Márciusban éves szinten 12,7 százalék volt az infláció Csehországban a februári 11,1 százalék után - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal hétfőn Prágában. Az index 1998 májusa óta - amikor 13 százalék volt - most a legmagasabb.

A legnagyobb mértékben az üzemanyagárak emelkedtek, amelyek márciusban 50 százalékkal voltak magasabbak, mint egy éve. Jelentősen nőtt a villanyáram (24,7 százalékkal) és a földgáz ára (37,7 százalékkal) is. Havi összehasonlításban a fogyasztói áremelkedés márciusban 1,7 százalékot tett ki.

A jegybank előrejelzésében 2,9 százalékkal alacsonyabb inflációt várt márciusra. Ugyanakkor az elemzők számára a magas infláció nem volt meglepetés, mert a többségük számolt vele. Jelenleg az elemzők körében többségi vélemény, hogy az év közepéig az éves infláció 15 százalékra is növekedhet.

A fűtésért és a melegvízért az embereknek 13,9 százalékkal kellett többet fizetnie márciusban, mint egy éve. A lakhatási költségek éves szinten több mint 16 százalékkal növekedtek, és jelentősen emelkedtek az élelmiszerárak is: a liszt 30,3 százalékkal, a tej 20,1 százalékkal, a vaj 31,9 százalékkal, a burgonya pedig 21,4 százalékkal került többe. A ruházati cikkek 20 százalékkal, a lábbelik pedig 15,4 százalékkal drágultak tavaly márciushoz képest.  

(MTI)