Közzétette 2018 legetikusabb vállalatainak listáját az etikus üzleti viselkedés alapelveinek meghatározásában és fejlesztésében világelső Ethisphere Institute.

Az egészség- és szépségipari kategóriában idén csupán három cég szerezte meg az elismerést, közülük az egyik a L’Oréal. Ezt a kitüntetést immáron kilencedik alkalommal kapta meg a vállalat.  

 Az Ethisphere Institute kvantitatív módszerekkel méri a vállalatok teljesítményét elfogulatlanul, következetesen és egységesített módon. Öt fő kategóriában pontoznak: etikai és megfelelési program (35%), vállalati állampolgárság és felelősség (20%), etikai kultúra (20%), kormányzás (15%), illetve vezetés, innováció és hírnév (10%). 2018-ban 24 országból és 57 iparágból összesen 135 céget díjaztak. A felmérésből kiderült, hogy a nyertesek kiemelt figyelmet fordítottak a vállalati kultúra megismerésére és javítására, a hiteles vezetőség felállítására, valamint egy átlátható rendszer és befogadó hozzáállás kialakítására.

Az intézet kutatásaiból azt is megtudhattuk, hogy a feddhetetlen működés a pénzügyi teljesítményre is hatással van. A világ legetikusabb vállalatainak indexe öt év alatt 10,72%-al, három év alatt 4,88%-al haladta meg az amerikai nagytőke indexét.

A kitüntetéssel kapcsolatban a L’Oréal elnök-vezérigazgatója, Jean-Paul Agon is elismerően nyilatkozott:

“Egy vállalat értékét nem csupán a gazdasági teljesítmény határozza meg. A L'Oréal mindig is arra törekedett, hogy erkölcsös és felelősségteljes vállalat legyen, ezért az etikus működést a stratégiánk és a napi feladatok mozgatórugójává tettük. Az Ethisphere ezt a hozzáállást díjazta. Ez az elismerés mindannyiunkat büszkeséggel tölt el.”

 Timothy Erblich, az Ethisphere Institute vezérigazgatója pedig külön gratulált az elismeréshez:

“Míg 2017-ben a világban folyó vita alapjaiban megváltozott, egy erősebb hang is feltűnt. Jelenleg az egységes szabályozással működő globális vállalatok jelentik az életminőség javításának legfontosabb erőforrását. Ebben az évben megfigyelhettük, ahogy ezek a vállalatok egyre inkább megtalálják a saját hangjukat. Különös tekintettel a Világ Legetikusabb Vállalataira, amelyek továbbra is példaértékű vezetésről tesznek tanúbizonyságot. Mindenkinek gratulálok a L’Oréal csapatában, hiszen kilencedik alkalommal kerültek a Világ Legetikusabb Vállalatai közé. Ez egy nagyszerű teljesítmény.”