Továbbra is virágzik a nagytestű halak feketekereskedelme, újabb nagytestű tiszai pontyot sikerült hazajuttatnia eredeti élőhelyére a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állami Halőri Szolgálata (ÁHSZ) és a Közép-Tisza-Vidéki Horgász Egyesületek Szövetség (KTVHESZ) halőreinek.
A Nébih keddi közleménye kiemeli: a halat 300 ezer forintért kínálta feketén eladásra egy tiszanánai horgász, a tetemes vételár helyett azonban százezres nagyságrendű halvédelmi bírságra, valamint a horgászattól való több hónapos eltiltásra számíthat.
A próbavásárlás során a halőrök kiderítették: a horgász elmondása szerint a hal a Tiszából származott, így az - a hal védelméről és a halgazdálkodásról szóló törvény, valamint a KTVHESZ 2022-es horgászrendje alapján - kereskedelmi forgalomba nem hozható. A Nébih ÁHSZ és a KTVHESZ halőrei a pontyot lefoglalták és visszaengedték eredeti élőhelyére.
Azt írták, hogy a sporthorgászat egyre nagyobb teret hódít: a horgásztársadalom jelentős része ma már nem élelmiszerként tekint a halra, hanem pusztán a minél nagyobb zsákmány kifogásában érdekelt. Így országszerte egyre több a sporthorgászatra és horgászversenyekre specializálódott magán horgásztó, amelyek kimondottan a "nagyhal" fogásának élményét garantálják a horgászok számára. A komoly horgászati reklámértékkel bíró nagytestű halak felnevelése azonban több évtizedes munka eredménye, épp ezért nehezen beszerezhetők és piaci értékük - egy 25-30 kilogrammos ponty esetében - meghaladhatja a 600 ezer forintot.
Ezért jelentős a természetes vizekből kifogott nagyhalak feketekereskedelme a magán horgásztavak számára, amely jelenséget a Nébih ÁHSZ többek között a hirdetési felületek, közösségi média felületek folyamatos monitorozásával is igyekszik visszaszorítani.
A természetes vizek halállománya nemzeti kincs, élőhelyük megőrzése és fenntartható hasznosítása közös feladat. Azt kéri a hatóság, hogy aki a horgászattal, halászattal vagy halkereskedelemmel összefüggésben szabálytalanságot tapasztal, jelezze az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.
(MTI)