Huszonnyolc évvel ezelőtt 1991-ben indult és mára a hazai kávépiac meghatározó szereplőjévé vált a Bravos kávétermékeket gyártó Mocca Negra Zrt. A cég operatív tevékenységét mára a tulajdonos két fia látja el, az alapító kizárólag a stratégiai kérdésekben dönt, aki számára fontos a cég családi jellegének megőrzése. A tulajdonossal, Szabó Péterrel, valamint fiaival, ifj. Szabó Péter vezérigazgatóval és fiatalabb testvérével, a Horeca-divízióért felelős Szabó Balázzsal beszélgettünk utódlásról, az apai szigorról és a sport fontos szerepéről.
» Önnek, mint tulajdonosnak jelenleg milyen feladatai vannak a cégben és hogyan kezdődött a fiúk bekapcsolódása a vállalat életébe?
Szabó Péter: A főbb stratégiai kérdésekben meghatározó vagyok a mai napig is, de a napi operatív tevékenységet már a fiaim viszik. Mindenki, aki létrehoz valamilyen értéket, például egy vállalatot, vagy vállalatcsoportot, abban reménykedik, hogy ezt a fiai, unokái, dédunokái folytatni fogják.
A mi cégünk esetében fontos megjegyezni, hogy mindkét fiam élsportoló, mindketten vízilabdáznak, Balázs a mai napig első osztályú aktív játékos, többszörös magyar bajnok, Péter pedig válogatott szintig vitte. Mindkét fiam gyerekkorban a nyári szünet idején fizikai munkásként dolgozott a cégnél, azért, hogy a fizikai munkával szemben is meglegyen a kellő alázatuk. Természetesen mindig is azt szerettem volna, ha ők ketten átveszik ezt a vállalatcsoportot, de ebben nem voltam biztos mondjuk 10 évvel ezelőtt.
Először a nagyobbik fiam, Péter csatlakozott a céghez, ő fél éven keresztül fizikai munkásként dolgozott a gyárban minden egyes szekción. Ennek azért volt jelentősége, mert úgy gondolom, hogyha valaki az irodában dolgozik, akkor tudnia kell, mekkora idő-, energia- és pénzráfordítással jár a gyakorlatban egy, a termelést érintő döntése. Ezután felkerült az értékesítésre, ahol először key account managerként dolgozott, majd négy évvel ezelőtt ő lett a teljes értékesítés vezetője. Emellett fokozatosan átadtam neki a nyers kávé beszerzést is. Nagyjából hét évig dolgozott az értékesítésben, két vezérigazgatót szolgált ki, majd ezután idén január 1-jétől neveztem őt ki a cégcsoport vezérigazgatójának.
» A fiai annak alárendelve végezték a tanulmányaikat, hogy egyszer majd édesapjuk örökébe lépnek?
Feleségemmel mindketten közgazdászok vagyunk és a nyelvek ismeretét is fontosnak tartjuk, ezért közgazdasági pályára szántuk a gyerekeket, de egyébként őket is ez a terület érdekelte. Elképzelhető, hogy ebben a döntésben az is szerepet játszott náluk, hogy a későbbiekben majd átveszik a cég irányítását. Mindenesetre az egy jel volt tulajdonképpen, hogy Péter a diplomamunkáját is a cégről és a kávépiacról írta.
» Könnyebb úgy bízni egy munkatársban, hogy családtag az illető, vagy éppen ellenkezőleg, ez nehezíti a működést? Elnézőbb bizonyos kérdésekben a fiaival, mint másokkal?
Semmiképpen sem szabad elnézőbbnek lenni, sőt. Mindenkivel egyenlő szigorral, vagy engedékenységgel kell bánni attól függetlenül, hogy családtag az illető, vagy sem.
Nálunk egyébként kifejezetten alacsony a fluktuáció, vannak olyan munkatársak, akik a kezdetektől nálunk dolgoznak, de a fizikai dolgozók 70 százaléka több mint 20 éve nálunk van. Ez azt jelenti, hogy mindkét oldal, a munkáltató/tulajdonos és a munkavállaló is elégedett a helyzetével.
» Számotokra mennyire volt evidens, hogy a családi céghez kerültök és hogyan készültetek erre?
Szabó Balázs: Szerintem tudat alatt és tudatosan is mindketten készültünk erre, hiszen már 12-14 éves korunkban nyaranta dolgoznunk kellett a cégnél. Ez nyilván nevelő szándékkal történt, apu ezzel az értékrendünket akarta alakítani, de arra is jó volt, hogy megtudjuk, a pénzért bizony meg kell dolgozni, az nem a fán terem. Az sem titok, hogy édesapánk ezzel a gyár, a gyártás és maga a Bravos iránti elköteleződésünket már gyerekkorban ki akarta alakítani. Azt gondolom, hogy ez sikerült.
» Nem volt bennetek semmilyen ellenkezés, hogy igazából mással szeretnétek foglalkozni?
Szabó Balázs: Emlékeim szerint nem, sőt semmilyen kényszer sem volt, bár tény, hogy amerikai tanulmányaim alatt úgy gondoltam, édesapám nyomdokain ugyan, de szeretnék kicsit mással foglalkozni.
Azt gondoltam, hogy a családi vállalkozást úgy tudjuk a leghatékonyabban tovább vinni, ha diverzifikálunk és nem csak a kávéra koncentrálunk. Pénzügyet és közgazdaságtant tanultam az Egyesült Államokban és a Morgan Stanley-től kaptam volna álláslehetőséget. Sokáig hezitáltam, hogy mi is lenne nekem a legjobb magánéleti és üzleti szempontból. Végül magánéleti szempontok miatt döntöttem úgy, hogy hazajövök.
Ifj. Szabó Péter: Nálam még kevésbé volt kérdéses ez a dolog. Nem vagyok egy humán beállítottságú ember, mindig is a számok határozták meg az életemet, ami egyébként igaz Balázsra is. A továbbtanulás iránya tehát nem volt igazából kérdés. Annyi a különbség kettőnk közt, hogy én Magyarországon végeztem a tanulmányaimat és itt is diplomáztam. Volt lehetőségem nekem is külföldi tanulásra, de mindent bevetettem, hogy ez ne történjen meg. A Master képzést is itthon, az IBS-en csináltam meg. Ekkor már megfordult a fejemben, hogy azért sem akarok külföldre menni, mert nem szerettem volna egyedül hagyni édesapámat a céges dolgokkal kapcsolatban és éreztem rajta, hogy a vezérigazgatói feladatokat egy idő után szeretné rám bízni. Ez volt a leginkább meghatározó oka annak, hogy itthon folytattam az utolsó körös tanulmányaimat. A cég miatt hagytam abba a profi sportot is, ami nagyon fájdalmas döntés volt, de egy másodpercig sem bánom azóta sem, hogy akkor így döntöttem.
» Éreztetek bármilyen kényszert szülői oldalról?
ifj. Szabó Péter: Egyáltalán nem. Azt hiszem, mindkettőnk nevében mondhatom, hogy ez teljesen a saját döntésünk volt. Nyilván az évek alatt olyan nevelést kaptunk, ami ebbe az irányba terelt minket. Természetesen, ha mondjuk festők akartunk volna lenni, akkor apu azt is támogatta volna, bár nyilván nem tetszett volna neki.
» Hogy érzitek, mit kaptatok a vízilabdától?
Ifj. Szabó Péter: Úgy gondolom, hogy édesapánk egyik legjobb döntése volt, hogy a sport irányába terelt minket. A sporttól kaptunk egy életképet, egy rendszert és küzdeni tudást, amit később nemcsak a cégnél, de egész életünkben hasznosítani tudunk. Például aki sportol, már fiatalon megtanulja, hogy az edzéseken bizony időben meg kell jelenni, mert következménye lesz, ha nem. Akinek nincs sportmúltja, sok esetben az első munkahelyén tapasztalja meg, hogy korlátok között kell működnie. A sport és a csapat tanított meg arra is, hogy mindegy ki honnan, milyen háttérrel érkezik, csak a teljesítmény a lényeges.
» Ezt a rendszerességet és a követelmények meglétét tudjátok hasznosítani a munkátok során is?
Szabó Balázs: Én azt látom, hogy nemcsak ránk, de minden sportolóra igaz ez. Amerikában például az volt a tapasztalatom, hogy egy állásinterjún azt értékelték a legnagyobbra, ha valakinek van sportmúltja. Hiszen nagyobb a valószínűsége, hogy helyén van az értékrendje, tud csapatban gondolkodni és mindent megtesz a kitűzött célok eléréséért.
» Mi volt a legnehezebb számotokra, amikor elkezdtetek édesapátok vállalatában dolgozni? Nagyobb az elvárás például irányotokban?
Ifj. Szabó Péter: Nem tudok kiemelni olyan tényezőt, ami kifejezetten nehéz lett volna. Természetesen azt meg kellett szokni, hogy a sport után belecsöppentem egy annál sokkal komolyabb rendszerbe, vagy, hogy például itt nincs másfél hónap szünet nyáron, de igazán komoly nehézség nem volt.
Azt tudni kell, hogy idén januárig, a vezérigazgatói kinevezésemig én sosem dolgoztam közvetlenül az apu irányítása alatt. Most van az, hogy közvetlenül neki jelentek, eddig mindig megvoltak a főnökeim. Apu egyébként soha nem nyúlt át a beosztottai, az én főnökeim feje felett és nem adott közvetlen utasítást nekem. Az ellenkező irányban sem volt ilyen. Egyszer volt egy elképzelésem egy fejlesztési kérdést illetően, amit az akkori főnököm nem támogatott, de ekkor sem fordultam közvetlenül édesapámhoz, mert a hierarchiába ez nem fért bele. Ez a bizonyos elképzelés egy pár hónap múlva egyébként részben megvalósult.
» Te mennyire vagy nyitott a beosztottaid hasonló javaslataira?
Ifj. Szabó Péter: Az ilyen fajta megoldandó feladatokkal igazából januári kinevezésem óta szembesülök. Édesapámtól azt tanultam, hogy mindenkit meg kell hallgatni, mindenkinek meg kell adni a lehetőséget, hogy elmondja az észrevételeit, tapasztalatait. Ebből pedig le kell tudni szűrni azt, hogy mi az, ami rentábilis anyagilag és mi megvalósítható, valamint mennyire illik bele az én elképzelésembe.
Összességében úgy gondolom, hogy egy nyitott gondolkodású vezető vagyok, mindenki előtt nyitva áll az ajtóm. Ebben sokat segít, hogy édesapánktól is ezt a fajta szemléletet kapom. Szerinte az engedhet egy vitában, aki a legmagasabb pozícióban van. Ehhez próbálom tartani magam. Ez egy családi vállalkozás, 60–65 fővel dolgozunk, tehát nyilvánvaló, hogy nyitottak vagyunk mindig minden munkatársunk javaslatára. Apu mindig azt mondta, hogy ha a cég jól működik, akkor az a csapat sikere, ha rosszul, az viszont a vezető felelőssége.
» A vasárnapi családi ebédeknél szóba kerülnek a vállalatot érintő kérdések? Egyáltalán vitáztok céges ügyekről?
Szabó Balázs: Apuval nem könnyű vitatkozni, nehéz őt meggyőzni dolgokról. Vitának nem mondanám, inkább üzleti hangvételű beszélgetéseknek nevezném. Ha kettőnknek nagyon különbözik a véleménye apuétól, akkor megpróbáljuk meggyőzni érvekkel, de ilyenkor azért nincs egyszerű dolgunk.
Ifj. Szabó Péter: Szerintem azért nincsenek igazán komoly viták, mert apu mindig tisztában van a cég dolgaival, de amíg azok jó irányba mennek, nem akar beleszólni a napi operatív munkába. Látja a számokat, de a részletekkel nem is akarjuk traktálni. A stratégiai kérdéseket természetesen megvitatjuk. Neki igazából a bábmesternek kell lennie és felülről irányítania a szálakat annak érdekében, hogy a cég évről évre sikeresebb legyen és gyarapodjon.
» A stratégiai kérdések kialakításába van beleszólásotok?
Ifj. Szabó Péter: Teljes mértékben. Tavaly például volt egy apróbb krízishelyzet, nem jöttek az elvárt számok és akkor apu beült egy olyan értekezletre, amire egyébként nem szokott és elmondta a saját elképzelését. Ez egy alternatíva volt a sok közül és végül nem az ő javaslatát valósítottuk meg. Ilyen is előfordul.
» Mennyire fontos a cég életében a családi jelleg? Sosem merült fel, hogy külsősnek adjon el tulajdonrészt?
Szabó Péter: Igazából sosem akartam eladni a céget, vagy annak részeit. Minden évben jelentkezik legalább egy multinacionális vállalat, aki meg akar minket vásárolni, de én nem akarom eladni a vállalatot. Azt szeretném, ha a két fiam vinné tovább a céget és ők lennének ennek a nyertesei. Attól egyébként nem zárkóztam el mindig, hogy akár hazai, akár külföldi cég, vagy befektető kapjon valamekkora részt a vállalatból, de ez csak abban az esetben történhetett volna meg, ha cserébe komoly ellentételezést kapunk. Volt ilyen próbálkozás egy szingapúri cég részéről, de a megállapodás különböző okokból végül nem köttetett meg.
Én azt vallom, hogy egy férfinak, ameddig tud, dolgoznia kell, ezért nem kívánom megváltoztatni a cég családi jellegét és amíg tudok, aktívan részt vállalok a működésében.
» Mely tulajdonságokat tartjátok leginkább pozitívnak édesapátokban a cég működése szempontjából?
Szabó Balázs: A következetességet mindenféleképpen kiemelném. Amit ő elgondol, azt mindenáron végigviszi. Ebből következően nincsen váratlan szituáció. Mindenki tudja, hogy ha egy adott dolgot tesz, akkor ennek nyomán mit várhat aputól.
Ifj. Szabó Péter: Én három tulajdonságot említenék meg. Az egyik az emberekkel való bánásmód, a hozzájuk való viszonyulás, amit a már említett alacsony fluktuáció is jól mutat. A családias cégek előnye sokszor a nagy nemzetközi cégekkel szemben éppen az, hogy közvetlen személyes kapcsolatokon keresztül tud megbecsülést adni a dolgozóknak. A második a dolgozók motiválásának a képessége, az, hogy apu el tudja érni, hogy az emberek jól érezzék magukat a munkahelyükön. A harmadik pedig a kitartás. Ezen tulajdonságainak is köszönhető, hogy a cég ma ott tart, ahol.
» Ön milyen kiemelendő tulajdonságokat lát a fiaiban?
Szabó Péter: Mindkettejükben megvan a kellő alázat a munkával és a vállalattal szemben, ezt nagyon fontosnak tartom, de megemlíthetem a következetességüket és a kitartásukat is.
Azt gondolom, hogy ezek a legfontosabb ismérvei egy jó vezetőnek és boldog vagyok, hogy ők ilyenek.
(TERMÉKMIX magazin – 2019 áprilisi szám)
