Támogatja az Ecommerce Hungary Egyesület az Európai Bizottság által javasolt lépéseket annak érdekében, hogy az Európai Unió e-kereskedelme továbbra is biztonságos, fenntartható, egyenlő versenyfeltételeket biztosító piactér legyen - hangsúlyozta a magyarországi e-kereskedelmi szektor legnagyobb képviselője hétfői közleményében.
Az egyesület felhívta a figyelmet arra, hogy az utóbbi egy-két évben jelentősen megnőtt az unión kívülről érkező import, csak 2024-ben 4,6 milliárd alacsony értékű csomag érkezett az EU piacára, ami kétszerese a 2023-as mennyiségnek. A csomagok jelentős része nem felel meg az uniós szabályozásnak, például a biztonsági, minőségi standardoknak vagy a környezetvédelmi előírásoknak.
Ezek a problémák Magyarországon is fennállnak; 2024-ben a szektor növekedését egyértelműen az EU-n kívüli import mozgatta, miközben a hazai forgalom reálértékben stagnált - jelezték.
A verseny fokozódása önmagában nem probléma, az viszont igen, hogy a versenyfeltételek nem feltétlenül egyenlőek - hangsúlyozta az Ecommerce Hungary.
Az egyesület az Európai Bizottság javaslatai közül kiemelte egyebek mellett a vámreformot, a vámhatóságok és a piacfelügyeleti hatóságok közötti összehangolt ellenőrzések elindítását, valamint a termékbiztonsággal kapcsolatos közös fellépéseket, a fogyasztók védelmét az online piactereken és a digitális eszközök alkalmazását az e-kereskedelmi környezet felügyeletének megkönnyítésére.
Az Ecommerce Hungary javasolja, hogy a felsorolt területeken a szabályozó hatóságok gyorsan lépjenek a versenyképes hazai vállalkozások fennmaradása és a fogyasztók jogainak biztosítása érdekében.
A 2005-ben alapított egyesület tagjai olyan vállalkozások, intézmények, szervezetek és magánszemélyek, akik számára fontos az elektronikus kereskedelem fejlődése, munkáját a háromévente megválasztott öttagú elnökség irányítja.