Budapestért díjjal tüntette ki a főpolgármester Ganczer Gábort, a Hungexpo vezérigazgatóját. Karácsony Gergely a főváros kereskedelmi és turisztikai életében betöltött innovatív vezetői szerepének elismeréseként nyújtotta át a díjat.
Ganczer Gábor idén éppen 10 éve vette át a nagy múltú cég vezetését. Irányítása alatt a Hungexpo töretlenül fejlődött. A számos új kiállítás megrendezése mellett olyan rendezvényeket sikerült Budapestre hoznia, mint a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) kongresszusa, az ENSZ mellett működő Nemzetközi Távközlési Egyesült (ITU) éves összejövetele, vagy a világ legjelentősebb szakácsversenyének, a Bocuse d’Or-nak az európai döntője.
Az elmúlt tíz évben folyamatosan nőtt a kiállító cégek és a látogatók száma. Idén pedig megkezdődött a Hungexpo revitalizációs programja, amelynek keretében teljesen megújul a vásár területe. Az új kiállítási pavilonok mellett itt épül fel az ország legnagyobb konferencia- és kongresszusi központja.
Ganczer Gábor 1970-ben született, Budapesten. Pályáját már a kezdetektől a turizmus, a vendéglátás iránti elkötelezettsége határozta meg. Végijárta a szakma „szamárlétráját”. Volt londiner a Penta Hotelben, majd évekkel később a Novotel Budapest Centrum, értékesítési igazgatója. 2007-től társatulajdonosa a szállodák üzemeltetésével foglalkozó Accent Hotel Managementnek.
2009 óta a Hungexpo vezérigazgatója. A Magyar Rendezvényszervezők és Szolgáltatók Szövetségének (MARESz) elnöke.