Új kommunikációs csatornákat tesztel az Albert Heijn

Közvetlen vevőkapcsolat: Új kommunikációs csatornákat tesztel az Albert Heijn

Az Albert Heijn több különböző próbaprojektjében új kommunikációs csatornákat ­tesztel Hollandiában. A vállalat szupermarketjeiben az augmented reality (AR/kiterjesztett valóság) ­alkalmazási lehetőségeit, valamint a vevőkkel való közvetlen kommunikációt teszteli a Facebook Messengeren és a What’s App-on keresztül. 

Wouter Kolk alatt megváltozott a holland üzletág éllovasának vállalati kultúrája. Az új mottó: „Egyszerűen kipróbálni valamit és csinálni, a gyakorlatból pedig kiderül majd, hogy az adott dolog működik-e vagy nem.”

Ez érvényes az augmented reality-re is. A vállalat azt várja, hogy ennek a technikának az alkalmazása jelentős növekedési lehetőséget biztosít majd, főképp ha az Apple idén egy olyan AR-kit-et dob a piacra, amely lehetővé teszi, hogy a software-fejlesztő a megfelelő alkalmazásokat gyorsabban, jobban és olcsóbban állíthassa elő.

Augmented reality

Az Albert Heijn Hollandiában az első szupermarket, amely egy próbafázis keretein belül néhány kereskedelmi márkájához kapcsolta az augmented reality-t. Ezzel a technikával a valósághoz digitális információkat fűz hozzá. Ha a vásárló például okostelefonjával egy termékre kattint, megjelenik egy 3D animáció. Egy QR-kóddal ugyan szintén információkat lehet csatolni egy termékhez, azonban az AR esetében egy bizonyos élményfaktor is teremtődik – nyilatkozták a fejlesztők. Ennek a technikának egy termékhez csatolása azt is lehetővé teszi, hogy az üzletekben kommunikálni lehessen a vásárlókkal. Ha például a vásárló megfog egy kólát, az animáció arról is tájékoztathatja, hogy melyik chips akciós.

A tesztüzem 35 terméket érint. A vevők azt is láthatják például, hogy mit tartalmaz az adott termék, honnan származik, és mit lehet készíteni belőle. Az AR csatolása nem érinti a kínálat minden termékét, ez meghaladná a technikai lehetőségeket. Bizonyos akciók esetében azonban jól kiegészítheti a marketing- és kommunikációs stratégiát.

Közvetlen kapcsolat a vevőkkel

A jövőben egyre inkább az lesz a cél, hogy a vállalat közvetlen kapcsolatban legyen a vevőkkel és személyre szabott ajánlattal szolgáljon számukra. Ezért az Albert Heijn a Facebook Messenger kommunikációs csatornán keresztül gyűjt tapasztalatokat.

A kiválasztott vevők a tesztfázisban Facebook Messen­geren kapják meg személyre szabott ajánlataikat. A lehető­ség már appon és a weboldalon keresztül is elérhető, de a vásárlók számára ezzel egy újabb opció vált elérhetővé – nyilatkozta a vállalat.

Az Albert Heijn szerint egyre több vásárló használja a személyes ajánlatokat. A próba keretein belül a cég többek között azt szeretné mérni, hogy a vásárlók gyakrabban használják-e ezeket az ajánlatokat. A vevőkkel való közvetlen kapcsolattartásra a cég a What’s App-on is keresi a lehetőséget. What’sAppie elnevezéssel öt üzletben tesztfázis is indult.A vásárlók például a What’s App-on keresztül kérdéseket tehetnek fel, vagy panaszt nyújthatnak be a vállalatnak. Ezenkívül nemrég az is lehetővé vált számukra, hogy például kenyeret rendeljenek, ha a vállalat biztosítja őket arról, hogy a kenyér kész lesz, mire érte jön.

A tesztfázis októberig tart, a cég utána mérlegeli, hogy további üzletek is részt vesznek-e a tesztben. A vevők ott szeretnék felvenni a megrendelt élelmiszereket, ahol éppen tartózkodnak, a tesztek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a cég még inkább megfeleljen ezeknek az elvárásoknak.

Albertheijn tabla

 

(LP International)