Az alkoholmentes sörök eladási azonban gyakorlatilag nem változtak.
A 7,1%-os értéknövekedés ellenére 2023-ban a lengyelországi sörpiac volumene 6,9%-kal, azaz akár 2 millió hektoliterrel is zsugorodott. Az alkoholmentes sörök stabil eladásai akadályozták meg a még nagyobb visszaesést – írja a wiadomoscihandlowe.pl.
Csak tavaly szeptemberben volt magasabb a mennyiségi értékesítés, mint 2022 azonos időszakában (5,3%-kal), ami elsősorban a fogyasztást ösztönző, rendkívül meleg időjárásnak köszönhető. A legnagyobb visszaesést (10,6%-kal) júniusban, az iparág egyik legfontosabb hónapjában regisztrálták.
A visszaesésért elsősorban az alkoholmentes sörök a felelősek. Míg az alkoholmentes termékek értékesítési volumene gyakorlatilag nem változott (0,4 millió literes csökkenés), addig az alkoholos italok esetében 212,5 millió literrel csökkent az értékesítés.
A legnagyobb visszaesést az alkoholos, ízesített sörök és italok esetében jegyezték fel. Mennyiségben 17,3 százalékkal, értékben 2,4 százalékkal estek vissza. A lágerek értékesítési volumene gyakorlatilag nem változott, értékben pedig 9,2%-kal nőtt a szegmens, ami az áremelkedésnek tudható be. Az erős lágerek értékesítése a korábbi évekhez hasonlóan tovább csökkent. Tavaly volumenben 9,8%-kal csökkentek, értékben viszont 4,6%-kal nőttek.
A lap idézte NielsenIQ adatait, amelyek szerint a gazdaságos szegmens legolcsóbb sörei, valamint a legdrágább csúcs- és ultraprémium sörök szorultak vissza a legnagyobb mennyiségben.
A mennyiség csökkenése egyrészt a tendenciáknak – a lengyel fogyasztók egyre kevesebb alkoholt fogyasztanak –, de az áraknak is köszönhető. A sör átlagosan egy zlotyval drágult tavaly, azaz 15,2%-kal.
Az adatok a fogyasztók erős márkahűségét is bizonyítják, még akkor is, ha a nagy márkás termékek drágábbak lehetnek, mint a saját márkás sörök. A kisebb üzletekben is csökkent a sörértékesítés (65,2%-ra), bár az eladások 2/3-át még mindig ezek a kisebb boltok adják.