A forgalom akár 30-40 százalékkal is nagyobb lehet, mint más napokon.

A SPAR Magyarország felkészült a húsvéti ünnepekre: a korábbinál is szélesebb termékkörrel, újdonságokkal, egyes üzletek esetében meghosszabbított nyitva tartással, illetve a SPAR online shop minden kényelmével várja vevőit országszerte – írja az üzletlánc közleményében.

„A húsvét ebben az évben április első harmadában köszönt be, így vállalatunk idén már kora tavasszal megkezdte az ünnepi készülődést, bőséges árukínálatot nyújtva az ünnephez köthető élelmiszerek és non-food termékek terén egyaránt. A forgalom akár 30-40 százalékkal is nagyobb lehet, mint más napokon, s ezen belül is várhatóan a Nagypéntek előtti csütörtök lesz ebben a tekintetben a legkiemelkedőbb nap. A munkaerőt ehhez mérten szervezzük, illetve az árufeltöltést is folyamatosan biztosítjuk, hogy minél gördülékenyebben tudjuk kiszolgálni vásárlóinkat” – hangsúlyozta Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.

A SPAR saját bicskei és perbáli REGNUM húsüzemeiből ilyenkor a szokásosnál is több termék kerül a fogyasztók asztalára, s új termékként köztük lesz a REGNUM füstölt karaj és füstölt tarja is. Kötözött lapockából 210 tonna, füstölt csülökből 170 tonna, füstölt karajból 10 tonna, füstölt tarjából 20 tonna, darabolt lapockából 25 tonna, az S-BUDGET füstölt-főtt tarjából 90 tonna, a REGNUM füstölt-főtt tarjából pedig 40 tonna kiszállítása várható. A forgalmazott sonkák és egyéb húsvéti sertés húsáruk meghatározó része magyar forrásból származik.

A kényelmi termékeket előállító SPAR enjoy. convenience üzem többek között egy új, könnyed, tavaszias ízvilágú kenhető krémmel és ízletes tojáskrémmel készül az ünnepre, amelyek nagyobb, egy kilogrammos kiszerelésben a hidegkonyhapultokban lesznek elérhetők, ám külön kérésre - a vásárlói igényeknek megfelelően - kisebb adagokban is rendelkezésre állnak majd. A majonézes saláták iránti kereslet a karácsonyi időszakhoz hasonlóan a húsvéti ünnepek előtt is megnövekszik - több mint 30 százalékkal. A slágerterméknek számító Franciasalátából 9 000 kilogramm, az Almás sajtos kukorica salátából 4 000 kilogramm, a Tojás salátából 1 600 kilogramm, a Burgonya salátából 3 000 kilogramm, míg a Korhely salátából 1 100 kilogramm készül, kifejezetten a húsvéti időszakot megcélozva. Természetesen a speciális igényű fogyasztóknak sem kell az ízletes falatokat nélkülözniük, hiszen a pultokban megtalálhatók különböző mentes termékek, köztük a glutén- és laktózmentes sonkás szendvics, a Veggie Vegán káposztasaláta és a Veggie Vegán kukorica saláta is. Az üllői üzem közel hatvanféle hidegkonyhai készítménnyel látja el ilyenkor is az áruházakat.

Legyen minél színesebb a húsvéti tál!
A vendégeket váró falatok sorából nem hiányozhat a sonka ízét megkoronázó torma, amely többféle formában és kiszerelésben érhető el a SPAR választékában. Ilyenkor ezen termék forgalma akár a 4-5-szörösére is emelkedik az év többi hónapjához képest. A húsvéti időszakban kiemelt szerephez jutnak a primőr termékek, a piros retek, az újhagyma, a fejes saláta, a paradicsom és a paprika. A SPAR számára kiemelten fontos, hogy zömmel magyar termékekkel lássa el vevőit, így amint van elegendő mennyiség a vásárlói igények kiszolgálására, hazai termelőktől szerzi be a zöldségeket, gyümölcsöket.

Hétről hétre megújuló árcsökkentés
A SPAR annak érdekében, hogy vásárlói kisebb vagy nagyobb bevásárlásaikat a legkedvezőbb áron tudják megtervezni, az Árzuhanás Promóció keretein belül hetente újabb és újabb termékek árát csökkenti a SPAR és INTERSPAR áruházaiban. Minden hétfőn új terméklista jelenik meg a https://www.spar.hu/arzuhanas weboldalon, feltüntetve az árcsökkenés mértékét.