül karantén alá, ahol egy nagyobb tojáscsomagoló üzem működik, akkor ez rögtön kiesik a piacról és a többi csomagolónak kell pótolni a hiányt. Ez ugyanúgy érvényes arra az esetre, ha nagyobb baromfitelepek kerülnek olyan zónába, ahol esetleg karantént rendelnek el. A jelenlegi helyzet tehát meglehetősen bizonytalan, annyi biztos, hogy a lakosság egyre nagyobb készleteket vásárol, mint ami február végén, március elején megszokott – tette hozzá.
Dr. Németh Zoltán, a Capriovus Kft. kereskedelmi vezetője is elmondta, hogy az árak húsvét előtt rendszerint emelkednek, erre idén is lehet számítani, de jelentős drágulást nem vár. Az áremelkedés legfeljebb 1–2 forint lehet a szakértő szerint. A vírus miatti aggodalmakkal kapcsolatban elmondta, hogy a pánik elején az emberek elkezdtek felhalmozni tartós élelmiszereket – például tésztákat - , de ez nem tekinthető valós keresletnek, hiszen nem azonnal fogyasztják el a felhalmozott készleteket. Amint a pánik lecseng, ­akkor a kereslet visszaesése fog következni. A kiegyenlítettség bomlik meg leginkább – tette hozzá.

Nem elég a hazai termelés
Dr. Kertész Tamás elmondta, hogy a jelenlegi piaci helyzettől függetlenül sem tudja teljes egészében fedezni a keresletet a hazai termelés. A hazai önellátottság szintje mintegy 80 százalékos körülire tehető. Ez egyébként javult, korábban 65-70 százalékos volt, de teljes mértékben hazai termelésből továbbra sem lehet fedezni a piaci igényeket. Különösen húsvét és karácsony környékén nem, mert ez a két időszak mindig kiemeltnek számít és a termelést nem lehet ezekre az időpontokra tervezni – tette hozzá. A hazai kereslet lefedésére szolgáló kiegészítő mennyiség az Európai Unió országaiból, leginkább Lengyelországból, Litvániából és Szlovákiából érkezik Magyarországra. Az import tojás jelenleg egyébként drágább, mint a hazai termelésű, ezért csak a szükséges mennyiség érkezik be a hazai hiány pótlására.
Dr. Németh Zoltán szerint a húsvét előtti időszakban nem kell ellátási problémákra számítani, bár ő is megjegyezte, hogy az ország nem önellátó. A járvány miatt akkor lehet probléma, ha lezárják a határokat, ez okozhatna ellátási zavarokat átmenetileg.

 

(TERMÉKMIX magazin – 2020. márciusi szám)