A Magyar Nemzeti Bank 2023-as versenyképességi jelentéséből kiderült, hogy az Európai Uniós országok közül a magyar élelmiszeripar munkatermelékenysége a második legalacsonyabb, az egy munkavállalóra jutó hozzáadott érték egyedül a bolgár élelmiszeripar termelékenységét előzi meg.
Továbbá 2022 novembere és 2023 októbere között a magyar infláció volt a legmagasabb az Európai Unióban, amiben óriási szerepe volt hazánk versenyképességi hiányosságainak is. Vörös Attilát, a Felelős Élelmiszergyártók Szövetségének elnökét kérdeztük a magyar élelmiszeriparra egyedileg jellemző problémákról, a kitörési lehetőségekről és arról, hogy vajon az Európai Unió legújabb Vidékfejlesztési Programja jelenthet-e mentőövet az ágazat számára.
» 2021-ben a lapunknak adott interjújában még úgy fogalmazott, hogy „Magyarország élelmiszeripara évente kb. 12 milliárd euró árbevételt generál, ami 1%-a az EU élelmiszeripari kibocsájtásának. Történt ebben azóta előrelépés?
Ha csak a számokat nézzük, akkor nominálisan igen, habár az utóbbi pár évben hazánkat egy nagyon jelentős inflációs hullám sújtotta, ennek köszönhetően az élelmiszeripar területén sikerült 16 milliárd euró árbevételt generálni éves szinten. Sajnos ma is igaz, tehát ugyanúgy 1% körüliek vagyunk az egész uniós élelmiszerpiacon, és nagyságrendileg a hozzáadott érték mutatónk is az EU-s átlag fele. Magyarország élelmiszeripara nagyon elmaradott európai uniós szinten, a tipikus magyar élelmiszergyártó kkv pénzügyileg, pl. tőkésítettség szempontjából, sokkal gyengébb, mint a nyugat-európai versenytársai. Továbbá technológiailag is jelentős hátrányban vagyunk. Ebből következik az, hogy a hozzáadott értékünk is kevesebb tud lenni, merthogy kétszer annyi energiával, vagy kétszer annyi emberrel tudjuk csak előállítani az egy eurónyi hozzáadott értéket, mint az uniós átlag. Tehát amíg ezekben a hatékonyságot leíró mutatókban nem tudjuk utolérni az uniós átlagot, addig valójában ez a lemaradottság mindig is tetten érhető lesz.
» Hogyan érhetnénk el jobb eredményeket? Mi lehetne a siker kulcsa?
Egy szóban megfogalmazva: fejlődni kellene. Alapvetően van egy viszonylag könnyen megvalósítható része a termelési technológiáknak: gépeket, eszközöket, szoftvereket, jó gyakorlatokat kellene beszerezni és integrálni a cégek gyártási folyamataiba. Lemaradásban vagyunk abban a tekintetben is, ahogy a magyar élelmiszeripari cégek a külföldi versenytársaikhoz viszonyulnak. A kifelé nyitottabb, a környezethez jobban igazodó szemléletmód ugyanis sikeresebb működéshez vezethet. Sok magyar vállalat ugyanis még mindig inkább befelé forduló, és nem veszi, vagy nem tudja figyelembe venni a nemzetközi trendeket. A nyereségesség sem olyan a magyar élelmiszergyártásban, mint az előttünk járó átlagos európai uniós iparági kkv-k esetében. Ez azért kritikus, mert ha egy vállalat nyereséget termel, akkor azzal nyilván üzleti döntések sokasága nyílik meg előtte, és az évek alatt termelt nyereségből már komoly beruházások is megvalósíthatók.
A mai világban évről-évre jelentős fejlődés tapasztalható a technológiákban, így érdemes, és egyben kényszerű is legalább ilyen gyakorisággal az élelmiszeriparban használt gépeket és technológiákat is modernebbre cserélni, fejleszteni. Ahhoz, hogy jobb eredményeket tudjunk felmutatni, a magyar cégek stabil, kiszámítható működésére, fejlődésére és hosszú távú nyereségességére lenne szükség. Nem elég jó terméket gyártani, ismerni kell a piacot, a fogyasztói igényeket, és ehhez kell tudni igazítani a vállalati stratégiát.
Az eszközök mellett azonban fontosabb, hogy olyan szakképzett munkaerőt tudjanak foglalkoztatni, akik egyrészt ismerik a gépek, technológiák működését, másrészt a nemzetközi piacot figyelve látják és értik, hogy éppen mire lenne szükség, mit igényel a fogyasztó.
Ahhoz, hogy utolérhessük az EU-s versenytársainkat az is nagyon fontos lenne, hogy megértsük: az Európai Unión belül mi mindig is kis szereplők maradunk, és nem lesz soha érdemi befolyásunk a nemzetközi piacra. Annyit tehetünk, hogy megfigyelőként elemezzük és megértjük, hogy milyen folyamatok zajlanak globális szinten, hogyan alakul a kereslet, és ezekre reagálunk. Amíg az élelmiszeripari kkv-k csupán a napi túlélésért küzdenek, fejlődni sem fognak tudni.
» Ebből adódik a kérdés, hogy vajon van-e lehetősége az élelmiszergyártóknak arra, hogy még jobban bővítsék kifelé az exporttevékenységeiket?
Szerintem addig, amíg nem eléggé stabilak a hazai pályán, addig érdemben nincs lehetőségük nyitni kifelé. Ahhoz ugyanis, hogy egy gyártó az exporttevékenységét elkezdje, vagy érdemben bővítse, stabil, erős és meghatározó szereplő kellene, hogy legyen a saját hazai pályáján, továbbá megfelelő kapacitásokkal, üzletmenetileg megfelelően szervezett háttérrel kell, hogy rendelkezzen. Csak erős alapokról tud a kihívásokkal teli nemzetközi exportpiacra is jó esélyekkel kilépni.
Sokszor fordul elő, hogy az export lehetőséggel pl. kapacitáshiány miatt nem tudnak élni, egyszerűen kevés az az árualap, amit egy ilyen tipikus magyar kkv gyártó fel tudna ajánlani. Ráadásul a magyar gyártók versenyhátrányban vannak az alapanyagok és a feldolgozási költségek terén is.
» Mintegy negyedével-harmadával drágább egy itthon gyártott élelmiszertermék hazai értékesítése, mint Németországban és számos más európai országban. Miért?
Kezdjük azzal, hogy az Európai Unión belül alapvetően egy egységes piacon az élelmiszergyártók számára az alapanyagok nagyjából azonos árakon mozognak. A feldolgozás az a folyamat, ahol már eltérések vannak egy hazai és egy külföldi termék esetében.
A hazai élelmiszergyártásban nagyon sok olyan nehezítő tényező van, amelyek más országokban vagy nem léteznek, de ha mégis, akkor sokkal kedvezőbb léptékben. Az egyik kiemelendő ilyen az úgynevezett kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer (EPR), és ennek a díja. Ez 2023. július 1-től került bevezetésre itthon, a korábbi termékdíjat részben felváltva. Az új magyar hulladékgazdálkodási rendszerben az élelmiszergyártóknak jelentős adminisztrációs és pénzügyi kötelezettségük keletkezik, más EU tagállami szereplőkhöz képest jóval drágább rendszer lett a hazai. Alapvető versenyképességet rontó tényező, hogy itthon nincsen elválasztva a kereskedelmi (vagy ipari, gyártásközi, logisztikai) csomagolások és a lakossági csomagolások EPR díja. Előbbit a termékek előállítása és szállítása során, pl. az alapanyagok csomagolására használják, utóbbit pedig konkrétan az élelmiszertermékek fogyasztóknak szánt csomagolása jelenti ez esetben. A gyártásban használt csomagolások, mint pl. a zsugorfóliák, gyűjtő kartonok szelektív gyűjtése és kezelése, jól működő, hatékony folyamat a gyártóknál, míg a fogyasztói csomagolások kommunális szemétből válogatása, kezelése, újrahasznosítása értelemszerűen egy költségesebb folyamat. A két csomagolás EPR díja között következésképpen különbségnek kellene lennie, és ez a legtöbb EU tagállamban így is van: olcsóbb a gyártásközi csomagolás díja, mint a lakossági csomagolás díja. Sajnos nálunk egységesen magas díjat kell fizetni mindkét csomagolás után, ami azt eredményezi, hogy olcsóbb, jobban megéri külföldön élelmiszert gyártani. Az EPR díjak így tehát abszurd módon az importot segítik.
Habár az élelmiszer hazai drágulásának az egyik rákfenéje valóban az EPR, vannak más tényezők is, amik hozzáadódnak a költségek emelkedéséhez Magyarországon. Ilyenek az input költségek, a villamosenergia és a földgáz. Ezeknek a rendszerhasználati díjai is sokkal magasabbak itthon, mint más tagállamokban. De ugyanígy az útdíjak, fuvardíjak is folyamatosan emelkednek. A gyártók számára még a víziközmű díjak is váratlanul megugrottak idén január óta (ebben 100 és 300 százalék közötti a költségnövekmény). Idén október 18-tól pedig a fenti díjakat tetézi még a kiberbiztonsági felügyeleti díj is, amit minden élelmiszer termelésével, feldolgozásával és forgalmazásával összefüggő tevékenységet folytató vállalkozásnak meg kell fizetnie. A kiberbiztonság fokozása európai uniós irányelv miatt minden tagállamnak kötelező feladat, itthon viszont drágább lesz ez is. Továbbá van még a Népegészségügyi Termékadó (NETA) is, ami szintén rárakódik itthon a termékek árára, és habár ez hivatalosan azt hivatott elősegíteni, hogy a fogyasztókat az egészségtudatosabb életmódra ösztönözze, semennyit sem javult tőle a lakosság egészségi állapota a bevezetése óta, az elhízás terén sem történt előrelépés, miközben a költségvetésnek ez a bevételi forrása nagyon leterheli az érintett élelmiszergyártó vállalkozásokat.
Mindezekre még rárakódik egy nagyon magas általános forgalmi adó is. És habár van 5, 18 és 27 százalékos élelmiszer-áfa, az általános élelmiszerekre rakódó forgalmi adó színvonal magas, EU-s összehasonlításban. A legvégén pedig az egészre még rárakódik indirekt módon a kiskereskedelmet sújtó extra adók és intézkedések költsége is.
» Milyen támogatásokra vagy állami intézkedésekre lenne szükség ahhoz, hogy enyhítsék az infláció élelmiszeriparra gyakorolt negatív hatásait?
Alapvetően, ha az állam kevesebb ponton nyúlna bele az élelmiszerlánc működésébe, a lánc szereplői végezhetnék extra terhek nélkül a dolgaikat, akkor már könnyebb helyzetben lennénk. Ha még egy támogatóbb környezet is kialakulna, a vállalatok is jobban tudnának működni, elkezdhetnék ledolgozni a versenyhátrányukat. A stabilitás és a kiszámíthatóság kulcsfontosságú lenne a fejlődéshez.
A hazai élelmiszeripar fejlődését az segítené elő érdemben, ha modernizálódna a termelési rendszer, ha a termékeket a lehető legjobban automatizált, „high-tech” gyárakban állíthatnák elő, ahol minimalizálhatók lennének a veszteségek, és ahol például a felhasznált energia nagyobb része is megújuló forrásokból származik.
» Az Európai Unió 2023-2027-es időszakra szóló új megreformált közös agrárpolitikájában (KAP) kiemelt fókuszt kap az új ciklusban a kisebb gazdaságokra szabott, célzottabb támogatás nyújtása. Ez a magyar mezőgazdaságnak is jelenthet mentőövet?
Az aktuális uniós pályázati ciklusban, 2020–2027 között jelentős támogatás jut dedikáltan az élelmiszeriparra is, a mezőgazdaság mellett. Most aktuális az élelmiszergyártásra célzottan meghirdetett két pályázat is a KAP Stratégiai Program keretében. A pályázatok előkészítésénél pozitívum volt, hogy az Agrárminisztériummal konstruktív párbeszédet tudtunk lefolytatni, annak érdekében, hogy a kiírások minél hasznosabbak legyenek a gyártók számára. Mindez jövőre és 2026-ban egy érezhető lökést adhat azoknak a fejlesztéseknek, amikre égető szükségünk van. Szintén pozitívum, hogy a pályázatok egyre hangsúlyosabb elemévé válik az üzleti terv is, ami elősegíti, hogy hosszú távon is működőképes projektek kapjanak pénzt ezekből a forrásokból.
» Ön mit prognosztizál a jövő évre az élelmiszergyártás vonatkozásában?
Meglátásom szerint ma az élelmiszergyártók egy kihívás mátrixtól szenvednek. Az egyik ilyen kihívás, hogy a jelenlegi gazdasági helyzet miatt a magyar fogyasztók nagyon árérzékenyek lettek, és főleg az olcsóbb és gazdaságosabb termékeket veszik. Tehát alakul át a keresleti oldal.
Sokszor beszélnek kollégák arról, hogy lefelé váltás történik, ami azt jelenti, hogy a drágább, prémium minőségű árucikk helyett az olcsóbbat, akár a gyengébb minőségűt kell választaniuk a fogyasztóknak. Ezzel párhuzamosan érezhető egy „diszkontosodási” folyamat, egyre nagyobb a kereslet a gyártói márkák helyett a kereskedelmi márkák iránt.
A másik meghatározó eleme a kihívás mátrixnak a fenntarthatóság. A hazai élelmiszergyártók még nem álltak rá arra a szemléletmódra, ami a jövőben, vagy már akár ma is alapvetően meghatározza a működésüket. Külön nehezítés, hogy a fenntarthatóbb működés a jelenlegitől egy szerteágazóbb, a cégek működésének minden területét átható szemléletváltást igényel.
Szintén kihívást jelent az is, hogy a fogyasztói generációváltásokkal maga a fogyasztói elvárás is változik, az újabb és újabb generációk már teljesen más szempontrendszer szerint vásárolnak, amire a hazai élelmiszergyártók még nem igazán vannak felkészülve. Az új generációk számára fontos a fenntarthatóság, az egészségtudatosság és az etikus gyártás. Ezekre a szempontokra hangsúlyosan oda kell figyelnie a magyar gyártóknak, ha versenyben szeretnének maradni.
Összefoglalásképpen tehát azt mondhatom, hogy rengeteg a kihívás, de vannak lehetőségek is. Fejlődnünk kell technológiailag, szemléletmódban, és alkalmazkodnunk kell a változó környezethez. Ehhez kulcsfontosságú lenne, hogy az állam támogató környezetet teremtsen, és ne nehezítse az élelmiszergyártók helyzetét.
(TERMÉKMIX magazin – 2024. októberi szám)