Tisztálkodási és tisztítószerekre van a legnagyobb igény a budapesti gyermekotthonokban.

A nevelői létszámhiány jelenti a legnagyobb kihívást a működésben. Van olyan intézmény, ahová hetente négy-öt alkalommal is járnak önkéntesek, hogy támogassák a gyermekotthonok mindennapjait és segítsék az ott dolgozó nevelők munkáját. A Kuckó Önkéntes Program most azon munkálkodik, hogy minden budapesti és pest megyei gyermekotthon lakójának asztalára ünnepi finomságok kerüljenek.

A Kuckó Önkéntes Program idén nyolcadik alkalommal dolgozik gőzerővel azon, hogy ünnepi finomságokkal telepakolt csomagokat állítson össze azoknak az állami gondoskodásban élő gyermekeknek, akik az ünnepeket otthon, a családjukkal töltik szerény körülmények között.

Emellett élelmiszer és tisztálkodási csomagokkal készülnek, hiszen ebből van a legnagyobb hiány. Eleinte négy-öt lelkes önkéntes csomagolt, mára már közel 50 szorgos kéz gyűlik össze, hogy elkészítésék a karácsonyi csomagokat az összes budapesti és pest megyei gyermekotthon lakójának, beleértve a nevelőket és a gyerekfelügyelőket is.

Igazi hősök, de alig vesszük észre őket

Nehéz helyzetben vannak a gyermekotthonok, az önkéntesek odaadó munkája is csak ideiglenes megoldást tud jelenteni a munkaerőhiányra. A Kuckó önkéntesei is hetente többször látogatják az otthonokat, hogy segítő kezeket nyújtsanak és próbálják csökkenteni a nevelőkön lévő terhet. „Fontos, hogy érezzék a nevelők a megbecsülést, hiszen ők vannak a gyermekek mellett a nap 24 órájában és kardinális, hogy milyen minőségben” - mondta el Strényi Vera, a Kuckó Önkéntes Program vezetője. Hozzátette, hogy idén először egy nevelői díjátadót is tartottak, hogy kifejezzék a megbecsülésüket irántuk, hiszen nagyon kevés visszajelzést kapnak.

Karácsony a családdal

A gyermekotthonok lakói – akiket korábban kiemeltek a családból vagy nehéz körülmények miatt a szülők döntöttek a gyermekotthonban való elhelyezés mellett – a gyám döntése alapján lehetőséget kapnak, hogy együtt töltsék az ünnepeket. A nehéz anyagi körülmények mellett hatalmas segítséget jelent a családoknak, hogy nem az üres asztal várja őket.

„Nagyon örülünk, hogy karácsonykor sokan nyitottabbak a segítségadásra, jó lenne, ha egész évben megmaradna ez a sok szeretet. Jó érzéssel tölt el, amikor ugyanazokkal a nevekkel találkozom az adományozók listáján minden évben, és tudom, hogy számíthatunk a támogatásukra. Mindamellett jól látszik, hogy a mi támogatóinknak is minden eddiginél nehezebb az idei év, lassan haladunk a 10 millió forintos cél felé, és el tudjuk képzelni, hogy a radikális áremelkedést hogyan élik meg azok, akkig eddig is nagyon szerény körülmények között éltek” -árulta el Strényi Vera.

Street food élmény a gyerekotthonoknak

A Kuckó Önkéntes Program a Food Truck Show-val karöltve idén azon dolgozott, hogy minél több gyerek lakjon jól és ismerkedjen meg a street food ételekkel. Tíz vidéki városban és Budapesten közel 400 állami gondozott gyermeket láttak vendégül a rendezvényeiken. Ezenfelül a Food Truck Show teljes forgalmának 1%-át is felajánlotta a Kuckónak, hogy a karácsonyi asztal is tele legyen finomságokkal ott, ahol egyébként nem lenne erre lehetőség.

„A Kuckó tevekénységének mintegy 80%-a a fővárost érinti, miközben halljuk, látjuk és tapasztaljuk, mekkora szükség lenne hasonló kezdeményezésekre a fővároson kívül is. A vidék felé nyitás azonban csak egy maradt a többi álom mellett egészen a Food Truck Show megkereséséig. Nemcsak élményt kaptak a gyerekek, számos programon is részt vehetettek, mi pedig végre megismerhettük őket és talán elindul valami. Nagyon várjuk a folytatást” - tette hozzá a Kuckó Önkéntes Program vezetője.

Még közel 4 millió forint hiányzik, hogy az összes budapesti és pest megyei otthonban élő gyermek karácsonyát szebbé tegyék, a gyűjtés 2022. december 6-ig tart.

A transzparencia jegyében a csomagolásra és kiszállításra várják az adományozókat is.

Ha segítenél, itt tudod megtenni:

Szintlépés Alapítvány Számlaszám: 11710002-24133290

Közlemény: Kuckó