A saláta szerető közönség álmodta meg az Eisberg új termékét: Az Ország Salátáját. A három héten át tartó szavazáson a jégsaláta, a római saláta, a sárgarépa, a kukorica és az édes frisée győzedelmeskedett. A frissen összeállított gasztro különlegesség már a boltok polcain is megtalálható.
Sikertörténet
Nagy sikert aratott a fogyasztók körében Az Ország Salátája kampány, mely a közösségi médiának köszönhetően több százezer emberhez jutott el. Mi sem példázza ezt jobban, mint az, hogy az Eisberg Hungary Kft. Facebook- és Instagram-felületein több ezren adták le voksukat három héten át azért, hogy megszülethessen az új salátamix. A ropogós összetevőkből készült, egészséges különlegességgel szeptember végétől már bárki találkozhat a legtöbb kis- és nagykereskedelmi lánc polcain. Keressék bátran a magyaros motívumokkal és építészeti remekekkel díszített, exkluzív fóliába bújtatott csemegét!
A magyarok kedvencei
A felhívás remek lehetőséget biztosított arra, hogy kiderüljön, mely alapanyagokat kedvelik leginkább a hazai salátafogyasztók. Spielmann Laura, az Eisberg Hungary Kft. kiemelt ügyfélmenedzsere büszkén mesélt az elmúlt hetekről: „Nagyon vártuk már a pillanatot, hogy először kézbe vehessük Az Ország Salátáját. Az első héten két salátaalapot, a jégsalátát és a római salátát választották ki a fogyasztók. A második körben a ropogós összetevők következtek, ahol a sárgarépa kapta a legtöbb voksot. Az utolsó felvonásban pedig az édes frisée és a kukorica került ki győztesen” – árulta el Laura, aki hozzátette, hogy Az Ország Salátája termék megvásárlásával a magyar munkavállalókat és – amikor csak lehet – a hazai termelőket támogatják.
Mindenre figyelni kellett
A magas minőségi követelmények mellett gondos tervezést igényelt már a „versenyzők” kiválasztása is. A receptúrák kialakításánál nagyon sok tényezőt kell figyelembe venni a legmagasabb szintű minőség elérésének érdekében. Nem mindegy ugyanis, hogy mely összetevőket és milyen arányban tartalmazzák a salátakeverékek. Ezen külön minőségbiztosítási és termékfejlesztési csapat dolgozik az Eisbergnél nap mint nap. Spielmann Laura ezzel kapcsolatban is megosztott velünk néhány kulisszatitkot: „Sajnos, nem minden alapanyagot lehet együtt felhasználni. Valamely salátafélék alacsony oxigénigényűek, mások pedig nem, így bármilyen jó lenne a kettő kombinációja, sajnos nem tudjuk megoldani, hogy egy fólia alá kerüljenek. Jó hír viszont, hogy otthon bárki, bármilyen kedvenc hozzávalóval még tovább színesítheti Az Ország Salátája ízvilágát. Jó étvágyat kívánunk hozzá!”