Kezdésnek 10 ezer dollárt ad

Az amerikai online óriás azt szeretné, ha dolgozói kilépnének a cégből, és saját vállalkozás keretén belül logisztikai szolgáltatást nyújtanának az Amazon Prime-nak.
A nagyvállalat támogatást ad a kezdéshez – közli a CNN.

Az Amazon már 2018 júniusában meghirdette, hogy dolgozói saját mikrovállalkozást nyithatnak, amelyek az Amazon Prime előfizetés keretén belül megrendelt küldeményeket szállítanák. A kisvállalkozók az Amazon logójával végeznék tevékenységüket, annak egyenruháiban, és ennek megfelelően matricázott gépjárműveken szállítanák a megrendeléseket.

Annak ellenére, hogy a projekt iránt tízezernyi dolgozó fejezte ki érdeklődését, a gyakorlatban csak egy részük volt olyan helyzetben, hogy saját vállalkozást indítson, tekintettel a magas költségekre. A CNN értesülése szerint a konszern ebben a helyzetben meghirdette, hogy minden érdeklődő max. tízezer dollárt kap kezdőtőkeként, és ezen felül három hónapig megkapja addigi fizetését is.

Az Amazon nyilvánosságra hozta, hogy a cég logisztikai rendszerét több mint 200 független vállalkozás tartja fenn, amelyek több ezer futárt foglalkoztatnak a helyi szállítások kiszolgálására. Ebben az évben a vállalat újabb néhány száz szerződés aláírását tervezi, köztük saját volt dolgozóival is.

 

 

Forrás: cnn.com