Szakértők szerint az automatizált házimunka segíthet a nemek közötti egyenlőtlenség kijavításában.
A mesterséges intelligencia térnyerésével a háztartási munkák egy részétől is megszabadulhatunk – írja a hvg.hu az Oxfordi Egyetem jelentése alapján.
A tanulmány azt állítja, hogy ezeknek a feladatoknak a 39 százalékát lehet majd robotokra bízni, mégpedig egy évtizeden belül. A nagyszabású felmérésben 65 brit és japán mesterséges intelligencia szakértő vett részt, akiknek meg kellett jósolniuk a robotok hatását a háztartási munkákra. A szakértők szerint az olyan feladatokat lehet majd a leginkább automatizálni, mint a bevásárlás, míg a fiatalok és idősek gondozását fogja a legkevésbé befolyásolni a mesterséges intelligencia. Úgy becsülték, hogy a gondozási munkáknak a 28 százalékát lehetne automatizálni, a bevásárlással töltött idő viszont akár 60 százalékkal is csökkenhet.
Felhívták azonban a figyelmet arra, hogy az embereknek tisztában kell lenniük az intelligens technológiák korával járó problémákkal is. Például azzal, hogy egy Alexa képes lehallgatni, rögzíteni és jelenteni, amit csinálunk. Ekaterina Hertog, az Oxfordi Egyetem mesterséges intelligenciával foglalkozó docense azt mondta, nem hiszi, hogy a társadalmunk felkészült arra, hogy kezeljük a magánéletet érő nagyszabású támadást.
Közölte azt is, hogy az automatizált házimunka segíthet a nemek közötti egyenlőtlenség kijavításában, lévén, hogy jelenleg a nők még mindig több fizetetlen munkát végeznek, mint a férfiak. Nőhet viszont a szabadidőt érintő egyenlőtlenség, hiszen ezeket a technológiákat csak a tehetősebb háztartások engedhetik meg maguknak.
(Kép: Pixabay.com)














