Nem csak a csomagolás és a logó válik lazábbá és dinamikusabbá, hanem a megszokott karamell íz mellett két új változat is érkezik a boltokba. A kókuszos ízesítésű kakaós, a ribizlis pedig joghurtos borítást kap.
Egészen formabontó dizájnnal és ízekkel érkezik a megújult GURU az egyik kedvenc márkánktól, a Pöttyöstől. A kedvelt karamell ízű mellett most két újabbal bővül a paletta, a kókuszossal és a ribizlissel. Már az első falat GURU igazi ízbomba: a bevonat roppanása; a krémes túró, valamint a lágy töltelék találkozása az első pillanatban utolérhetetlen ízélményt ad. Egyből hat ránk és megmutatja, amit várhatunk tőle. Ezt a hangulatot átadva a megújult termékekhez három új szlogen is érkezik: „Belekóstolsz. Odatesz.”; „Belekóstolsz. Megérkezel.”; „Belekóstolsz. Jön a jó rész.”.
„Egy olyan terméket szerettünk volna megalkotni, ami már az első harapásnál azt nyújtja, amit várunk tőle. Azt hiszem, ezt sikerült is elérni. Azt szeretnénk, ha a fiatalok is rákapnának arra az élményre, amit a különböző textúrájú összetevőknek köszönhetően egy GURU adhat. Elsősorban az ő kedvükért változtattuk meg a korábbi dizájnt és nyúltunk az olyan klasszikus street art irányzathoz, mint a graffiti” – mondta Szabó Andrea, a Pöttyös senior márkamenedzsere.
A háromféle GURU-t a mátészalkai gyárban, a „Pöttyös hazájában” fejlesztették ki.