A dobozokat úgy állították össze, hogy azok izgalmasak legyenek, de az áruk maradjon elérhető.
A gyerekételekre szakosodott influenszerrel, a Lunchbox Mama kitalálójával fogott össze az Aldi, hogy olcsó uzsonnásdoboz-ötletekkel segítse a kisgyerekes szülőket Nagy-Britanniában. A szupermarketlánc honlapján számolt be a kezdeményezésről.
Jelenleg ötféle uzsonnásdobozhoz érhető el recept, többek között a kolbászos tekercsek és a pepperónis pizzák egészségesebb változataihoz, és egészséges rágcsálnivalókhoz is adnak tippeket. A dobozokat úgy állították össze, hogy azok izgalmasak legyenek, de az áruk maradjon elérhető. Ennek az a célja, hogy a szülőket egyszerű és megfizethető ebédmenü összeállítására inspirálja. Minden hozzávaló elérhető a helyi Aldi áruházakban.
A Lunchbox Mama alapítója, Rachel Stirling azt mondta, hogy sok szülő számára küzdelmet és kihívást jelent, hogy folyton új ebédötletekkel álljon elő, és hogy a gyerekek uzsonnásdobozai egyszerre legyenek szórakoztatóak és táplálóak. Főleg akkor, amikor a családoknak szorosabbra kell húzniuk a nadrágszíjat. Szerinte mégsem kell, hogy az uzsonnásdobozok unalmasak legyenek. Azt szeretné megmutatni az Aldival együtt, hogyan lehet a dobozokat izgalmasabbá és táplálóvá tenni.
Jelenleg az alábbi öt dobozhoz adnak ötleteket:
Reggeli muffin szendvics
Sajtos és zöldséges tekercsek
Csirkés és sárgarépás kolbászos minitekercsek
Csokoládés és cukkinis brownie muffinok
Pepperonis pita pizza zöldségekkel
(Kép: aldi.co.uk)