A magyar gazdaság kitartó, elkötelezett családokra, erős vállalkozásokra épül - mondta a pénzügyminiszter pénteken a Hajdú-Bihar vármegyei Monostorpályiban, ahol felavatta a családi vállalkozásban működő Civita Group Zrt. gluténmentes tésztagyártó, és ehető tányérokat, illetve poharakat előállító üzemét.

    Varga Mihály azt mondta, a magyar gazdaság az elmúlt évek kihívásai - koronavírus-járvány, orosz-ukrán háború, az elhibázott szankciók - ellenére válságállónak bizonyult, a gazdaság teljesítménye a 2010-es 150-160 milliárd dollárról 216 milliárdra növekedett. Hozzátette: a gazdaság tavaly 4,6 százalékkal erősödött, idén elkerüli a recessziót, jövőre pedig ismét 4 százalék körüli ütemben növekedhet.
    A kormány a veszélyekkel szembeni védekezésben és az új kihívásokra való felkészülésben is támogatja a vállalkozásokat - hangsúlyozta, hozzátéve: a kormány célként tűzte ki további új munkahelyek létrehozását, az egyensúlyi mutatók javítását és az energiafüggőség csökkentését.
    A pénzügyminiszter rámutatott: a kormány az államadósságot 76,8 százalékról 72,9 százalékra csökkentette tavaly, miközben a költségvetési hiányt a választási év ellenére is mérsékelte, jövőre pedig 2,5 százalékra szorítja le.
    A szankciók által gerjesztett, 14,5 százalékos infláció ellenére a bérek reálértéke éves szinten 2,6 százalékkal emelkedett tavaly, így már 2013 óta tart a reálbér-növekedés - mondta, megjegyezve: a magyar gazdaság válságállóssága az elmúlt évtized teljesítményének köszönhető, amely a megfelelő gazdaságpolitika, a magyar vállalkozások és a 4,7 millió magyar munkavállaló közös sikere.  
    Jelezte: a háborús helyzetben a legfontosabb feladat, hogy növekedési pályán maradjon a gazdaság, ezért alkalmazkodni kell a változásokhoz, a tartósan magasabb energiaárakhoz. A kormány továbbra is kiemelten fontosnak tartja az élelmiszeripar fejlesztését, ezen belül a hazai termékpaletta, az ellátásbiztonság és az energiahatékonyság növelését - szögezte le Varga Mihály.
    A tárcavezető a fejlesztésről szólva elmondta: a cég a kukoricakészítmények egyik legnagyobb európai gyára, évente 40 ezer tonna GMO-mentes kukoricát dolgoz fel, 200 családnak biztosít stabil munkát hosszú évek óta. Az üzem a termékek több mint 50 százalékát exportra termeli. A mostani beruházásnak köszönhetően az évi tésztagyártási kapacitásuk háromszorosára nő, a kukoricaolaj gyártása 150 tonnára. Az új, biológiailag lebomló, ehető poharakat és tányérokat gyártó fejlesztés pedig a környezetterhelés csökkentését szolgálja - ismertette Varga Mihály, aki elismeréssel szólt arról, hogy a cég tulajdonosai tőzsdei bevezetéssel kívánnak forrásokat bevonni a vállalkozásba.
    A Civita Group Zrt. tulajdonában lévő Agri-Corn Kft. új üzemének 2,5 milliárd forintos beruházását egymilliárd forintos európai uniós, illetve kormányzati támogatással valósították meg - mondta Vaszkó Gábor, a társaság vezérigazgatója.
    Kukoricából készülő termékeiket, a kukoricaolajat és a száraztésztákat már tizenegy európai országba exportálják, az ehető poharak és tányérok gyártásával pedig 500 tonna műanyag kiváltását teszik lehetővé évente - tette hozzá.
    Vaszkó Gábor az MTI érdeklődésére elmondta: Európa legnagyobb kukoricatészta-gyártó üzemében évente 20 ezer tonna végterméket állítanak elő. Tavalyi árbevételük ötmilliárd forint volt, eredményük elérte a 800 milliót, idén 20 százalékos növekedést terveznek.

(MTI, foto: MTI/Czeglédi Zsolt)