Dave Lewis, a Tesco elnök-vezérigazgatója a brit kormányhoz fordult a kereskedelmi ingatlanok adójának csökkentése érdekében. Arra figyelmeztet, hogy a kereskedelemben százezer ember fogja elveszíteni az állását, ha a miniszterek nem tesznek lépéseket. Azt is szükségesnek tartja, hogy az online kiskereskedelemre „kompenzációs” adót vessenek ki.

Londonban a Brit Kereskedelmi Kamara konferenciáján a Tesco vezérigazgatója figyelmeztette a hatóságokat, hogy a kereskedelmi ingatlanok túlzottan magas adói veszélyeztetik az egész ágazatot. A hagyományos kiskereskedelem működési költségei túl magasak, és véleménye szerint ennek eredménye, hogy csak a márciustól szeptemberig tartó időszakban több cég csődbe ment, számos üzlet bezárt, ennek következtében 61 ezer kereskedelmi dolgozó veszítette el a munkáját. Ezt követte a „katasztrofális november, majd az évtized legrosszabb karácsonyi ünnepi időszaka”. Lewis kiszámolta, hogy az egész tavalyi év folyamán a brit kiskereskedelemben 150 ezer munkahely szűnt meg, míg a prognózisok a 2017-2022-es évekre 380 ezerről szólnak.

Az üzletember a brit kormányt azzal vádolta, hogy más iparágakat favorizálnak, mint pl. az autóipar vagy az acélgyártás. Vannak vélemények, amelyek szerint a kiskereskedelem esetében az ingatlanadók mértéke túllép a józan határon az üzlet jövedelmezőségéhez képest. Magyarázata szerint a magas ingatlanadók azt jelzik, hogy az állam de facto magasabb adót vet ki a befektetésekre, mint a nyereségre, ezzel egyaránt csökkentve a növekedés esélyeit, és a cégek versenyképességét is.

Ezen túl Dave Lewis a kiskereskedelem „játékszabályainak a kiegyenlítését” kérte az e-kereskedelemhez képest. Érvelése szerint az online kiskereskedelemnek nem kell hagyományos üzlethelyiségeket fenntartania, és ezzel igazságtalan előnyökhöz jut – ráadásul ezek annál nagyobbak, minél magasabbak az ingatlanadók. Azzal apellált a kormányhoz, hogy az e-kereskedelmi szektor cégeire vessenek ki valamiféle „kompenzációs” adót, és példaként említette a gigantikus eladási számot jegyző Amazont, amely sokkal kisebb számlákat fizet ingatlanadó címén, mint több ismertebb, nagyobb presztízsű, brit márka, bár összehasonlíthatatlanul kevesebb nyereséget generálnak.

Emlékeztetőül, hasonló hangnemben apellált a Tesco vezérigazgatója 2018 októberében, amikor Philip Hammond pénzügyminiszterhez fordult egy speciális forgalmi adó bevezetése ügyében – ez volt az „Amazon-adó”, amit az online eladott áruk értékének 2%-os arányában vetettek ki. Akkor azzal érvelt, hogy az e-kereskedelem „halálos csapást” mér a hagyományos kereskedelemre, és amennyiben a brit kormány nem vezet be speciális adót az online vásárlásokra, komoly problémák lesznek az egész ágazatban. Főként a kissé magasabb kategóriájú termékeket kínáló áruházláncok fognak padlóra kerülni.

 

 

Forrás: Tesco