A lengyel kiskereskedelmi lánc, a Zabka belép a romániai piacra. A tervek szerint még idén 200 üzletet nyitnak Froo márkanév alatt.
A lengyel portál, a wiadomoscihandlowe.pl számolt be arról, hogy a lengyel bolthálózat, a Zabka átveszi a romániai DRIM Daniel Distribute élelmiszer-forgalmazó vállalatot. Nem sokkal később meg is kapta a helyi hatóság hozzájárulását a tranzakcióhoz.
Idén januárban a Zabka céget jegyeztetett be Romániában Froo Romania Retail SRL néven, valamint két védjegyet is bejegyeztek a helyi szabadalmi hivatalban: a Froo és a Froo Bistro márkanevet.
A portál értesüléseit most a revistaprogresiv.ro weboldal is megerősítette. Az év végén a Zabka 200 Froo üzletet nyit a román piacon. Az üzletek kezdetben a városokban nyílnak meg, és a koncepció a kényelmi boltok működésére épül. A választék körülbelül 2000 árucikket fog tartalmazni, és fontos szerepet kapnak majd az impulzuskategóriák.
A lap úgy tudja, hogy a lengyel cégcsoport tervezi a Nano-boltok romániai megjelenését is.
Lengyelországban a Zabka lánc több mint 10 000 kisbolttal rendelkezik. Emellett tulajdonosa a Zabka Nano üzletláncnak, amelyhez olyan hálózatok tartoznak, mint a Zabka Drive és a Zabka Non-stop. A csoporthoz tartozik még a Żabka Jush gyorskiszállítási alkalmazás és a Delio online élelmiszerbolt, valamint a Dietly.pl platform és a Maczfit diétás vendéglátó vállalat.