Egyelőre nincs tervben a kiskereskedelmet érintő jogszabályok módosítása - jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter csütörtökön.

Varga Mihály más témában tartott sajtótájékoztatón hozzátette: további egyeztetésekre van szükség ahhoz, hogy minden érdekelt számára elfogadható, és megfelelő módosítások szülessenek majd.
Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője kedden beszélt a vasárnapi szabadnappal és bérpótlékkal, a minimális eladói létszámmal és az áruk minőségével kapcsolatos kereskedelempolitikai tervekről. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy döntés egyik kérdésben sincs, de várható, hogy még áprilisban előterjesztik az indítványt.
 A politikus kifejtette: van olyan javaslat, hogy a kiskereskedelemben havonta legalább két szabad vasárnapjuk legyen a dolgozóknak, amikor pedig munkát végeznek a hét utolsó napján, kapjanak bérpótlékot.
Fogyasztóvédelmi okokkal magyarázta azt a tervet, hogy forgalom- vagy négyzetméter-arányosan minimális eladói létszámot írnának elő, ahogyan azt is, hogy ha egy Magyarországon és külföldön is forgalmazott termék beltartalma eltérő, azt fel kellene tüntetni az árun.

Felmerült a kéretlen reklámok kérdése is - mondta Kósa Lajos, de jelezte, hogy ő nem támogatja a reklámra fordítható összeg korlátozásának tervét, mert ez sérthetné a gazdálkodás szabadságát. Többször is hangsúlyozta ugyanakkor, hogy döntés még egyik kérdésben sincs.

 

(MTI)