Az F&F Kft. hazai és nemzetközi viszonylatban is olyan ütemben bővül, hogy mindössze pár év alatt többszörösére nőtt a forgalma. Idén fontos innovációk történtek a kézműves nyalókákat készítő cégnél.
A kiváló minőségű, kézműves, prémium édességeket gyártó F&F Kft. ügyvezető igazgatója, Foltin András és kereskedelmi igazgatója, Régi Tamás lapunknak elmondta, hogy cégük az elmúlt egy évben jelentősen növelte és fejlesztette portfólióját. Az indulást követő első évben, éppen a Covid kezdetekor, 2020-ban még 150 millió forintos forgalmat értek el, idén már ennek többszöröse várható. Jelen vannak 15 európai országban, többek között Németországban, Norvégiában, Horvátországban, Portugáliában, és stratégiai partnerei a párizsi Disneylandnek.
„Az utóbbi egy évben két új piacon, a bolgár és lengyel piacon is megjelentünk.
Jelenlegi számításaink szerint 850 millió forintos forgalmat várunk idén. Ezen kívül megvásároltunk egy cukorkagyártó üzemet, ami szintén fontos mérföldkő a cég életében. Nemcsak nyalókákat tudunk már gyártani, hanem keménycukor és drazsé, puha karamella is megtalálható a portfóliónkban gyümölcsös, savanykás és édes ízekben” – sorolta Foltin András.
Ez azért is fontos, mert a nyalóka is keménycukorból készül, ezért a nyalókát és a cukorkát készítő két gyár nagyon jól kiegészíti egymást. Az új üzemnek köszönhetően pedig még több minőségi terméket tudnak gyártani.
Bővebb portfólió, újabb formák
Év elején további jelentős előrelépés történt a vállalatnál.
„Többféle licensz-t vásároltunk a Universal Studiostól, népszerű filmek és mesék – például a Minions (magyarul Minyonok) vagy a Jurassic Park – közismert figuráinak licenszét. Ezzel kezdtük a termékfejlesztést idén” – mesélte Régi Tamás.
A Minions-termékeket vezették be elsőként, hiszen ezek a legszélesebb körben ismert figurák, minden korosztályban. Ezeket nemcsak nyalókához, hanem a keménycukrok és a zselés termékek csomagolásához, megjelenítéséhez is felhasználják. Már most, pár hónappal a bevezetést követően nagyon népszerű a Minions-termékcsaládjuk, de a 30 grammos nyalóka variációk is rendkívül kedveltek, amelyekben egy kínálón belül három típusú nyalóka van. A tradicionális szegmensben a 80 grammos dinnyenyalóka a legkelendőbb, a kislányok pedig gyakran választják az Unikornis mintájú nyalókát, míg a fiúk a T-Rexest szeretik nagyon.
Itt még nincs vége az újításoknak. Az F&F másik újdonsága a sétapálca alakú nyalóka, amely kuriózumnak számít az édességek között.
„Korábban inkább az Európai Unión kívülről érkeztek az ilyen típusú termékek. Mi viszont vásároltunk egy olyan gyártósort, amivel már sétapálca formájú nyalókát is tudunk készíteni, méghozzá prémium minőségben” – hívta fel a figyelmet a kereskedelmi igazgató.

Cukormentes, mégis attraktív termékek
A viszonteladói webshopjukban, a The Lollipop Manufactury oldalon megtalálható impulzív nyalókák két nagy csoportba sorolhatók: csíkos és préselt nyalókák csoportjába. A márka egyediségét már külsejében is megmutató, csíkos nyalókák feltűnő, élénk színűek, és egytől-egyig kézzel pálcázzák őket. A préselt nyalókákat pedig különböző formákra tudják préselni, például focilabda vagy karácsonyfa alakúra, és a mintákat jellemzően kézzel festik rájuk. Számos ízváltozatban kaphatóak, kezdve a népszerű és kevésbé elterjedt gyümölcsös ízektől, például citromos, epres vagy kékszőlő ízesítésű, illetve a ritkaságnak számító mézeskalács vagy tutti-frutti ízekig.
Egyedülálló termékeik olyan attraktívak, hogy gyermek és felnőtt érdeklődését egyaránt felkeltik.
„A mi édességeink dizájn-, impulzus termékek, amiben nagyon fontos a megjelenés, az újdonság. Ez annak is köszönhető, hogy fiatal, fejlődő cég vagyunk, folyamatosan törekszünk az innovációra, mindig valamilyen új ötlettel állunk elő ízekben, formákban, logókban” – fejtette ki az ügyvezető igazgató.
Az újítás abban is megmutatkozik, hogy minden termékük elérhető cukros és cukormentes változatban, sőt, még 100%-ban lebomló változatban is. Ráadásul csak természetes színezéket tartalmaznak, és a cukor helyett izomaltot tartalmazó csemegék nem okoznak fogszuvasodást. A cukormentes nyalókáknak sincsen mellékízük, nem hiányolják belőlük a gyerekek a cukrot, az édes ízt.
„A színek azonban olyan intenzívek, hogy ha egy kisgyerek meglátja, akkor általában felcsillan a szeme. A szülő pedig sokkal nyugodtabb szívvel tudja megvenni a cukormentes terméket” – jegyezte meg a kereskedelmi igazgató.
Szükség is van arra, hogy ilyen irányban fejlesszék portfóliójukat, mivel tapasztalataik alapján évről-évre növekvő tendenciát mutat az igény a cukormentes, egészségesebb édességekre. A cég gyors növekedése pedig azt mutatja, hogy mind külföldön, mind Magyarországon folyamatosan erősödik a prémium minőségre a kereslet.
|
Elismerik a munkájukat Az elismerések sora a Cápák között című műsor legelső adásában kezdődött, amelyben ötből három befektetőt is megnyertek maguknak. 2021-ben további elismerésben volt részük, mikor is a cukormentes, C-vitaminos nyalókájuk elnyerte a Magyar Édességgyártók Szövetsége által meghirdetett éves |
Reklámajándék, akár kis mennyiségben
Régi Tamás hangsúlyozta, hogy az az egyik versenyelőnyük, hogy nagyon flexibilisen működik a gyártásuk, és kisebb mennyiségben, 500-1000 darabos készletben is tudnak egyedi megjelenésű és színű nyalókát készíteni az ügyfelek részére. A nyalókák felszínét logóval is el tudják látni. Ebből van olyan változat, amelyiknél a logó a nyelven marad, így akár kampányokhoz, reklámtárgyként is felhasználhatóak.
„Különleges szuvenírnek számít, a cégek is kedvelik, hiszen nem egy megszokott reklámajándék. A nyelvhez tapadó logó miatt Instagram-kampányban, vagy képi kreatív kampányban nagyon jó céges megjelenítési eszköz lehet” – állapította meg Régi Tamás.
Tradicionális édességek modern köntösben
Az ügyvezető igazgató elmondta, úgy gondolják, egy kézműves termék azért lesz prémium minőségű, mert a kézzel készült gyártás során minden munkafolyamatban minőségi ellenőrzésen esik át.
„A legmagasabb minőségügyi elvárásoknak is megfelelünk. A párizsi Disneyland nagyon magas színvonalat követel meg partnereitől, ezt kevesen tudják teljesíteni. Emellett a nemzetközi élelmiszerbiztonsági IFS tanúsítvánnyal is rendelkezünk, amelyet minden évben ellenőriznek, feltérképezve a munkafolyamatokat. Ezek a garanciák arra, hogy kiváló minőségűek a termékeink” – közölte Foltin András.
A rendkívül változatos ízű és formátumú portfólióban szeretnék megtartani a tradicionális, retró édességek minőségét, állagát, de a megszokott ízeket modern, új kombinációkkal egészítik ki.
„A mesefilmekben a Minionok nagyon szeretik a banánt, ezért készítettünk banán és kóla ízű drazsét is, amely tematikában is kapcsolódik az adott karakterekhez. A gyerekek elsőként a csomagolást szúrják ki, de a banános drazsé nagyon ritka a piacon. Ebben is igyekszünk újítók lenni” – mondta Régi Tamás.
Prémium minőség
Az F&F-nél kifogyhatatlanok az ötletekből, a közeljövőre nézve is számos innovációt terveznek, például a csomagolóanyagokat szeretnék megújítani, hogy minden elvárásnak megfeleljenek a nemzetközi piacokon.
Emellett nagy potenciált látnak az ismert film- és mesehősök megjelenítésében. Eddig 7-8 karakter licenszét vásárolták meg, de továbbiak megvételét tervezik.
Abban biztosak, hogy továbbra is magas minőségű termékeket fognak készíteni prémium alapanyagokból. Azt látják, hogy ha egy kisebb meglepetést szeretnének a családok venni, akkor a nyalóka nagyon jó választás, hiszen csak pár száz forintba kerül, de a gyerekek nagyon megörülnek neki. (x)
Bővebb információ: shop.lollipop.hu
(TERMÉKMIX - 2023 szeptemberi szám)
















