Huszonnégy pincészet részvételével készült el a régió első közösségi bormárkája, a BalatonBor második évjárata; az egységes megjelenésű palackokba a termelők 2016-os olaszrizlingje kerül.

 Laposa Bence borász, a régió vezető pincészeteit és éttermeit tömörítő Balatoni Kör elnöke közölte: az összefogásban részt vevő szakmai szervezetek komoly minőségbiztosítást jelentenek, ugyanakkor az edukációra is figyelmet fordítanak.

A jelentkező pincészetek tételeit szakmai zsűri bírálta el, így kerülhetett idén 24 termelő reduktív olaszrizlingje a BalatonBor palackjaiba - számolt be.
Gyukli Krisztián, a Rizling Generáció borszakmai összefogás elnöke hozzátette: a BalatonBor igazi "fair trade" termék, hiszen a készítéséhez használt szőlő felvásárlására 130 ft/kg minimálárat határoztak meg, segítve a régió szőlőtermelőit is.
    Keddtől indul a BalatonBor második évjáratának értékesítése - jelentette be.
    Az április 22-23-i hétvégén, majd a következő szombaton és vasárnap is a Nyitott borok és nyitott pincészetek hétvégéjét tartják meg több mint 30 pincészet és étterem részvételével, majd május 13-án a balatonfüredi Rizling Tavasz elnevezésű rendezvényen mind a 24 idei BalatonBort meg lehet kóstolni.
A 2016-os évjáratból a tavalyi mennyiség közel duplája, több mint 60 ezer palack készült.

 

(MTI)