Éppen 10 éve, 2013. március 21-én indította el házhozszállítási szolgáltatását a Tesco Budapesten, a versenytársak között elsőként.

Azóta az áruházlánc 874 településen viszi házhoz az online rendelt termékeket országszerte 2,7 millió háztartásba. A kiszállítók a tíz év alatt eltelt időszakban mintegy 34 millió kilométert tettek meg, ami több mint 848 földkerülésnek felel meg az Egyenlítő mentén. Eközben 15,5 Eiffel-torony tömegével felérő árut mozgattak az áruházak és az otthonok között, melyek közül a legnehezebb rendelés 739 kilogrammos volt.

Tesco Otthonról szolgáltatás március 21-én ünnepli tízéves születésnapját. Az online rendelés és házhoz szállítás lehetőségét az áruházlánc a versenytársak közül elsőként biztosította, és az elmúlt 10 évben Budapestről indulva országszerte 874 település 2,7 millió otthonába jutott el.

„Köszönjük 427 ezer online vásárlónknak, akik 10 év alatt közel 4,9 millió megrendelést adtak le weboldalunkon, illetve mobilalkalmazásunkban, összesen több mint 285 évnyi időt töltve ezzel. Büszke vagyok kollégáimra, akik lehetővé tették a Tesco Otthonról szolgáltatás folyamatos fejlesztését, így egy évtizede már online is mindig vásárlóink mellett állhatunk. Munkatársaink mára szerte az országban 35 áruházunkban készítik össze az online rendeléseket ugyanolyan gondossággal válogatva az árucikkeket, mint ha vásárlóink maguk pakolnának be a kosarukba. Több mint 12 ezer termék közül választva a friss élelmiszertől a kisállat-felszerelésekig vásárlóink már akár aznapi kiszállítással is kérhetik rendeléseiket egészen a lakásajtóig szállítva, de ha úgy kényelmesebb számukra, személyesen is átvehetik a termékeket Átvételi Pontjaink egyikén a megjelölt egyórás időintervallumban”– mondta Martin Coulam, a Tesco Magyarország működési igazgatója.

Egy darab zsemlével is házhoz mennek

A Tescóból leggyakrabban rendelt termékek toplistáján szerepel az ásványvíz, a pékáruk, a tej, a banán és az uborka. A legtöbb rendelést az áruházlánc budaörsi, ill. budapesti Bécsi úti és Megaparkban lévő üzletéből teljesítik. Volt, hogy a kiszállítók egyszerre 739 kilogramm árut vittek házhoz, máskor mindössze egy 16 forint értékű vizes zsemle volt a listán. Ez utóbbira már ott vannak a Foodpanda és a Wolt futárai, akik 68 Tesco üzletből szállítják ki a rendeléseket akár 30 perc alatt a boltok mintegy 5 kilométeres körzetében.

„Szó szerint és képletesen is messzire jutottunk 10 év alatt: bevezettük például az árban és minőségben leginkább az eredetihez közelítő helyettesítő termékeket arra az esetre, ha a rendelés összekészítésének pillanatában az áruházban nincs elegendő készlet a rendelt termékből. Átálltunk a bevásárlótáska nélküli kiszállításra, valamint az élelmiszer-házhozszállításban elsőként teljesen elektromos furgonokkal bővítettük járműparkunkat a környezetterhelésünk csökkentése érdekében”– tette hozzá Martin Coulam.

Kifizetődő klubtagságok

A Tesco Clubcarddal rendelkezők automatikusan megkapják a rendeléseik után járó pontokat, ha Clubcard-számukat hozzáadják Tesco Online felhasználói fiókjukhoz. Emellett hűségkártyájukkal elérhetők számukra a Clubcard-áras termékek.  A Tesco Online Club tagjai a szolgáltatás még több előnyét élvezhetik azzal, hogy nem kell kiszállítási vagy átvételi díjat fizetniük, ráadásul akár 4 héttel előre is rögzíthetik rendelésüket. Hathónapos tagsággal így heti egyszeri rendelés esetén több mint 10 000 forintot, heti kétszeri rendelés esetén pedig közel 35 000 forintot spórolhatnak.