Fejlesztések, prémiumizáció, növekvő forgalom jellemzi a macska- és kutyaeledelek piacát. Jelenleg még nem lehet megmondani, hogy a koronavírus-járvány (Covid-19) okozta válság hosszabb távon milyen hatással lesz az iparágra, azonban várható, hogy a minőségi termékek kedveltsége mellett az árérzékenység is erősödik.

Fejlesztések a nagyoknak és a kicsiknek
A koronavírus-válság az állateledelek piacára is kihatott, noha a járvány ideje alatt a gazdik behatárolt időszakban tudnak vásárolni kedvenceiknek, az állateledelek értékesítése továbbra is erős maradt. Szitai Ádám, a Partner in Pet Food Hungária Kft. értékesítési igazgatója elmondta, hogy a PPF felelősségteljes közép-európai vállalatként igyekszik segíteni a vásárlóknak és az állatvédőknek ezekben a nehezebb napokban is, például a PreVital fő márkatermékükkel óriáskampányt indítottak a Noé Állatotthonnal közösen. A CSR-kampány alapja, hogy minden, májusban megvásárolt PreVital macskaeledel árából 1 forintot az állatmenhelynek adományoz a gyártó. Emellett a gyártó a MAC Újbuda jégkorongcsapat játékosainak támogatásával mindenkit arra buzdít, hogy adója 1%-át is a Noénak ajánlja fel.
A humán élelmiszerekhez hasonlóan az elmúlt néhány évben a kényelmi funkció kategóriák erősödtek, például az azonnal adható egyadagos kiszerelések mind a macska-, mind a kutyae­ledeleknél nagy forgalmat érnek el. „A járvány ­ideje alatt a kezdeti nagy rohamszerű bevásárlások és tartalékolások után, csökkent ennek a kategóriának a forgalma, amit mások mellett a vásárlási szokások, valamint az otthonlét okozta etetési változások – pl. otthon főzött élelem, illetve megmaradt étel­felesleg – generálnak” – fogalmazott Szitai Ádám, meg­jegyezve, hogy a minőségi állateledel főként abban különbözik az ­otthon főzött ételtől, hogy az előbbi teljes tápértékű élelem, ami azt jelenti, hogy önmagában elegendő az állatnak.
Mint mondta, a gazdik elsősorban a minőséget, magas hústartalmat és a megbízhatóságot keresik az egyadagos és az alutálkás termékek kategóriában kínált állateledelek választásakor. Bár az alutálkás kategória még felfutóban van, együtt a két kategória kétszámjegyű növekedést mutat, ami kimagaslik a hagyományos kategóriákkal szemben. A kereskedelmi igazgató megjegyezte, hogy a kutyák esetében erősebb prémiumizáció figyelhető meg.
„A magyar állateledel-piac erősen árérzékeny piac, mindeközben érzékelhető trend, hogy ami a humánélelmiszer-iparban megjelenik, az az állateledelpiacon is keresett lesz. Így például ma egyre nagyobb a vegán, bio, paleo, gabonamentes, mesterséges színezékmentes stb. macska- és kutyaeledelek kínálata, de kapható már immunerősítőt tartalmazó készítmény.
A PPF fejlesztései között nagy lépés volt, amikor 2019-ben bevezette a junior PreVital termékeket, melyek teljes értékű állateledelek – báránnyal és pulykával lazaccal és pisztránggal szószban – kölyökmacskák számára.
„A junior termékek iránti kereslet minden előzetes elvárásnak meg­felel, nemcsak a partnereink, de a vásárlók és reméljük, a cicák is elégedettek velük” – jegyezte meg Szitai Ádám, ­megemlítve, hogy a cég sikeres megjelenései közé tartozik az alutálkás termékek piaci elfogadottsága is.

Több mint egy eledel
A kutya- és macskaeledel-piac is dupla számjeggyel tudott növekedni. 2020 első három hónapjában a legdinamikusabban fejlődő kategóriák a nedves és száraz kutyaeledelek, ­illetve a nedves macskaeledelek voltak. A legerősebb hónap március volt, ekkor több mint 30%-kal tudott növekedni a teljes piac a Nielsen riport alapján. Ebben a hónapban a kutya száraz és konzerves eledelek voltak a legdinamikusabbak. A kiszerelések között a nagykiszerelések irányába tolódott a folyamat, mely jól mutatja, hogy a vásárlók nem csak maguknak, de a kedvenceiknek is nagyobb mennyiségű eledellel készültek a vészhelyzetre.
„Úgy látjuk, hogy rengeteg impulzus éri most a vásárlókat. Több bolti aktivitásunkat az év második felére halasztottuk, így is szeretnénk kivenni a részünket abban, hogy lassítsuk a vírus terjedését” – fűzte hozzá Nagy Dániel, a Mars Magyarország Értékesítő Bt. marketingszakértője. Mint megtudtuk, a cég vezetésében következetesen tükröződik az az álláspont, hogy a munkatársak biztonsága és egészsége a legfontosabb, így segítve a vírus terjedésének megelőzését. Ez többek között az utazási szabályozásban, a meeting­struktúrában, a munkavégzésben és munkaszervezésben is megjelent.
„A Pedigree Facebook oldalán pedig posztokkal segítjük a kutyatartókat, hogyan tudnak minőségi időt eltölteni a kedvenceikkel, illetve közzétettünk egy tájékoztatót, hogy a házi­állatokra milyen hatással lehet a Covid-19” – egészítette ki.
A tapasztalat azt mutatja, hogy az egészséges táplálás iránti igény egyre fontosabb a vásárlóknak. „Jól mutatja az is, hogy a Perfect Fit száraz macskaeledelek teljesítménye a tejes állat­eledel növekedése fölött tudott teljesíteni az elmúlt egy évben. A legtöbb Perfect Fit szárazeledel fogyasztása javítja a macskák emésztését” – mondta Nagy Dániel.
A fejlesztési és a gyártási eljárás során a vállalat külön figyel az ízekre, a textúrára, azt vizsgálva, hogy a legjobb kulináris élményeket nyújthassa a macskák számára. Mint megtudtuk, a fogyasztók mellett a vásárlók és a Mars számára egyre fontosabb fenntarthatósági szempontokat is figyelembe vesz a cég. A marketing­szakértő megemlítette, hogy a Sheba Perfect Portion például már újrahasznosítható csomagolásban fog érkezni. „Ez is része a globális vállalásunknak, miszerint 2025-ig minden műanyag felhasználásunk 100%-ban újrahasználható, újrahasznosítható vagy komposztálható lesz” – ismertette.
A macska jutalomfalatok is dina­mikus fejlődést mutatnak. Nagy Dániel úgy véli, hogy annak ellenére, hogy a bázisuk még kicsi, a trendek alapján van potenciál a technológiában. A Mars jelenleg a Dreamies jutalom­falatok disztribúciójának fejlődésére koncentrál.
„A termékfejlesztésekben a Sheba az elsődleges márka a prémiumizáció fényében. Az idei innovációnk a Sheba Perfect Portion lesz. A termék fő előnye, hogy a macskák étkezési szokásainak megfelelően tökéletes adagolást biztosíthatunk. A Whiskas márkánk esetében azt vizsgáltuk, hogy a vásárlók trendjében mutatkozó nagyobb kiszerelések irányába ­való elmozdulást hogyan tudjuk kiaknázni, ezért egy ­XXL-es ­kiszerelés bevezetését tervezzük 2020 második felében.
„A kutyáknak szánt eledeleket tekintve a jutalomfalatok és az egyadagos nedves eledelek tudnak a leginkább ­fejlődni. A következő 3 évben is ezektől a kategóriáktól várjuk a legnagyobb növekedést. Az egyadagos eledelek estén a 4 és 12 darabos kiszerelések járulnak leginkább hozzá a növekedéshez” – ismertette Nagy Dániel.
A szárazeledel terén a 2019-ben bevezetett Nutro márkával a szuperprémium szegmensre koncentrál a Mars. Ezek a termékek azonban kizárólag a speciális állateledel csatornában érhetők el. A nedves eledelek terén pedig a kiszerelések közötti termékválaszték optimalizálásával reagálnak a fogyasztói trendekre.
„Azonban nem csak az új termékek bevezetésére koncentrálunk, hiszen rendkívül széles a portfóliónk. Sokkal inkább fókuszálunk a vásárlók edukációjára, és arra, hogy könnyebben megtalálják a kedvencük számára legmegfelelőbb termékeket” – jegyezte meg a marketingszakértő, hozzáfűzve, hogy ezen kívül a Pedigree márkával ablakos csomagolást vezettek be, így a vásárló látja, hogyan is néz ki az a termék, amit megvásárol.

 

Minőségi falatok a kedvenceknek
A Nestlé Hungária Kft. részéről Hámori-Kamocsár Klaudia, Tuyaerts Anna, Albert Szilvia és Füri Orsolya szerint a Covid-19 következtében kialakult veszélyhelyzet a teljes kiskereskedelmi forgalomra jelentős hatást gyakorolt, a készletek felhalmozása alól az állateledel sem volt kivétel. „Márciusban a Nielsen által mért csatornákban mind értékben, mind ­pedig volumenben 30% feletti növekedést tapasztaltunk, ezzel rekord 7 milliárd forintos forgalmat ért el a teljes állateledel piac. A vásárlási láz az összes termékkategóriát érintette” – közölték.
„Megfigyelhető trend, hogy ahogy az élelmiszerek piacán is a kisebb, kényelmi kiszerelések felé mozdul el a piac, úgy állateledel­vásárlás során is a kényelmi megoldásokat preferálják a fogyasztók” – egészítették ki, megemlítve: – A konzerveket egyadagos kiszerelésekre cserélik, hiszen ezek a termékek praktikusabbak tárolás és adagolás szempontjából, vala­mint a macskáknak is kedvez a változatos ízkínálat, és a mindig friss eledel miatt.”
Mindezek miatt a fokozatos prémiumizáció, a minőségi, magasabb árú termékek térnyerése jellemző a nedves macskaeledelek piacára. Ezt bizonyítja, hogy a prémium és szuperprémium termékek aránya közel felét teszi ki a kate­góriának, illetve ezek a szegmensek tudnak a legdinamikusabban növekedni.
„Az idei innovációk tekintetében a köztudottan válogatós macskák igényeinek kielégítésére törekszünk, így az újdonságoknál az egyedi textúrákra és ellenállhatatlan ízletességre helyeztük a hangsúlyt” – említették. Mint megtudtuk, idén új termékcsaláddal bővült a FELIX® nedves macskaeledel portfólió. A Tasty Shreds névre hallgató innováció egyedi főzési technológiával készült puha, tépett falatokat tartalmaz, melyet a hozzáadott ízletes szósz tesz még ellenállhatatlanabbá. „Az igazi ínyenceknek a GOURMET® Gold Melting Heart pástétomot ajánljuk. A habkönnyű pástétom szívében ízletes szószt rejt, ami még különlegesebb élményt ad az étkezésnek. Szuperprémium macskaeledel márkánk a Purina ONE® 2019-ben vezette be egyadagos nedves macskaeledeleit, amely tápokban egyesül a minőségi tápanyag és a nagyszerű ízvilág” – ismertették.
Az elmúlt évek dinamikus növekedése, a fogyasztók tudatosságának mélyülése magával hozta a kutyaeledel piacon is a prémiumizáció megjelenését, annak a fogyasztói rétegnek a bővülését, amely számára a minőség, az egyedi igények kielégítése a legfontosabb.
„A szárazeledel piacon évek óta piacvezető a PURINA®, mint márkázott gyártó, illetve az évtizedes múlttal és nagy márkaismertséggel rendelkező DARLING® márkánkkal pedig a piacvezető gyártói márka címet tudhatjuk magunkénak. Ehhez leginkább a hipermarket és diszkont csatornában értékesített nagy kiszerelésű termékeink járulnak hozzá” – ismertették, hozzátéve, hogy az egyadagos nedves, azaz az alutasakos kutyaeledelek piacán nagy sikereket értek el a FRISKIES® márka multipackos (4x100 g-os és 12x100 g-os) kiszerelései.
A magyar piacon megfigyelhető egy trend, hogy a kutyatulajdonosok az esetlegesen jelentkező allergiás tünetektől tartva óvakodnak a csirkével készült tápoktól. Ez, az egyébként tudományos megerősítést nem nyert félelem jelentkezik abban, hogy szívesen választják az egyéb állati eredetű fehérjeforrásokkal készült eledeleket, mint a lazacos, marhás vagy bárányos variációk.
A Nielsen adatai alapján elmondható, hogy az állateledel piac egyik legdinamikusabban növekvő szegmense a kiegészítő állateledelnek minősülő jutalomfalatok, azon belül is a kutyák számára készített termékek térhódítása szembetűnő. A szakemberek szerint a gazdik egyre tudatosabb termékválasztása a jutalomfalatok vásárlása során is megjelenik, előtérbe kerülnek a természetes alapanyagokat, minőségi összetevőket tartalmazó ­snackek, melyek akár kedvencünk egészségének megőrzéséhez is hozzá­járulhatnak.
„A PURINA® egyik legfontosabb törekvése, hogy minőségi és egészséges táplálást biztosítson a kisállatok számára, így a 2019-es év legmeghatározóbb innovációjaként bevezettük a DENTALIFE™ fogápoló jutalomfalatot kutyák számára” – tudtuk meg. Az ízanyagoktól mentes színezéket sem tartalmazó termék textúrája porózus és rugalmas, ennek köszönhetően alapos, mechanikai fogtisztítást tesz lehetővé egészen az íny vonaláig.
Idén pedig a naturális trendet követve új termékcsaláddal bővült az AdVENTuROS™ márka, mely termékek magas fehérjetartalommal és olyan minőségi „superfood” össze­tevőkkel készülnek, mint a tőzegáfonya.

Több száz tonna állateledel négylábú kedvenceinknek

A kutyák és macskák eledelére fordított összeg értékben a 72 és fél milliárd forintot is meghaladta 2019. március és idén február között. Ez azt jelenti, hogy ezekre a kategóriákra csaknem 11%-kal többet hagytak ott a boltokban a magyarok az ezt megelőző, azonos időszakhoz viszonyítva, derül ki a Nielsen kiskereskedelmi indexéből. Mennyiséget tekintve a közel 5%-os növekedés nyomán összesen több mint 172 ezer tonna állateleséget vásároltunk a vizsgált két kategóriából. A csatornákat tekintve pedig leginkább a 400 m2-nél nagyobb üzletekre koncentrálódik a forgalmuk.

Vezetnek a marhahúsos kutyaeledelek
A kutyák táplálására a vizsgált időszakban 41 milliárd forintot költöttek a gazdik a kiskereskedelemben, ami az előző év azonos periódusához képest közel 11%-os emelkedés. A volumenbeli eladást vizsgálva azt láthatjuk, hogy több mint 124 ezer tonna kutyaeledel került a négylábúak tálkájába, ez 4%-os növekedés a 2018. március – 2019. februári periódushoz viszonyítva.
Kiszerelés szerinti bontásban az 1201–3000 g-os termékek vezetik a listát, az értékbeli eladások csaknem kétötödét ezek adják. A kategória forintban mért piacának egyötödét teszik ki az ennél nagyobb, 3–10 kg-os kutyaeleségek. A legkisebb, maximum 200 g-os kutyatápok értékbeli eladásában láthattuk a legmagasabb mértékű növekedést, több mint 20%-kal emelkedett az ilyen termékekből származó bevétel. Ezzel közel 12%-ot hasítanak ki az érték­beli forgalomból, éppen annyit, mint a 201–400 g-os termékek.
Csomagolások tekintetében a zacskós termékek járnak az élen, 11%-os értékbeli növekedésükkel a kategória bevételének csaknem fele, 47%-a ezek eladásából származik. Számottevőbb piaci részesedése van még a fémdobozos kutyaeledeleknek, a vizsgált időszakban az értékbeli eladás egyharmadát tették ki.
A gyártói és kereskedelmi márkák súlyát tekintve a kereskedők sajátmárkás kutyaeledeleit jobban keresik a vásárlók: a kutyaeleségre fordított összeg közel háromötödét ezekre költöttük el. Mennyiségben ennél nagyobb, kétharmados részt hasítanak ki a piacból. Az előző időszakkal összevetett növekedés mértéke a gyártói márkáknál nagyobb, értékben közel 14, volumenben pedig 12%-os.
A kategóriában jellemzően a 400 m2-nél nagyobb alapterületű üzletekre koncentrálódik az eladás. A 401–2500 m2-es kiskereskedelmi egységekben realizálódik a bevétel fele. Emellett a forgalomnövekedés mértéke is itt a legmagasabb: a két időszakot összehasonlítva értékben 17, mennyiségben 11%-ot tudott nőni a csatorna a Nielsen kiskereskedelmi indexe szerint. Mintegy 28%-ot hasítanak ki az értékbeli forgalomból az ennél nagyobb, 2500+ négyzetméteres boltok, ami másfél százalékpontos csökkenést jelent a csatorna súlyát tekintve. Az 51–200 m2-es üzletek forintban mért eladása 5%-kal gyarapodott, volument tekintve azonban ugyanekkora mértékben csökkent a forgalma. A kategória bevételéből kihasított része 13%-os.
A nedves kutyaeleségekből származik a forintban mért eladások több mint fele. A száraz kutyatápok pedig a kategória piacának mintegy 36%-át teszik ki értékben. Dinamikus növekedést figyelhetünk meg a jutalomfalatok esetében, az előző időszakhoz képest értékben 25, mennyiségben pedig 21%-kal emelkedett az eladásuk.
Ízeket tekintve a marha ízű eledelek viszik a pálmát, a kategória értékben mért forgalmának több mint egynegyedét teszik ki. Ezt a baromfi követi, mintegy egyötödös piacrésszel.

Macskaeledel: Kétszámjegyű a növekedés
A macskaeledelek piaca szintén dinamikusan növekedik: tavaly március és 2020 februárja között értékben 11%-kal nőtt a forgalom az előző év azonos időszakával összevetve, ezzel a bevétel meghaladja a 31 milliárd forintot. Mennyiségben egy év alatt több mint 48 ezer tonna fogyott a kategóriából, ami 6%-os emelkedés a megelőző 12 hónapos periódushoz képest.
A Nielsen kiskereskedelmi indexe szerint kiszerelésben a 401-3000 g-os termékek viszik a prímet: az értékbeli eladások háromötöde ilyen. Ha a megelőző 12 hónap eladásával összehasonlítjuk, ennél a szegmensnél az értékbeli forgalomnövekedés 12, míg a mennyiségi emelkedés 7%-os. A 201–400 g-os eleségek további több mint egyötödöt hasítanak ki a kategória piacából. A harmadik helyen a legkisebb kiszerelésű, 100 grammnál kisebb macskaeleségek állnak 18%-os piacrésszel.
A különböző csomagolások között a megelőző, azonos időszakhoz hasonlóan oszlik meg a piac. A kis zacskós termékek a legkeresettebbek, a kategória értékbeli forgalmának 38%-a az ilyen termékek értékesítéséből származik. A fémdobozos macskaeledelek adják az értékben mért eladások 27%-át. Ettől 3 százalékponttal elmaradva a harmadik helyen állnak a zacskós termékek.
A kutyaeledelekkel összevetve a macskaeleségek kategóriájában valamivel másképpen alakul a piac megoszlása a gyártói és kereskedelmi márkák között. Értékbeli eladást tekintve ugyanis a gyártói márkák felé billen a mérleg, részesedésük 54%-os. Ha a mennyiség szerinti eladást vizsgáljuk, a ­kereskedelmi márkák kerülnek ki győztesen: a megvásárolt termékek 62%-a ilyen. Ha az előző március-februári időszakhoz viszonyított változást szemléljük, a gyártói márkáknál 8%-os, a sajátmárkáknál pedig mintegy 15%-os növekedést láthatunk értékben.
Doromboló kedvenceinknek is jellemzően a 400 m2-nél nagyobb alapterületű üzletekből szerezzük be a táplálékot. A 401–2500 m2-es boltokban realizálódik az értékbeli eladások 44 ­százaléka. Itt láthatjuk a legdinamikusabb növekedést a 2018. március–2019. februári időszakhoz képest: értékben közel 19%-kal gyarapodott a csatorna macskaeledel-forgalma, a kategória volumenbeli értékesítését tekintve pedig ez az egyetlen növekedő csatorna, 14%-kal emelkedett a mennyiségi eladás. A legnagyobb, több mint 2500 m2-es egységek értékben a piac több mint negyedét viszik. Az 51–200 m2-es csatorna áll a dobogó harmadik fokán a maga egyötödös piacrészével.
A nedves macskaeledel figyelemreméltó részt hasít ki a kategória értékbeli forgalmából, a piac csaknem háromnegyedét teszi ki, a száraztáp pedig 23%-os piacrészt jelent értékben. A macskáknak szánt jutalomfalatok esetében, csakúgy, mint a kutyáknál, kétszámjegyű értékbeli növekedést regisztrált a Nielsen kiskereskedelmi indexe.

 

(TERMÉKMIX magazin – 2020. májusi szám)