A termelődő hulladék 98 százalékát újrahasznosította, energiaszükségletének 22 százalékát megújuló forrásból biztosította, fajlagos vízfelhasználását 2008 óta 13,8 százalékkal csökkentette a HEINEKEN Hungária Zrt.
Ez csak néhány eredmény, amely a társaság 2010-ben indított „Csapoljunk jobb világot!” 10 éves fenntarthatósági programjának köszönhető. A további eredményeket tartalmazó idei fenntarthatósági jelentését a HEINEKEN rendhagyó módon palackpostába rejtve hozta nyilvánosságra.
A helyi közösségek támogatása, a vízbázisok védelme, a széndioxid kibocsátás csökkentése, a fenntartható beszerzés, a munkahelyi egészség és biztonság, valamint a felelős alkoholfogyasztás. Ezek a fő területei a HEINEKEN Hungária Zrt. fenntarthatósági stratégiájának. A 2010-ben indított, „Csapoljunk jobb világot!” elnevezésű program az alapanyagtól a fogyasztóig a társaság teljes tevékenységi körét átfogja. Az idei fenntarthatósági jelentésének eredményeit a HEINEKEN palackposta formájában hozta nyilvánosságra.
A HEINEKEN már a sörgyártás alapanyagainak beszerzésekor is a fenntarthatóságra törekszik. Amit csak lehet, a helyi beszállítóktól vásárol, hogy ezzel is támogassa a helyi közösségeket és az ország gazdaságát. E törekvést tükrözi, hogy az egyik legfontosabb márkája a Soproni sör 2016 óta 100 százalékban magyar árpából készül.
A társaság két magyar telephelyén 500 embernek ad munkát.
A fenntarthatóság a sörfőzés során is kiemelkedően fontos. A környezetkímélő technológiák alkalmazásának köszönhetően a HEINEKEN 2008 óta 13,8 százalékkal csökkentette fajlagos vízfelhasználását, vállalati szinten 39 százalékkal mérsékelte CO2 kibocsátását, áramszükségletének 22, hőenergiaszükségletének pedig 32,6 százalékát megújuló energiaforrásokból fedezi. A keletkezett összes hulladék 98 százalékát újrahasznosítja. Termékeik kiszállítása során Magyarországon 9,6 százalékkal mérsékelte CO2 kibocsátását. 1 hektoliter értékesített sörre mindössze 1,94 kilogramm CO2 kibocsátás jut, ami a 6. legjobb eredmény a világon.
A HEINEKEN termékei értékesítése során is fenntartható módon jár el. Kizárólag a környezetvédelmi előírásoknak megfelelő zöld hűtőket vásárol, 2016-ban például 926 darabot, amelyek 45 százalékkal kevesebb energiát fogyasztottak. A fogyasztók figyelmét valamennyi kampányban felhívják a felelős alkoholfogyasztás fontosságára: 2016-ban 330 millió dobozon és palackon szerepelt a „Fogyaszd felelősséggel!” logó. A vállalat emellett évente fogyasztói kampányt indít a mértékletes alkoholfogyasztás népszerűsítésére.














